Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Az intézet hangsúlyozza, hogy a háború folytatása jelentősen növeli a védelmi költségeket és az újjáépítéshez szükséges összegeket, ami veszélyezteti a költségvetés finanszírozhatóságát, gyengíti a fizetési mérleget és lassítja a gazdasági növekedést. Az ukrán GDP-növekedés 2027 és 2028 között a háború lezárását követő visszapattanás eredményeként 4,3, illetve 5,9 százalék lehetne, amit elsősorban a beruházások, az infrastruktúra helyreállítása és az ipari fellendülés hajthatna.

A külkereskedelmi hiány is egyre komolyabb problémát jelent: a megnövekedett import – részben a fegyvervásárlások miatt – 2025-re nagyjából 42 milliárd dolláros hiányhoz vezet, és a következő években is magas marad. A külföldi tőkeáramlás visszaesése és a csökkenő nemzetközi támogatás miatt az ország tartalékai 2028 végére mindössze 12,4 milliárd dollárra csökkenhetnek.

A KSE jelentése szerint a 2025–2028-as időszak összesített költségvetési hiánya 142,5 milliárd dollár lehet, miközben az eddig lekötött források mindössze 89,4 milliárd dollárt tesznek ki. A védelmi kiadások 2025-ben várhatóan 83 milliárd dollárra nőnek, és bár a háború feltételezett befejezése után csökkennek, a kiadások aránya a teljes költségvetésen belül továbbra is jelentős marad egy jövőbeli orosz támadással szembeni elrettentés és a fegyverkészletek pótlása miatt.

Az elemzés rámutat, hogy Ukrajna gazdasági stabilitása és jövőbeni fellendülése nagymértékben függ a nemzetközi partnerek gyors és célzott segítségnyújtásától, valamint a „jóvátételi hitel” megvalósulásától. A „jóvátételi hitel” egy különleges pénzügyi konstrukció, amelynek célja, hogy egy háborús vagy károkozó államtól származó jóvátételi követelést előfinanszírozzon, miközben a tényleges visszafizetés a jövőben, a jóvátétel teljesítését követően történik. Ez gyakorlatilag egy nem kamatozó, feltételekhez kötött kölcsön, amelyet a kedvezményezett ország – esetünkben Ukrajna – addig használhat fel, amíg nem kapja meg az eredeti jóvátételt a támadó államtól, vagyis Oroszországtól. Ukrajna esetében a 140 milliárd eurós európai „jóvátételi hitel” lényege tehát, hogy a háború okozta kiadásokra és újjáépítésre azonnal rendelkezésre álljon a pénz, miközben a visszafizetés a jövőben, az Oroszországtól kapott kártérítés formájában történne.

(forrás)