Toroczkai László nyilatkozatában „történelmi napnak” nevezte a frakció megalapítását, és kiemelte: a Szuverén Nemzetek Európája „szellemi megalapítása” tavaly a magyar Országházban történt az úgynevezett Budapesti Nyilatkozat elfogadásával, amelyet idén a Szófiai Nyilatkozat erősített meg.

Hirdetés

Elmondta, az uniós parlamenti frakciót egyelőre kilenc uniós tagország 28 képviselője alkotja. Tájékoztatása szerint a frakcióban a Mi Hazánk Mozgalom mellett a német Alternatíva Németországért (AfD) párt, a Visszahódítás (Reconquete) Franciaországból, a Szabadság és Függetlenség Konföderáció (Konfederacja) Lengyelországból, az Újjászületés Bulgáriából, a Se Acabó La Fiesta Spanyolországból, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) Csehországból, a Köztársaság (Republika) Szlovákiából és a Nép és Igazságosság Unió Litvániából vesz részt.

„Vannak további érdeklődők, még növekedhet a frakció létszáma”

– tette hozzá.
Közölte ugyanakkor, hogy az S.O.S. Románia párt csatlakozását a Mi hazánk Mozgalom kérésére a frakció elutasította. Szavai szerint a magyarellenesség, illetve az olyan térképek használata, amelyek akár a Tiszáig mutatják Románia határait, nem elfogadhatóak.

„Ez is mutatja, hogy nincsenek alá- vagy fölérendelt szerepek a frakcióban”

– fogalmazott Toroczkai, majd hozzátette: kimondható, hogy régi barátok, régi szövetségesek hozták létre az új EP-frakciót.

Korábban írtuk

Kérdésre válaszolva közölte: arról, hogy az új frakció a jövőben együttműködik-e majd más uniós parlamenti képviselőcsoportokkal, a pártcsoport tagjai később, Borvendég Zsuzsannának, a Mi Hazánk Mozgalom EP-képviselőjének részvételével döntenek majd.

Közlése szerint a frakciót alkotó pártok képviselői az Európai Parlamentben tartott alakuló ülésen nyilatkozatot fogadtak el szerdán, amelyben kijelentették: Európát független nemzetállamok szövetségeként képzelik el, illetve azt, hogy meg kell állítani a migrációt. Belekerült a szövegbe az is, hogy a család egy nőből, egy férfiből és gyermekekből áll, ami azt jelenti, hogy a frakció elutasítja a szélsőséges, politikai jellegű LMBTQ-ideológiát – mondta. Leszögezték továbbá: „Európát meg akarjuk őrizni olyannak, amilyennek megismertük” – emelte ki a pártvezető.

„Mi tényleg azt gondoljuk, ha egyenrangú európai nemzetek hoznak létre szövetséget, az működőképes. Ha viszont valamiféle Európai Egyesült Államokat akarnak ránk erőltetni, azt elutasítjuk”

– tette hozzá nyilatkozatában Toroczkai László.