Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Bart De Wever, az Új Flamand Szövetség (N-VA) párt elnöke
Hirdetés

Fülöp király kedden minden valószínűség szerint utoljára adott haladékot az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládjához tartozó Új Flamand Szövetség (N-VA) vezetőjének a kormányalakításra – nem véletlenül, hiszen Belgiumban még tavaly júniusban, az európai parlamenti választásokkal egy időben tartották a nemzeti választásokat is. A flamand-vallon vonalon egyébként is megosztott belga politikai szcéna töredezettségét jelzi, hogy az N-VA mindössze 16,71 százalékkal nyerte meg a választást. Mögötte nem sokkal lemaradva futott be a tőle jobbra álló, a Fidesz által alapított Patriótákhoz tartozó Flamand Érdek (VB) 13,77 százalékkal – a párt az EP-választást egyébként megnyerte. A harmadik helyet a vallon liberális Reformista Mozgalom (MR szerezte meg 10,26 százalékkal. Az előző kormányalakítás sem nevezhető éppen sprintnek, hiszen Alexander De Croo 494 nap alatt hozta össze hétpárti kormányát.

Bart De Wever az elmúlt hónapokban azon dolgozott, hogy koalícióra léptesse pártját a reformistákkal, valamint flamand és vallon bal- és jobbközép pártokkal. Ahogyan De Croo esetében, úgy most is az a nehézség fő oka, hogy minden áron ki akarták szorítani a hatalomból a Flamand Érdeket. 

Az elhúzódó tárgyalások miatt Brüsszel már több határidőről is lemaradt, például nem nevezett meg uniós biztost, és költségvetési tervet sem nyújtott be az Európai Bizottságnak.

Amennyiben előrehozott választások jönnek Belgiumban, a sajtó szerint még jobb eredményt érhet el a Flamand Érdek. 

Korábban írtuk