Megőrültek Ukrajnában: civilekre bíznák a drónok kilövését
Egy ukrán katonai parancsnok szerint a civileket is fel kellene fegyverezni, hogy részt vehessenek az ukrán légvédelemben, és kézifegyverekkel(!) küzdhessenek az orosz drónok ellen – írta az Index.A szakértők szerint ez akár életmentő ötlet is lehet, ugyanakkor a jogászok arra figyelmeztetnek,
nem egyértelmű, ki vállalja akkor a felelősséget, ha egy családi vitában elsül egy drónelhárításra szánt fegyver.
Jurij Fedorenko őrnagy, az „Achilles” egység parancsnoka meglepő felhívással állt elő: arra kérte a civil lakosságot, kapcsolódjanak be az orosz drónok elleni küzdelembe, vagyis lőjék le őket. A parancsnok hangsúlyozta, „ne higgyék, hogy a konfliktus elkerüli őket, és mindenkinek fel kell készülnie mindenre”. Hozzátette, hogy akik csak tehetik, azonnal szerezzenek engedélyt sörétes puskára, és tanulják meg biztonságosan és hatékonyan használni azt.
Rosztyiszlav Kravec ügyvéd szerint ez a kezdeményezés inkább politikai jellegű, és a katonai műveleteket továbbra is a hadseregre kell bízni. Hozzátette, hogy ha valaki részt akar venni az ország védelmében, az jelentkezzen az ukrán fegyveres erőkhöz
További részletek az Index cikkében.
