Fotó: MTI/AP pool/Kirsty Wigglesworth
III. Károly brit király (k) koronázásának színhelyére, a Westminster-apátságba érkezik 2023. május 6-án
Hirdetés

III. Károly király és hitvese, Kamilla a Buckingham-palotából díszes katonai kísérettel (The King’s Procession) érkezett a Westminster-apátságba, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomába.

A menet az Admiralitás felé vezető Mall sugárúton haladt, London kormányzati negyedének főutcáján, a Whitehallon jobbra fordult, és így érkezett az apátságba.

A királyi házaspárt a Diamond Jubilee State Coach, vagyis a gyémántjubileumi állami hintó szállította a palotától mintegy két és fél kilométerre emelkedő apátsághoz.

A hat ló vontatta, háromtonnás, 5,4 méter hosszú, légkondicionált, hidraulikus felfüggesztéssel és elektromosan mozgatható ablakokkal ellátott hintót III. Károly tavaly szeptemberben elhunyt édesanyja, II. Erzsébet királynő 2012-ben megünnepelt hat évtizedes uralkodói jubileumának tiszteletére készítette nyolcévi munkával egy ausztrál mesterember, Jim Frecklington.

Korábban írtuk

A hosszú koronázási palástot viselő király brit idő szerint 11 óra előtt néhány perccel lépett be a Westminster-apátságba a nyugat felé néző főbejáraton, és a koronázási ceremónia 11 óra után kezdődött Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága vezetésével.

Előzőleg elfoglalták helyüket a Westminster-apátságban a meghívott vendégek. A ceremónián 203 ország képviselteti magát, és jelen vannak a legnagyobb vallási közösségek vezetői is. Novák Katalin személyében hivatalban lévő magyar államfő most először vesz részt brit uralkodó koronázásán.

A vendégek között van Rishi Sunak brit miniszterelnök és mindegyik élő elődje: Sir John Major, Sir Tony Blair, Gordon Brown, David Cameron, Theresa May, Boris Johnson és Liz Truss.

Megérkezett a szertartásra Harry sussexi herceg, III. Károly másodszülött fia, Vilmos trónörökös öccse is, aki több mint három éve felhagyott a királyi család magas rangú tagjaként végzett munkájával, és amerikai feleségével, Meghan hercegnővel együtt Kaliforniába költözött.

Harry és a család viszonya azóta is feszült. A tervek szerint Harry nem is vesz részt a háromnapos koronázási hétvége további ünnepi rendezvényein, hanem édesapja koronázása után szinte azonnal visszautazik Amerikába.

A szombati ceremónián III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázzák, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg.

A várhatóan kétórás koronázási szertartás után a királyi házaspár díszfelvonulás (The Coronation Procession) élén visszatér a Buckingham-palotába.

Ezután III. Károly és felesége, valamint a királyi család több tagja megjelenik a palota híres erkélyén és üdvözli a tiszteletükre összegyűlt tömeget.

Ez lesz III. Károly király első ceremoniális megjelenése uralkodóként a Buckingham-palota teraszán, amelyre a királyi család tagjai rendszerint történelmi jelentőségű események alkalmából lépnek ki.