A Liga közleménye szerint Matteo Salvini operatív megbeszélést tartott az új EP-képviselőkkel a párt milánói székházában. A Liga nyolc mandátumot szerzett.

Hirdetés

A jobboldali erő EP-képviselőcsoportjának vezetőjéül Paolo Borchiát választották meg, aki 2019 óta az Európai Parlament képviselője.

„Kötelességünk meghatározónak lenni az előttünk álló öt évben, már a következő hetektől kezdve” – jelentette ki Matteo Salvini.

A párt nyilatkozatában hangsúlyozták, hogy a Liga azon dolgozik, hogy „erősítse és bővítse azoknak a pártoknak a csoportját, amelyek megosztották az Identitás és Demokrácia tapasztalatait”.

Korábban írtuk

Az Identitás és Demokrácia (ID) frakció alakuló ülését az eredetileg tervezett július 3-ról július 8-ra tették át. Hétfőn már ismertek lesznek a francia választások eredményei, és megalakulhat a Patrióták Európáért frakciója. A képviselőcsoportot Orbán Viktor a Fidesz, Herbert Kickl az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és Andrej Babis a cseh ANO vezetője indította útjára a június 30-án Bécsben rendezett találkozójukon.

A portugál Chega párt is jelezte, hogy az ID-ből az új pártcsaládhoz csatlakozik.

Matteo Salvini korábban üdvözölte a Patrióták Európáért megalakulását, ami pedig a Liga esetleges csatlakozását illeti, azt mondta, hogy „dolgoznak rajta”.