Matteo Salvini kijelentette: az európai intézmények történetében először a 2024-es európai parlamenti (EP-) választásokkal lehetőség nyílik arra, hogy az „egységes és eltökélt” jobboldal megszabadítsa Brüsszelt attól a politikai többségtől, amely mostanáig jogtalanul elfoglalta.

Hirdetés

Úgy vélte, a jövő évtől az uniós intézményrendszerben egy másik Európának kell képviseltetnie magát „szocialista vezetés nélkül, egy olyan jobboldallal Európa élén, mint amilyen a római kormányt is vezeti”.

Más Európát képzelünk el, amelyben a központi kérdést nem a tagállamok költségvetési hiányáról és államadósságáról szóló vita képviseli, nem a GDP vagy az infláció az örök téma, hanem „a munkahelyteremtés, a lakosok jóléte, az egészséghez és a biztonsághoz való jog, vagyis a nemzetek jogait akarjuk képviselni a megszorítások és Soros György Európája helyett” – hangoztatta a Liga vezetője.

„Mi a munkára épített Európában hiszünk az elektromos járművek és az otthonokra kivetett adók Európája helyett. Teljesen más elképzeléseink vannak Ursula von der Leyen, Christine Lagarde, Soros György és a bankárok Európája helyett” – hangoztatta Salvini.

Korábban írtuk

Kifejtette, ahogyan egykor Dávid legyőzte a legyőzhetetlennek tűnő Góliátot, a józan ésszel, bátorsággal és hittel felfegyverzett nők és férfiak egész Európában le fogják győzni azt „az óriást, aki Európa első számú ellensége. A bürokraták és szabadkőművesek alkotta valóságot, mely el akarja pusztítani kontinensünk gyökereit, értékeit, identitását”.

Hozzátette: „mi a Soros-Góliáttól egyáltalán nem félünk. Nem félünk attól, aki civilizációnk elpusztítását pénzeli”.

Matteo Salvini a Free Europe vagyis a Szabad Európa, munka, biztonság, józan ész című találkozón szólalt fel, melyet a Liga vezetője, a Meloni-kormány miniszterelnök-helyettese Firenzében vezetett az európai jobboldali, szuverenista erők képviselőinek részvételével. A több mint kétezer résztvevő között a többi között Franciaországból, Németországból, Lengyelországból, Ausztriából, Belgiumból, Romániából érkeztek küldöttek. Videóüzenetet küldött Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke és Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke. Wilders kijelentette: az általa megnyert holland választások jó előjelnek számítanak az európai választások előtt. „Firenze reneszánsz városa legyen az európai újjászületés helyszíne” – mondta videóüzenetében.

Matteo Salvini saját szövetségesét, Antonio Tajanit, a Hajrá, Olaszország! jobbközép párt vezetőjét bírálta. Azt mondta, Tajani téved, amikor kizárja, hogy az EP-választásokon Marine Le Pennel vagy az Alternatíva Németországért (AfD) párttal kössön szövetséget. „Sajnálnám, ha valaki a jobbközépből baloldali szövetségeseket választana” – hangoztatta.

Megjegyezte, a volt olasz miniszterelnök, Paolo Gentiloni jelenlegi gazdasági biztos már az Európai Néppárt (EPP) és a szocialisták közötti szövetséget készíti elő. „Olyan érzésem van, mintha az olasz biztos az utóbbi időben egy másik nemzeti válogatott mezével lépne pályára, tanácsok helyett saját országára panaszkodik és azt bírálja” – mondta Matteo Salvini.

Salvini elsőrendűnek nevezte a tagállamok határainak védelmét, a biztonságot és az iszlamista terrorizmus elleni fellépést, amellyel szemben a politikus szerint túl enyhe az általános állásfoglalás, annyira, hogy van, aki még mindig nem ítélte el a Hamász palesztin terrorszervezet támadásait – jegyezte meg.

Matteo Salvini kifejtette, ha valaki az iszlamista terrorizmust élteti, az a nyugat közös problémájának számít.