Scott Bessent szerint „nagyon fontos” és „nagyon hatékony” megbeszélések zajlottak Svájcban. A tárcavezető a kínai partnerekkel elért eredményekről hétfőre ígért részletes tájékoztatót. Azt mondta, hogy a szombaton kezdett egyeztetéseken Kínát a miniszterelnök-helyettes, valamint miniszterhelyettesek képviselték.

Hirdetés

Arról is beszámolt, hogy Donald Trump amerikai elnököt tájékoztatták a tárgyalások menetéről. A kínai féllel folytatott kétnapos svájci megbeszéléseken részt vett Jamieson Greer, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője, aki arra mutatott rá, hogy a vártnál gyorsabban sikerült elérni a megegyezést Kínával. Azt is kijelentette, hogy a megállapodás segít majd lezárni a Donald Trump által korábban kihirdetett nemzeti vészhelyzetet, amelyet az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitjével indokolt.

Hivatalba lépését követően az amerikai elnök több körben megemelte a Kínából származó áruk vámját, amely jelenleg 145 százalék. Válaszul Kína 125 százalékra növelte az Egyesült Államokból származó termékek behozatali vámját. Donald Trump a vámok elsődleges indokául a jelentős amerikai kereskedelmi deficitet említette.

Az Egyesült Államok csak 2024-ben 1200 milliárd dollárral nagyobb értékű árut importált, mint amennyit külföldön értékesített.