Még nem ostrom, csak gonosz fenyegetés

Törökország 72 órára megnyitja a szíriai Idlíb tartománnyal közös határát a menekültek előtt, közölte múlt csütörtökön a londoni székhelyű Middleeasteye.net. A katari kötődésű és így a török kormányt is támogató internetes portál állítása szerint a döntésre egy Recep Tayyip Erdoğan elnök részvételével zajló rendkívüli biztonsági ülésen került sor, amelyet azután tartottak, hogy a szír légierő támadásában 33 török katona vesztette életét az észak-szíriai Idlíb tartományban. A portál egy meg nem nevezett török tisztviselőre hivatkozva azt is közölte, hogy Ankara a jövőben nem fogja feltartóztatni az Európába kívánkozó menekülteket.

A hírt minden jelentős európai médium átvette, a kontinensen pedig pánik futott végig. A félelmeket erősítette az is, hogy másnap Ömer Çelik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának szóvivője egy helyi hírtelevízió élő adásában úgy fogalmazott: „Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudná tartóztatni a menekülőket.”

Hétvégére – az ENSZ menekültügyi szervezetének adatai szerint – hozzávetőleg 13 ezer migráns érkezett a Bulgáriával és Görögországgal határos Edirne tartományba. A helyszíni videók tanúsága szerint köztük nem a szírek, hanem az afrikaiak és a közép-ázsiaiak voltak többségben, vagyis olyan emberek, akik már hosszabb ideje Törökországban tartózkodtak. Érdemes megjegyezni: Ankara hivatalosan kizárólag a szíreket tartja menekülteknek, az egyéb országok polgáraira a város vezetése is migránsokként tekint.

– Görögország nem fogja tűrni a migránsok illegális határátlépését, ezért megerősíti határvédelmét – közölte Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnök, és szavait tett követte. A görög rendőrség szombaton a pazarkulei átkelőnél könnygázzal és paprikaspray-vel verte vissza a migránsok rohamát. Ezzel egy időben a bolgár kormány ezer katonát vezényelt a Törökországgal közös határai védelmére. Orbán Viktor miniszterelnök telefonon megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdoğan török államfővel, majd összehívta biztonsági kabinetjét, Sebastian Kurz osztrák kancellár pedig közölte, hogy Ausztria ha kell, mindent megtesz a balkáni határok lezárása érdekében. Emmanuel Macron, valamint az Európai Unió határvédelmi szerve, a Frontex segítséget ajánlott a görög és bolgár kormánynak.

A török vezetés a menekültek útnak eresztéséről hivatalosan sem az Európai Bizottságot, sem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát nem értesítette. Törökország emellett nem mondta fel az Európai Unióval 2016-ban kötött menekültügyi megállapodást sem, amelynek keretében az elmúlt években hatmilliárd euróért cserébe visszatartotta az Európába igyekvő migránsokat, és azoknak az országon belüli mozgását is korlátozta.

Noha az Európát érő fenyegetés jelentősebb, mint az elmúlt években bármikor, a török kommunikációt ezúttal érdemes fenntartásokkal kezelni. Süleyman Soy­lu török belügyminiszter a Twitteren vasárnap azt közölte, hogy több mint százezer migráns hagyta el Törökországot a Balkán irányába. (Ez a szám hétfőre állítólag már 120 ezerre nőtt.) Szavait azonban sem a civilek által készített videók, sem a helyszínen tartózkodó nemzetközi sajtómunkatársak nem dokumentálták. A görög külügyminisztérium visszatweetelt a törököknek, kijelentve, hogy ők mintegy tízezer migránst akadályoztak meg az országba való bejutásban, az illegálisan belépő száz embert pedig őrizetbe vették. Egy nappal később a törvénytelen határ­átlépőket gyorsított eljárásban börtönbüntetésre ítélték.

Különösen beszédes a török állami televízió, a TRT akciója is, ez arab nyelvű adásában térképet tett közzé, amin az Idlíbből Franciaországba vezető utat mutatja a szíreknek. Az okostelefonok és a GPS korában viszont nem nehéz belátni, hogy a térkép sokkal inkább az európai politikusoknak, semmint az idlíbi táborokban fagyoskodóknak szólt. Ezt támasztja alá az is, hogy nem jelölte a migránsok által használt balkáni útvonalat, hanem kizárólag uniós országokon keresztül mutatta az utat Franciaországig. Idlíbből kijutni ráadásul továbbra is lehetetlen, hiszen Törökország a kiszivárogtatott fenyegetésre rácáfolva, végül nem nyitotta meg a még 2016-ban lezárt itteni határszakaszt az újabb szíriai menekültek előtt.

Akkor vajon mi volt Tayyip Erdoğan célja a fenyegetéssel? A fent említett interjújában Ömer Çelik úgy fogalmazott, Törökország konkrét támogatást akar látni az Európai Uniótól. Noha a pártszóvivő ennek mibenlétét nem részletezte, egyértelmű, hogy Ankara azt várja Európától, nyújtson neki segítséget az idlíbi válság megoldásában.

A békeidőkben Idlíb mezőgazdaságból élő régió volt, amely Szíria tizennégy megyéje közül a legjobban sínylette meg a 2006 óta tartó szárazságokat és a kisiklott gazdasági liberalizációt. Miután a kormányhoz lojális helyi elit társadalmi befolyása visszaesett, a megye a felkelés egyik gócpontjává vált, a milíciák pedig a török szomszédságnak köszönhetően állandó utánpótláshoz jutottak. Oroszország 2015-ös beavatkozását követően Aszad elnök új erőre kapott, és sorra foglalta vissza a felkelők által ellenőrzött területeket országszerte, a magukat megadó fegyvereseket pedig családjaikkal együtt Idlíbbe buszoztatta.

Pár év alatt a megye lakossága a korábbi egyről hárommillióra duzzadt, a fegyveresek száma pedig hetvenezerre nőtt, amiből tizenötezer az al-Kaidához köthető, számos névváltoztatáson átesett Hajat Tahrír as-Sámhoz tartozott. Az Oroszországgal 2018-ban megkötött szocsi megállapodásban Törökország vállalta, hogy leszereli a terroristáknak minősített lázadócsoportokat, és biztosítja az Idlíben áthaladó, Damaszkuszt Aleppóval összekötő M5-ös autópálya bizton­ságát.

Egy darabig úgy tűnt, hogy a terv beválik. 2019-ben azonban a Hajat Tahrír as-Sám megkezdte a mérsékelt fegyveresek kiszorítását, a harcok pedig újrakezdődtek a szír kormányerők és a felkelők között. Az elmúlt hónapok során az orosz légi támogatást élvező szír kormányerők számos települést visszafoglaltak Idlíbben, és körbevették a török hadsereg több ellenőrző pontját. Az állandósuló, civil létesítményeket sem kímélő légi csapások nyomán 970 ezer ember préselődött a török határokhoz, és a hideg miatt tucatnyian fagytak meg. Ez pedig nagy nyomás alá helyezte Törökországot, ahol a jelenlegi 3,6 millió szíriai menekült már most is politikai és társadalmi feszültségeket okoz. Erre jött a múlt heti, 33 török katona halálát követelő légi csapás, belpolitikailag olyan presztízsveszteséget hozva Recep Tayyip Erdoğannak, amire muszáj volt válaszolnia.

Úgy tűnt azonban, hogy Moszkva, amely belföldön a terror elleni háborúként igazolja a költségvetést erősen megterhelő szíriai beavatkozást, továbbra is eltökélt Aszad elnök idlíbi győzelme mellett. Tayyip Erdoğan ezért nem tehetett mást, mint bedobta a migránskártyát, így követelve segítséget Európától. A NATO-tagországok nagykövetei Törökország kérésére rendkívüli tanácskozást tartottak, a török elnök pedig több európai vezetővel folytatott telefonbeszélgetést. Hogy a színfalak mögött mi történt, nem tudni. A hétvégén mindenesetre Moszkva és Ankara megállapodtak abban, hogy enyhítik az Idlíbre gyakorolt nyomást. Vasárnap Hulusi Akar védelmi miniszter bejelentette a Tavaszi Pajzs hadműveletet, amelynek első napjaiban két szír harci gépet, nyolc helikoptert és több mint száz harcjárművet lőttek ki.

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy Európa időt nyert. A történtek mindenesetre megmutatták, hogy az Európai Unió továbbra sem képes kezébe venni a saját biztonságát. Ha pedig ez nem változik, az öreg kontinens a jövőben is Recep Tay­yip Erdoğan túsza marad. A múlt héten a török bejelentésen felbátorodva több mint tízezer migráns érkezett a Görögországgal és Bulgáriával szomszédos határokra, így ők az elkövetkező hetekben állandó nyomás alatt tartják majd az unió déli határvidékét. Ami viszont már most biztos, hogy a nagyhatalmi játszmák áldozatai ezúttal is az európai polgárok és a migránsok lettek. A 2015-ös roham megismétlédősétől rettegő görög civilek maguk is beszálltak a határok védelmébe, Leszbosz szigetén csónakok kikötését akadályozták meg, a határokra pedig traktorokkal vonultak ki a gazdák. Eközben a törökök biztatására útnak indulók közül több ezren rekedtek a török és görög határ közötti senki földjén a nulla fok körüli hidegben, élelem nélkül.