A jobboldali kormánypárt és vezetője, Matteo Salvini közösségi oldalain jelent meg a felhívás a bizottság létrehozásáról.

Hirdetés

“Gyere el Pontidába, és legyél tagja a határvédelmi bizottságnak!” – szólította Salvini az embereket a lombardiai kisvárosba, ahol szombaton és vasárnap a párt gyűlését tartják a Liga európai szövetségeinek részvételével. Köztük lesznek a nyáron alakult Patrióták Európáért pártcsalád képviselői is, akik vasárnap szólalnak fel.

A határok biztonságát szolgáló bizottsághoz csatlakozók ingyenes tagsági igazolványt kapnak, amely olasz és angol nyelven készült el. “Ezzel a tagok megerősítik Salvini támogatását, és elkötelezettségüket a határok védelme mellett” – olvasható a Liga közleményében.

Salvini hangsúlyozta, hogy Pontidán minden készen áll a vendégek és résztvevők fogadására. A kisváros mezőjén felállított színpadot a “Határok védelme nem bűncselekmény” felirat uralja.

Korábban írtuk

Fabrizio Cecchetti, a Liga lombardiai koordinátora úgy nyilatkozott, a párt eddigi legnagyobb találkozójára készülnek, amelyre tízezren jelezték részvételüket csak a tartományból.