Franciaország 1998-ban látott hozzá a 35 órás munkahét bevezetéséhez. Ekkor a munkaidő 10 százalékos csökkentésre kötelezték a vállalatokat, majd két évvel később kötelezően előírták a 35 órás plafont. A korlátozást azonban fokozatosan készült bevezetni a kormány, így még 2003-ban is 35 óra 36 perc volt az átlagos munkaidő. Ami mintegy három órával kevesebb a kilencvenes évek végének átlagánál, azonban a végső célt a mai napig sem sikerült elérni: az alkalmazottak 40 százaléka még mindig 35 óránál többet dolgozik.

S ez most már vélhetően így is marad. A Raffarin-kormány 2002-ben tudomásul vette, hogy a kisvállalkozások elszabotálják az előírást, s lehetővé tette, hogy visszatérjenek a korábbi 39 órás munkahéthez. Néhány hónapja pedig – a szakszervezeti tiltakozások ellenére – a nagyok számára is eltörölte a szűkebb plafont.

A kormány döntését erősíthették a francia statisztikai hivatal vizsgálatai, amelyek megállapították: a 35 órás munkahét szinte semmit nem valósított meg az előzetes várakozásokból. Megnövekedett szabad idejüket a dolgozók nem pihenésre, rekreációra, inkább háztartási, esetleg másodállásos munkák végzésére fordították. Alig nőtt a munkahelyek száma. Tízszázalékos munkaidő-csökkentés mellett elvileg 10 százalékkal több munkásra lenne szükség ugyanannyi feladat ellátásához – s Franciaországban épp 10 százalékos a munkanélküliségi ráta. Valójában azonban a cégek inkább a normák emelésével vagy túlóráztatással oldják meg a többletfeladatot. Ennek eredményeként nőtt a termelékenység, de oly mértékben, hogy a nehezebb fizikai munkát végző dolgozók közérzetük erős romlásáról számolnak be a fokozott követelmények miatt.

A rövidebb munkaidőről szóló előírás visszavonása természetesen nem jelenti azt, hogy minden cég rögtön visszatér a régi gyakorlathoz. A már megszerzett jogokat nehéz csorbítani, s a szakszervezetek is kilátásba helyezték: minden egyes munkahelyen kemény harcot folytatnak a visszarendeződés ellen. Idővel azonban a munkaadók nyilván engednek a csábításnak. Mindenesetre Franciaország még így is példa marad a brit szakszervezetek számára, akik az Európában leghosszabb, 48 órás munkaidő ellen hirdetnek harcot.

kandor