Meddig marad a „gályarab”?
Vlagyimir Putyin erősebb, mint valaha. Az orosz elnök jogkörét megszilárdították az alkotmány elfogadott módosításai, az eddigi elnöki ciklusok „eltörlésével” pedig újabb kétszer hat évig őrizhetné meg pozícióját. A fősodor nyugati média már Putyinról mint örökös elnökről beszél, ám a mostani felhatalmazás a dolgok kedvező alakulása esetén inkább csak arra szolgál, hogy az államfő a 2024-ig hátralévő években megkoronázhassa az életművét, és az általa felépített rendszert működőképesen, dinamizálva, az új kihívásokra készen hagyja az utókorra.
Soha nem felejtem el azt a tekintetet. A „tandem” időszakában jártunk, és Vlagyimir Putyin éppen kormányfői minőségében találkozott szűk körben a Valdaj Klub tagjaival. Közelről szemlélve az elnök nem úgy nézett ki, mint aki szerelmes a hatalomba, sokkal inkább úgy, mint aki azt inkább küldetésnek, feladatnak tekinti. A belpolitikát és a gazdasági ügyeket kimondottan csak feladatnak. Szeme akkor csillant fel igazán, amikor a globális ügyekre terelődött a szó. Itt elemében érezte magát. Az a négyórás beszélgetés arról győzött meg, hogy egy ekkora országot irányítani komoly, és nem mindig irigylésre méltó feladat. Ahogy Putyin másutt, de ez idő tájt az elnöki munka kapcsán fogalmazott: „Ebben a nyolc évben húztam az igát, mint egy gályarab, reggeltől estig.” Akkor, ott, a Valdaj Klub találkozóján minden mozdulata azt sugallta, hogy hátrébb lépne már, de nem teheti. Mert az úton végig kell menni, és még sok a feladat.
Mindez annak kapcsán jutott az eszembe, hogy a nyugati fősodor média – de a magyar is – egy ideje már az orosz elnök hatalmi ambícióival van tele. Az elemzők egymásra licitálva bizonygatják, hogy a Vlagyimir Putyin 2036-ig, 83 éves koráig elnök akar maradni. Az említett szakértők egyértelműen állítják, hogy az alkotmány módosításának a célja csupán az eddigi elnöki ciklusok lenullázása volt, a többi 205 változtatás csupán a ködösítést, ennek az ördögi tervnek az elleplezését szolgálja. Azt már megszokhattuk, hogy egyesek az angolszász típusú demokráciamodellen kívül más berendezkedést el sem tudnak képzelni. Így aztán a szemükben minden, ami ettől eltér az, csakis diktatúra lehet. Nos, a mai Oroszországot nem sorolnám a diktatúrák közé, mint ahogy az is igaz, hogy nem klasszikus demokrácia. A Putyin által az elmúlt húsz évben kiépített politikai berendezkedés autoriter vonásait lehet ragozni, ám ha nagyon szakszerűek akarunk lenni, akkor inkább hibrid rendszernek nevezhetjük. Nem véletlen, hogy maguk az alkotói előbb „irányított”, majd „szuverén” demokráciaként határozták meg. Úgy oroszosan, egyesítve az ázsiai és az európai berendezkedés elemeit, ezzel megfelelve a földrajzi fekvésnek, a hatalmas tereknek és a történelmi hagyományoknak.
Ezt a berendezkedést rögzíti, ha úgy tetszik, betonozza be az alkotmány 206 módosítása. Kezdve azzal, hogy a szuverenitás erősítésének jegyében a nemzetközi szerződésekből, a bíróságok határozatából következő előírásokat alárendeli a belső normakörnyezetnek, az alkotmánynak. Nem mellesleg ezt a pontot még azok is nagy többségben támogatták, akik amúgy a Putyin hatalmon tartását lehetővé tevő módosítást nem. Az új szöveg szerint házasság csak férfi és nő között köthető, de szó van a módosításokban istenhitről és a történelmi igazságról is. Ez utóbbi elsősorban a második világháború eredményeinek szól, hogy abban megváltoztathatatlan legyen a nagy áldozatokat elszenvedő Szovjetunió pozitív szerepe. Kibontakozik a változásokból a szociális állam megerősítésének szándéka, illetőleg a megfelelés a már elengedhetetlen modernizációnak, a posztindusztriális korszak kihívásainak. Összességében elmondhatjuk, hogy az új orosz alkotmány egy klasszikus nemzetállam képét vázolja fel, amely nem fogadja el a Nyugat által hirdetett liberális értékeket; amely Európa része, de Bizánc örököseként egy másik, alternatív Európát testesít meg.
Ami pedig az eddigi elnöki ciklusok „lenullázását”, ebből következően pedig Vlagyimir Putyin újabb két ciklusának elméleti lehetőségét illeti, az inkább taktikai lépés, nem pedig a hatalom bebetonozása örök életre. Putyin ezzel az eliten belüli utódlási harcot akarja elkerülni, illetve azt, hogy a 2024-ig hátralévő években „béna kacsává” váljon. Ez ugyanis veszélyeztetné a gondolkodásában központi helyet elfoglaló stabilitást és olvasatában a célok megvalósítását is. Ezért volt szüksége a népi felhatalmazásra, amelyet a 65 százalékos részvétel melletti 78 százalékos támogatottsággal meg is kapott. Még akkor is, ha ez az össznépi véleménynyilvánítás azért egészen sajátos körülmények között zajlott. De hiába szeretnék Nyugaton sokan, emiatt az oroszok nem mennek az utcára tüntetni. Még akkor sem, ha már tényleg kezd kicsit sok lenni Putyin húsz éve tartó elnökségéből. Érzi ezt az orosz államfő is, ám történelmi művét nem olyan egyszerű befejezni. A cél nem is ez, hanem a felépített rendszer megújítása, dinamizálása, méghozzá a stabilitás megőrzése mellett. Ennek előkészítését szolgálta az alkotmány módosítása. Azt pedig, hogy Putyin meddig marad elnök, azt immár formálisan ő, ám valójában a nemzetközi környezet alakulása és az ország állapota határozza meg.
