Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Sobieski Tamást az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy a felmérések szerint Spanyolországban egyik politikai oldalnak sincs egyértelmű többsége egy héttel a parlamenti választások előtt.

A szakértő azt mondta: a 2008-as gazdasági világválság és annak társadalmi hatásai kikezdték az addig jól működő demokratikus rendszert Spanyolországban. Úgy folytatta: a kétpárti váltógazdaság és vele együtt a konszenzusok politikája megszűnt, ezért jelentős a bizalmatlanság baloldalon és jobboldalon egyaránt egymás iránt és egymással szemben is.

A VOX radikális jobboldali pártra kitérve azt mondta: 2004-ben az iszlamista terrortámadás után ugyan még nem, de 2012-ben a katalán függetlenségi törekvések hatására már megjelent. A szervezet népszerűsége gyorsan növekszik: tavaly januárban még 0,16 százalékon állt, míg jelenleg már 10 százalék fölött – tette hozzá.

Sobieski Tamás kitért arra is: a Spanyol Szocialista Munkáspárton (PSOE) belül sincs egység, vannak kormánypártiak és -kritikusok. Utóbbiak ellenzik, hogy szövetségre lépjenek a szélsőballal vagy a katalán és baszk nacionalistákkal. A kormánypártiak, akik most kormányon vannak, semmilyen módon nem akarják támogatni a konzervatív Néppártot (PP).

Szerinte a katalánok és baszkok azt várják el Pedro Sánchez kormányfőtől, hogy támogatásukért cserébe függetlenségi referendumot tarthassanak.