A Helsinkitől északra lévő Vantaa város egyik iskolájában, egy 12 éves diák fegyverrel sebesített meg három másik 12 évest. Az elkövető, akit Helsinki Siltamaki nevű északi városrészében fogtak el, első kihallgatásán beismerte, hogy ő lőtte meg társait. Emberölés és emberölési kísérlet gyanújával nyomoznak ellene, a gyilkosság motivációja egyelőre ismeretlen.

A rendőrség azt közölte, hogy a gyanúsítottnál talált kézifegyver egy közeli rokonáé, valamint hozzátették, hogy az incidensben minden érintett finn.

A Helsingin Sanomat (HS) című finn lap a diákok szüleire hivatkozva azt közölte, hogy az incidens az egyik tanteremben történt.

Az iskolának körülbelül nyolcszáz tanulója és 90 pedagógusa van.

A finn törvények értelmében 15 év alattiak nem maradhatnak a hatóságok őrizetében, a gyermekvédelemnek kell róluk gondoskodnia.

Petteri Orpo miniszterelnök mélységesen megdöbbentőnek nevezte a történteket.

Mari Rantanen belügyminiszter az X-en szintén megdöbbenésének adott hangot, és kifejezte együttérzését az érintett családokkal.

Finnország 2010-ben szigorított a fegyvertartással kapcsolatos jogszabályokon, egyebek között 18-ról 20 évre emelte a fegyverviselési engedély alsó korhatárát, ráadásul annak megszerzését alkalmassági vizsgához is kötötte.

Az 5,6 millió lakosú országban – ahol népszerű a vadászat és a sportlövészet – jelenleg mintegy 430 ezren rendelkeznek fegyverviselési engedéllyel, összesen több mint másfél millió lőfegyverre.

Hirdetés
Korábban írtuk