Meddig ér el Moszkva keze?
A palesztin–izraeli konfliktus fellángolása elterelte a figyelmet az Ukrajnában közben tovább folyó harcokról. Kijev aggódik, hiszen a konfliktus elhúzódása, esetleges eszkalációja megnehezítené Ukrajna további katonai támogatását is.
Ha valami történik a világban, akkor a nyugati fősodrú média azonnal az oroszok kezét láttatja a történtek mögött. Így van ez most is. Néhány amerikai lap már meglebegtette, hogy a támadás jóval meghaladta a Hamász képességeit, ami feltételezi, hogy a szervezet közvetlen támogatást kapott Irántól – ez alighanem így is van –, és valószínűleg Oroszországtól is. Moszkva e logika szerint közvetett módon új frontot nyitott a Gázai övezetben a Nyugat elleni háborújában. A Kreml ezeket a fejtegetéseket már csak azért sem kommentálja, mert valahol azért még tetszik is neki, hogy az egész világon beavatkozni képes hatalom képét terjesztik így róla.
Oroszország azonban nem ilyen erős, ráadásul az érdekeivel is szembemenne, hogy konfliktusba keveredjen a Közel-Keleten. Ráadásul éppen akkor, amikor még Ukrajna köti le katonai erőit és diplomáciai kapacitásait. Ez még azzal együtt is kockázatos lépés lenne, hogy Gáza lángba borulása egy időre eltereli a figyelmet Ukrajnáról. Az orosz külpolitika első számú stratégiai érdeke a Közel-Keleten, hogy megőrizze a jó viszonyt három nagy szövetségesével, Törökországgal, Iránnal és Szaúd-Arábiával. Lehetőleg úgy, hogy közben ne romoljanak különleges kapcsolatai Izraellel. Így aztán meglehetősen merésznek tűnik az a feltételezés, hogy a Hamász vezetői a most megvalósított tervek egyeztetése céljából jártak volna egy éve Moszkvában. Oroszország hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a palesztinokkal, miközben korrekt a viszonya Izraellel. De Moszkvának figyelnie kell az Oroszországban élő muszlimok és zsidók érzékenységére is. Bármelyik vallási csoport megsértése megingathatná, de legalábbis gyengíthetné a belpolitikai stabilitást.
Mindezek miatt Oroszország semleges álláspontra helyezkedett, és a véres szembenállás, a harcok beszüntetésére szólítja fel a feleket, közben a nemzetközi jogra apellálva, az ENSZ határozata alapján korábban is következetesen hangoztatott álláspontját, a kétállami megoldás elkerülhetetlenségét ismételgeti, nem mellesleg pedig Amerikát teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Ezzel párhuzamosan ügyel arra, hogy a Nyugat ebben a kérdésben se tudja megosztani az úgynevezett globális Délt. Mert Oroszország ezt a véres konfliktust is elsősorban ebből a szempontból nézi. Érdeke az amerikai pozíciók gyengítése a Közel-Keleten is, és már csak azért sem logikus, hogy Moszkva szította volna fel a tüzet, mert ez lényegében visszahozza az Egyesült Államokat a térségbe. Ezen kívül a Kremlnek elsődleges érdeke az is, hogy a konfliktus ne terjedjen át Szíriára, ahol orosz erők is vannak.
A Hamász és Izrael háborúja eddig kétségkívül Moszkva malmára hajtja a vizet. A konfliktus gyengíti a nyugati blokkot, és erősíti a „globális Délt”. De ami ennél is fontosabb, egyelőre elviszi a fókuszt az orosz–ukrán háborúról, és elhúzódása esetén nyugati erőforrásokat vonhat el Kijevtől, ami kétségkívül csökkentené a Moszkvára nehezedő nyomást.
Nem véletlen tehát, hogy Kijevben ugyancsak ijedten figyelik a Gázában történteket, és jobb híján azt hangoztatják, hogy Oroszország lobbantotta lángba a Közel-Keletet is. Azt kommunikálják, hogy Gáza ugyanannak a háborúnak egy másik frontja. Ezt az összekapcsolást szolgálhatják az amerikai sajtó említett cikkei is, hiszen közben a demokraták láthatóan az Izraelt támogató költségvetési csomagba próbálják betuszkolni Ukrajna segítésének folytatását is. Ezért (is) kell mindenképpen fenntartani a Moszkva keze mindenhová elér képet.
