A múlt héten a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) engedélyezte, hogy Soros György érdekeltségei több mint 200 rádióállomást megvásároljanak az Egyesült Államokban, mindezt néhány héttel az elnökválasztás előtt – ismerteti a New York Post beszámolójára hivatkozva a Mandiner.

Hirdetés

Az állomások több mint 165 millió amerikait érnek el, és az FCC egyes munkatársai aggódnak, hogy a lépés politikai indíttatású.

A hatályos szabályok szerint az amerikai rádióállomásokban a külföldi vállalatok tulajdonrésze nem haladhatja meg a 25 százalékot. Ez amiatt fontos, mert a nyilvános dokumentumok szerint Soros György külföldi forrásokat vett igénybe, hogy ajánlatot tudjon tenni az állomásokra. Emiatt Soros György egy kérelmet is benyújtott, amelyben kérte a bizottságot, hogy tegyen kivételt a szokásos felülvizsgálati eljárás alól.

Az FCC gyorsított eljárásra vonatkozó döntése a hatóság történetében az első alkalom, hogy egy ilyen megállapodást a bizottság jóváhagyott anélkül, hogy előbb lefuttatta volna a nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárást – ez a folyamat akár egy évig vagy tovább is eltarthat általános esetben. Soros szerint „valamikor a jövőben” majd megkeresik az FCC-t, hogy a hatóság lebonyolíthassa a vizsgálatot.

A milliárdos még februárban 400 millió dollárt (141 milliárd forint) pumpált a nehéz anyagi helyzetben lévő Audacyba, hogy átvegye az irányítást a hálózat felett, amelyhez több konzervatív műsor is tartozik. Ezek jövője ugyanakkor bizonytalan, ha Soros átveszi a hatalmat a vállalat felett, akkor könnyen elnémíthatja ezeket, ahogy ezt más felvásárlásokat követően már megtette.

Az üggyel kapcsolatban a New York Post megkereste Soros képviselőit is, de ők nem válaszoltak a lapnak.

Korábban írtuk

A Mandiner cikkét ITT olvashatják.