Vagyis a Brüsszel-párti, globalista moldovai elnök eltüntetné 2,4 millió lakosú hazáját a térképről.

Hirdetés
Fotó: ShutterStock/Naruedom Yaempongsa

Ezt azzal indokolta, hogy egy Moldova méretű országnak egyre nehezebb túlélni demokráciaként, szuverén országként, és ellenállni Oroszországnak.” Ugyanakkor kényszeredetten elismerte, hogy ennek nincs többségi támogatottsága, ellentétben az EU-csatlakozás gondolatával.

A felmérések szerint Moldova megszüntetését az ország lakosságának mintegy harmada helyeselné, Romániában ellenben stabil támogatottsága van a gondolatnak. Az elképzelt egyesüléshez az ország keleti sávján 1990-ben kikiáltott, Oroszország által támogatott Dnyeszter-menti Köztársaságnak, értelemszerűen Oroszországnak és a széles körű autonómiát élvező török eredetű keresztény gagauzokat pártoló Törökországnak is borítékolhatóan lenne-egy két szava. A Brüsszel-párti, globalista Maia Sandu fecsegése tehát a globális nyugatnak az úgynevezett Ukrajna területén Oroszország ellen folytatott proxyháborúját figyelembe véve súlyos felelőtlenség.