A svéd statisztikai hivatal szerdán közzétett számai szerint a naptárhatástól megtisztított bruttó hazai termék (GDP) 0,3 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előzőhöz képest, amikor 0,8 százalékos visszaesést regisztráltak. Éves szinten a svéd GDP alakulása még csúnyábban fest. Míg a második negyedévben 0,4, a harmadikban már 1,4 százalékkal zsugorodott az északi ország gazdasága. Az utóbbi 0,2 százalékkal nagyobb visszaesést mutat a gyorsbecsléshez képest – írja a Világgazdaság.

Hirdetés

Ezáltal Svédország gazdasága technikai recesszióba esett a harmadik negyedévben.

Technikai recesszióról akkor beszélünk, amikor a GDP két egymást követő negyedévben is csökken – fejtette ki a gazdasági lap.

Korábban a technikai recessziót az észak-európai országban azért sikerült elkerülni, mert a tavaly év végi 0,3 százalékos visszaesés után az idei első negyedévben 1,5 százalékos éves növekedést mutattak ki.

Nem látni a kiutat a válságból

A csökkenés főként azért következett be, mert a háztartások visszavették a fogyasztásukat az emelkedő hitelköltségek és az infláció miatt. Kiadásaik 0,6 százalékkal csökkentek éves szinten, míg a kormányzati fogyasztás 0,7 százalékkal esett.

Korábban írtuk

A háztartások fogyasztási kiadásai az ötödik egymást követő negyedévben csökkentek

– írta a hivatal közleményében Jessica Engdahl, a statisztikai hivatal osztályvezetője.

Az emelkedő kamatlábak és infláció ellenére a munkavállalók száma az elmúlt hónapokban rekordszintet ért el. A legújabb adatok azonban azt mutatják, hogy a kereslet gyengülése növeli a munkanélküliséget, a harmadik negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a versenyszférában foglalkoztatottak száma.

A svéd jegybank az idei évre 0,7, jövőre pedig 0,2 százalék GDP-csökkenésre számít. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a skandináv ország lesz az egyetlen olyan tagállam, ahol jövőre csökkenhet a kibocsátás, míg a Bloomberg értesülése szerint több elemző is úgy véli,

Svédország gazdasága akár két éven át is zsugorodhat.