A kormányülésen kihúzták a dokumentum szövegéből, hogy a január-februári gázszállításokért 1000 köbméterenként 315 dollárt fizetnek. Kihúzták a „legalább” szót abból a mondatból, amely szerint a Gazprom minimum évi 7,5 milliárd köbméter gázt szállít közvetlenül az ukrán ipari fogyasztóknak. Ez ugyanis kedvezőtlenül érintette a hazai gázszolgáltatókat, hiszen az ipar a legnagyobb fogyasztó és a legmegbízhatóbban fizet – ellentétben a meglehetősen rendszertelenül fizető lakossággal.

Julia Timosenko miniszterelnök a tanácskozás után kifejtette: tulajdonképpen a helyes megfogalmazás az volna, hogy a Gazprom maximum ennyi gázt adhat el az ukrán iparnak. A kormányfő azt is szeretné, hogy ha az évenkénti szerződéskötések rendszeréről átállnának a legalább öt-tíz évre érvényes megállapodásokra. A kormány végső döntése után, mint mondta, a Naftogaz azonnal megkezdi az új tárgyalásokat a Gazprommal. Az ukrán fél emellett már a jövő hónaptól kiiktatná mindkét közvetítő céget a gázkereskedelemből, noha a korábbi megállapodás értelmében a RoszUkrenergo, amelynek felerészben a Gazprom a tulajdonosa, még az év végéig működhetett volna. Ráadásul a céget megfosztanák az Európába irányuló gázszállítás lehetőségétől is.

(napi.hu)