Az 1989-ben kötött szabadkereskedelmi megállapodás, majd az 1994-es NAFTA-szerződés óta Kanada egyre szorosabb gazdasági szálakkal kötődik az Egyesült Államokhoz. Sokan egyenesen amerikai gazdasági protektorátusként emlegetik az észak-amerikai országot, mely kifejezés nem is megalapozatlan, hiszen mára exportjának 86 százaléka irányul az Államok területére, gazdaságát pedig az amerikai nagyvállalatok tartják kezükben. Az amerikai törekvések azonban messze túlmutatnak a gazdasági együttműködésen. Az elmúlt években számos jel mutat arra, hogy Washington túl kíván lépni a gazdasági gyarmatosításon és bár békés módon, de katonailag is annektálni kívánja északi szomszédját. Két évvel ezelőtt titkos katonai tárgyalások folytak Washington és Ottawa között, amelyek célja az volt, hogy az Egyesült Államok hadserege hatalmát kiterjessze kanadai területekre is. Ily módon az amerikai csapatok átléphetnék a kanadai határt, bázisokat építhetnének annak területén, hadihajóikat pedig kanadai vizeken állomásoztathatnák. Az egyezmény messze a nyilvánosság szeme elől, a US Northern Command (NORTHCOM) colorádói légibázisán született meg. A NORTHCOM 2002. áprilisi megalakulása sérti mind Kanada, mind Mexikó szuverenitását, hiszen ennek keretében Ronald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter egy nagy tömbbé kívánná gyúrni az észak-amerikai kontinenst, melynek irányítója az Egyesült Államok lenne. A terv része az amerikai vezetők világhódító útitervének, hiszen Kanada és Mexikó békés bevételével az Egyesült Államok az egész észak-amerikai kontinenst hatalma alatt tudhatná. Ez pedig a világ szárazföldjeinek 12 százalékát jelenti. A terv keresztülvitele azonban nem ment simán. Jean Chrétien kanadai miniszterelnök visszautasította az amerikaiak kívánságát. Rumsfeld persze nem hagyta kútba esni tervét, és még az évben életre hívta a Binational Planning Groupot (Kétnemzeti Tervező Csoport), amelynek feladata a két ország közös védelmi programjának kidolgozása lett. A kanadai liberálisok igencsak lelkesedtek az ügyért, és a Jean Chrétien nyomdokába lépő Paul Martin miniszterelnöksége idején minden tőlük telhető erővel támogatták annak keresztülvitelét, és minden erejüket a Bush-ellenes politikai erők megzabolázására fordították. Az egyezség a legnagyobb titokban köttetett meg. Még a parlamenti képviselők véleményét sem kérték ki róla. A kanadai nyilvánosság mindeközben békésen élte hétköznapjait és nem is sejtette, hogy lassan egy idegen hatalom gyámsága alá kerül. Az ötven kanadai és amerikai „katonai tervezőből” álló BPG ugyanis több, mint egy konzultációs testület. Hivatalosan sem az amerikai kongresszusnak, sem a kanadai parlamentnek nem tartozik elszámolással. A Pentagonnak és az Amerikai-Kanadai Hadügyi Együttműködési Bizottságnak viszont igen. A BPG valójában nem más, mint a NORTHCOM szelídített változata. A két szervezet erősen összefonódik. Ezt már a csoport alapító okirata is mutatja, amely szerint: „a BPG feje egy helyettes parancsnok, aki a North American Aerospace Defence (NORAD – Észak-amerikai Légvédelem) fennhatósága alatt ténykedik.” A NORAD pedig nem más, mint a NORTHCOM egyik „alvállalata”. Ennek megfelelően, a három szervezet vezetősége összemosódik. A NORAD vezetője, Ralph E. Eberhardt tábornok egyben a NORTHCOM parancsnoka is. Eric Flindley tábornok pedig egy személyben a BPG vezetője és parancsnok a NORAD-nál. Ennek megfelelően a BPG az elmúlt két évben azt tette, amit a NORTHCOM is akart volna: a kanadai és amerikai hadistruktúrák integrálásának előkészítésén munkálkodott. Így bár a kanadai vezetés elutasította szervezethez való csatlakozást, a BPG-n keresztül mégis kiszolgáltatta magát neki. Sokat elárul az is, hogy a BPG-t négy hónappal az amerikaiak iraki hadjárata előtt hozták létre. Ezzel ugyanis az észak-amerikai ország Bush hű kiszolgálójává vált. Bár Kanada hivatalosan nem tagja a háborús koalíciónak, a szervezeten keresztül, közvetett módon mégis hozzájárul az amerikaiak háborújához. A kanadai haderő jelentős részét ugyanis beolvasztották az amerikai hadigépezetbe. Afganisztánban például a kanadai csapatok amerikai zászló alatt működnek. A BPG Kanada területi szuverenitását is fenyegeti. „Veszély esetén” ugyanazt a feladatot látja el, mint a NORTHCOM. Ha az amerikai hadvezetés indokoltnak látja, csapatokat küldhet kanadai területekre. Ekkor az állami iskolák, a tömegközlekedés, a hivatalok, az úthálózat és minden civil szerv a BPG fennhatósága alá kerül. A civil élet pedig megbénul. Egy ilyen esetben viszont a BPG a NORTHCOM-mal együttműködve teszi a dolgát, így valójában mindegy, hogy Kanada csatlakozott-e a szervezethez, minden szál a NORTHCOM kezében fut össze. A BPG funkciója azonban még ennél is jóval messzebbre mutat. A szervezet keretén belül futó Civil Assistance Plan (Civil Támogatási Terv) Kanada szuverenitását messze sértve, az ország polgári törvénykezését amerikai katonai érdekeknek rendeli alá. A „Terror elleni harc” zászlaja alatt így olyan intézkedések meghozatalát tervezik, amilyeneket szeptember 11-ét követően az Egyesült Államokban tettek. Az együttműködés keretében a kanadai hatóságok az adószámoktól a védőoltásokon át a vásárolt repülőjegyekig minden adatot kiszolgáltatnak polgáraikról az amerikaiaknak. A kanadai emberek adatai a BPG szárnyai alá tartozó Total Information Awareness Program (Totális Információkat Felügyelő Program) adatbankjába kerülnek, amelynek feje John Poindexter, a Reagan elnöksége alatt az „Irán Kontra” ügy kapcsán bűnügyekkel vádolt volt nemzetbiztonsági tanácsadó. A TIAP az adatokat továbbítja a Pentagon egyik észak-virginiai alosztályának, az IAO-nak. A gigantikus adatbank legfőbb célja, hogy a kanadai polgárokról minden lehetséges adatot összegyűjtsön. Ilyenre a történelem során kizárólag a totalitárius rendszerekben volt példa, hiszen olyan adatokra is kíváncsiak, mint az orvosi papírok, a tárcsázott telefonhívások, az internethasználati szokások, illetve a tanulmányi és munkaügyi adatok. A kanadai polgárok, ha akarják sem bújhatnak el az amerikai Nagy Testvér figyelő tekintete elől. Adataik pedig az IAO-n keresztül a CIA és FBI agytrösztjeihez vándorolnak. A BPG kétéves mandátuma 2004 decemberében járt le. Azt azonban Bush kanadai látogatása alkalmával 2005 tavaszáig meghosszabbították, amit azóta újabb bizalomszavazás követett. Hogy ez meddig megy így, világos: amíg elő nem készítik Kanadát a NORTHCOM-ba való belépésre. Hogy ez megtörténik, biztosra vehető. A Bush-kormánynak ugyanis nagyon jó barátai vannak, nemcsak a hatalmon lévő Liberális pártban, de az ellenzéki konzervatívok és üzleti körök berkein belül is. Talán ez az egyik oka annak, hogy Bush kanadai csoportoknak is engedett csurranni-cseppenni az iraki újjáépítési üzletekből. Az aprópénzen megvásárolt lobbicsoportok készségesen segítenek majd keresztülvinni Kanadának a NORTHCOM-hoz való csatlakozását. Azt persze valahogyan el kell majd adni a kanadai polgároknak is. A jelenlegi amerikai retorikát ismerve, ez – ahogy Kuncze Gábor egy választási kampányfilmben fogalmazott volt – bízhatunk benne, sikerülni fog. Vélhetően minden eddiginél hangosabban dobálóznak majd a nagyszakállas terroristák képével, akik legyilkolják a jávorszarvasokat, megmérgezik a pisztrángos patakokat és gyanútlan lakóikra robbantják a faházikóikat. A rettegő kanadaiak pedig alig várják majd, hogy beléphessenek a békét adó NORTHCOM-ba, mely nemhogy sokkal biztonságosabbá teszi majd hazájukat, de még új munkahelyeket is teremt a számukra. És a gyanútlan polgárok észre sem veszik, hogy egy idegen hatalom gyámsága alá kerülnek. Kanada szuverenitása egy csapásra megszűnik, hiszen az amerikai csapatok kedvükre léphetik majd át határukat. A kanadai polgárokat pedig az amerikai hatóságok felügyelik majd, és saját amerikai törvényeik szerint ítélkeznek felettük.