Matteo Salvini arra kért mindenkit, menjen el szavazni.

Hirdetés

„Nem bírom elviselni a gyávákat és az akarat nélkülieket, akik azután panaszkodnak. Nem tudsz kit választani és inkább elmenekülsz? Gyáva nyúl vagy. Szabad és bátor olaszokra van szükségem, akik nem félnek. Így ötven év után Európában változás történhet, kormányra kerülhetünk anélkül, hogy a szocialisták, a baloldal vagy olyan háborúra uszítók cinkosai vagy szövetségesei lennénk mint Macron” – hangoztatta Matteo Salvini.

A Liga vezetője úgy vélte, „nem vagyunk többé egyedül (..) az Európai Parlament történetében először az egységes jobbközép többségre juthat Brüsszelben”.

Éppen ezért – tette hozzá – aki nem megy el szavazni, „nagy felelősséget vállal”. Reményét fejezte ki, hogy az urnák vasárnap esti lezárása után az európai népek felszabadítását lehet majd ünnepelni az eddigi európai többség alól.

Korábban írtuk

Matteo Salvini az olasz fővárosban, a Santi Apostoli téren zárta pártja választási kampányát. Kifejtette: a Ligára adott szavazat a béke szavazata Európában.

Aki a Ligára voksol, mandátumot ad arra, hogy „megállítsuk azokat, akik olasz fegyverekkel Oroszország területén akarnak gyilkolni” – hangoztatta.

Változást sürgetett az Európai Központi Bank (EKB) élén is, hangsúlyozva, hogy a pénzintézet elnöke, Christine Lagarde „nem hordozhat szabadon szegénységet és nyomort körbe Európában”.

Matteo Salvini szerint az európai népeknek ellenőrzést kell gyakorolniuk az EKB fölött, mely nem lehet „autonóm és anarchista: az EKB-nek, amely gúnyt űzött az olaszok megtakarításaikból, hiteleiből, béreiből, életéből, felelnie kell cselekedeteiért (..) az európai népeknek”.

A Liga vezetője kijelentette, reméli, hogy Donald Trump nyeri meg az amerikai választásokat, és „egy kis rendet és egy kis békét segít hozni, mivel, talán nem véletlen, hogy amikor a demokraták nyernek az Egyesült Államokban, jönnek a háborúk, a káosz és az elkeseredés”.

A római kampányzáró végén John Lennon 1969-ben írt, Give peace a chance (Adj esélyt a békének) című számát játszották le, amely a pacifisták himnuszaként ismert.

Később Matteo Salvini a Rete 4 kereskedelmi televízióban azt mondta, a legelső intézkedés, amit a Liga meg akar valósítani a következő Európai Parlamentben, az a határok védelme és a bűncselekményt elkövető migránsok hazaküldése lesz.

„A problémát nem az emberek bőrszíne képviseli, hanem a szabályok betartása. Európa nem tett semmit a határok védelme és a bűnöző (bevándorlók) hazaküldése érdekében” – mondta Matteo Salvini.