Még nincsen veszve Lengyelország

A Demokrata október 26-ai számában megjelent írás.

A PiS csekély arányú győzelmével együtt hamarosan bizonytalanná válhat Lengyelország sorsa. Minden attól függ ugyanis, hogy az ellenzék vagy a nemzeti oldal alakíthat-e kormányt. A PiS 35,38 százalékot szerzett, és ez 196 képviselői mandátumot jelent számára. Lehetséges szövetségese, az egyébként nemcsak radikálisnak, de szélsőjobbosnak is tartott Konföderáció (Konfederacja) pedig 7,16 százalékot, azaz 15 parlamenti mandátumot. Ez együtt is még mindig 20-szal kevesebb, mint amennyi a biztos kormányzáshoz kell. Minimum 231 mandátumra van ugyanis szükség a 460 képviselőt számláló szejmben. Azok az erők, amelyek a PiS kormányzásával szemben határozták meg magukat, összesen 249 mandátumhoz jutottak, így tudnának kormányozni. Andrzej Duda, aki a PiS jelöltjeként szerezte meg anno az államfői széket, várakozik, lapzártánkig még egyik felet sem bízta meg kormányalakítással. Ez eltér a lengyel szokásoktól, ahol a kormányalakítás mindig a győztes párt joga, de az elnök most arra kíváncsi, hogy melyik tábor tud működőképes, többségi koalíciót létrehozni. A nemzeti vagy a globalista?

A PiS az elmúlt négy évben végig vezette a közvélemény-kutatási listákat. Legrosszabb periódusaiban is négy-öt százalékot vert nagy ellenfelére, Donald Tusk pártjára, a Polgári Platformra (PO). A PiS és kormánya felpörgette a gazdaságot, az így keletkező jövedelmekből pedig lemásolta a magyar családpolitikát, ezenfelül is megerősítette a szociális ellátások rendszerét. Tisztelvén az ország történelmi múltját, külpolitikájában igyekezett a középhatalmak sorába emelni Lengyelországot. Súlyos, az unióval folytatott vitákat és konfliktusokat is vállalt ezért, ami miatt most közel 36 milliárd eurónyi jussát tartja vissza Brüsszel. Ráadásul a nemzeti kormány az ukrajnai gabona behozatala elleni fellépéssel legerősebb bázisa, a vidék védelmére kelt. Merész tervük volt, hogy olyan hadsereget fejlesztenek a katonai költségvetésnek a GDP 5 százalékára emeléséből, amely nemcsak az orosz, de a német hadi potenciállal is képes szembeszállni.

Kevés szót érdemel kiszemelt koalíciós partnere, a Konföderáció (Konfederacja), amely elfogadja a PiS ideológiai, nemzet­erősítő törekvéseit, de bírálja túlságosan is pazarlónak vélt szociálpolitikáját és gazdasági vonalvezetését, helyette inkább liberális eszközöket alkalmazna. A párt 15 százalékon állt a nyáron, ám a választások előtt bejelentette, hogy fizetőssé tenné az egészségügyi ellátást. Jött is a zuhanórepülés… egészen 7,16 százalékig.

Az ellenzék sietve belekezdett a koalíciós tárgyalásokba. A tömböt Donald Tusk vezeti, aki 2007 és 2014 között az ország kormányfője volt, majd az Európai Tanács, később pedig az Európai Néppárt (EPP) elnöke lett. Liberális, globalista politikus, az LMBTQ-mozgalmak nagy pártolója, aki amúgy lelkesen ajánl­gatja már a külföldi privatizátoroknak a lengyel állami tulajdon húzósabb darabjait. Saját pártja, a PO sem kedveli, megpróbálták lebeszélni arról, hogy hazatérjen uniós missziójából, és visszavegye pártvezetői posztját, de a Nyugatról érkező anyagi támogatás és a vele együtt járó presszió megtette a hatását. Tusktól most neves magyarországi elemzők is józan lépéseket, realista politikát várnak. Jóllehet a mindenkori lengyel politika – legyen az nemzeti vagy globalista – mindig tartalmaz túlhevült, sőt olykor irreális elemeket. Tusk számára mindenben Brüsszel az irányadó. Korábban azt nyilatkozta, ha nyer, megszünteti a visegrádi szövetséget, mert szerinte az adott országoknak a brüsszeli csomóponton keresztül kell érintkezniük és együttműködniük. Orbán Viktor még annak idején azt ajánlotta neki, legyen Lengyelország a V4 és a térség vezető hatalma, de Tusk erre unott képet vágott. Majd 2022-ben, a hazai ellenzék vendégeként le is nácizta őt. A magyar kormányt pedig gonosz, nacionalista kabinetnek nevezte. Most egy párttöredékekből és különféle csoportokból álló, a PO-ra felfűzött választási formációt állított össze, Polgári Koalíció (KO) néven. Mindent elmond erről a tömbről, ha tudjuk, hogy úgy hangzott az egyik választási ígérete: nem hagyjuk, hogy Lengyelország a magyarok szintjére süllyedjen.

Egyértelműen Tusk mellé állt az Új Baloldal (Nowa Lewica) nevű párt, amely most 30 mandátumot szerzett. Folyton elmondja, hogy semmi köze a posztkommunista erőkhöz és körökhöz, korszerűsége legfőbb szimbólumának azt tartja, hogy tökéletesen szabaddá tenné a most még szigorúan korlátozott abortuszt.

Az ellenzéki táborhoz sorolja magát a Harmadik Út (Trzecia Droga) nevű pártszövetség is. Két fő eleme van. Az egyik a zöldpolitikára koncentráló, amúgy magát egyszerre liberálisnak és konzervatívnak valló Lengyelország 2050 (Polska 2050). A másik a Lengyel Néppárt (PSL), amit röviden csak Parasztpártnak neveznek. Így együtt 20 százalékos indexszel büszkélkedhettek még a nyáron. Fennen hirdették, hogy nem állnak össze senkivel, nem koalícióznak egyik oldallal sem. Amikor aztán kitudódott, hogy a paraván mögött mégiscsak kezet fogtak Donald Tuskkal, mindjárt le is esett a támogatottságuk 14 százalékra. Most 61 mandátumot szereztek, és ezzel a nagy lengyel sorkérdés epicentrumába kerültek. Már ott ülnek Tusk asztalánál, sűrűn bólogatva azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik mindenképpen el akarják oldani a lengyelek hajóját saját múltjuktól, hagyományaiktól. Szóval ott ülnek, de…

Lengyel sajtóhírek szerint ezen a tárgyaláson már javában folyik a miniszteri tárcák elosztása. Ami egyébként ha nem is ebben a fésült formában, de már a választás éjszakáján elkezdődött. A legfontosabb minisztériumokat Tusk pártja, a Polgári Platform követeli magának. Hiszen csak úgy tud minél inkább belesimulni a brüsszeli szövetbe, ha ezeket a kezében tartja. De azért lehetnek viták ezeken a szigorúan zárt körű egyeztetéseken. A Harmadik Út egyik alkatóelemével, a Polska 2050-nel nyilván nincsenek gondok, az uniónak is tetsző radikális zöldpolitikát hirdet, a nemzeti identitás fogalmát pedig a rafináltabb patriotizmusra cserélte programjában.

Csakhogy itt a Parasztpárt is, amelyik Tuskkal és az Új Baloldallal szemben megmaradna az abortusz szigorú szabályozásánál, és tiszteletben tartaná a lengyelek vallásos meggyőződését, ennélfogva természetesen az egyházukat is. Ha Jarosław Kaczyński és pártja, a PiS meg akarja bontani a Tusk-féle koalíciót, akkor itt kell keresgélnie, a Parasztpártnál. A PiS-nek megvan a rutinja az ilyenfajta műveletekben, csak 20 mandátumot kellene lemetszenie Tusk készülő frakció­járól, és övé lenne a kormányzás.

A PiS így is ott tart majd egy botot az ellenzéki küllők között. Tusk táborának ugyanis 276 mandátumra lett volna szüksége ahhoz, hogy a szejmben megvétózhassa a PiS-hez köthető Andrzej Duda államfő döntéseit. Ez azért már nem jött össze, noha álmodoztak róla a kampányban. Nem véletlen, hogy lengyel balliberális média, amelyben egyre-másra szerzik jelentős részesedéseiket Soros György szervezetei és vállalatai, árgus szemekkel figyeli az eseményeket. Időnként orbánozik egyet. Ez az a médiavilág, amelyet a PiS-kormány sehogy sem tudott lengyelesíteni, noha ígérte. Most újra és újra elhangzik a dicséret ebben a médiában, hogy a „lengyelek jól választottatok, Tusk mindjárt hazahozza azt a visszatartott 36 milliárd eurót Brüsszelből”.

A parlamenti választás döntött a százfős felsőház összetételéről is, ebben 67 ellenzéki és 33 jobboldali szenátor ül majd. És egyúttal egy négy kérdésből álló referendum is lezajlott. Migráció, határkerítés lebontása, privatizáció, nyugdíjkorhatár emelése… A népszavazás azonban érvénytelen lett, ami meglepő, ha tudjuk, hogy a parlamenti választás részvételi aránya viszont rekordmagasságúra sikeredett, elérte a 74 százalékot. Szembetűnő, hogy vidéken és főként az ország keleti felében a részvétel 54-56 százalék körül, a nyugati létmintákat követő nagyvárosokban viszont 79-80 százalék körül is járt.

Ha Tusk kormányoz, Magyarország nehezebb helyzetbe kerül az unióban, de régiós politikájában is. Elveszítjük azt az államot, amelyik még ma is társunk az önsorsrontó Európai Bizottsággal folytatott vitáinkban. És így gyengül a Brüsszel abszurd törekvéseivel szembeni ellenállás is. A magyar ellenzék örül és reménykedik.