Meleg polip
El kell ismerni az azonos neműek házasságát az unióban – szól az Európai Parlament által elfogadott állásfoglalás. A múlt héten közzétett dokumentum negatív példaként Lengyelország és Románia mellett Magyarországot is kiemeli, így nem kérdéses, hogy a „jogállamiság” kapcsán indított eljárásokban ez fegyverként fog szolgálni. De miként tudta bekebelezni az LMBTQ-lobbi az uniós testületeket, és hogyan intézményesítették a melegházassághoz való jogot az egykor konzervatív kontinensen?
„Az uniónak fel kellene számolnia az LMBTQ-embereket alapjogaik gyakorlásában gátló akadályokat” – áll a javaslatban, amit az Európai Parlamenti képviselők 387 igen, 161 ellenszavazat és 123 tartózkodás mellett fogadtak el a múlt héten. A javaslatok közt szerepel, hogy az Európai Bizottságnak jogérvényesítési eljárást kellene indítania Romániával szemben, mivel a házas- és élettársakról szóló jogszabályainak azonos nemű párokra vonatkozó részeit az Európai Unió Bírósága korábbi ítélete ellenére sem módosította.
A határozat szerint – amelyet a Momentum és az MSZP is támogatott – Magyarországon és Lengyelországban is hátrányos megkülönböztetés éri az LMBTQ-közösséget. Emiatt további uniós intézkedéseket, köztük kötelezettségszegési eljárást, igazságszolgáltatási és költségvetést érintő lépéseket javasol a két ország kormánya ellen. Az EP és a bizottság tehát igyekszik bevenni az unió utolsó bástyáit is, amelyek az elmúlt években következetesen ellenálltak az LMBTQ-lobbinak.
Emberi jogokra hivatkozva
Európa első vállaltan „melegjogi” szervezete, a Campaign for Homosexual Equality 1964-ben alapult meg Angliában. Az 1969-es kulturális forradalom nyomán aztán sorra törtek előre a homoszexuálisok jogaiért harcoló mozgalmak. Ezekből nőtt ki 1978-ban a Nemzetközi Leszbikus és Meleg Szövetség (ILGA) elődszervezete, mely előbb az angolszász világban, majd a kontinentális Európában is megkezdte ténykedését. Az ILGA az emberi jogi kereteket felhasználva lobbizott ügye mellett, próbálva elérni, hogy az olyan mértékadó emberi jogi csoportok, mint a Human Rights Watch és az Amnesty International a homoszexuálisok házassághoz való jogát is alapvető emberi jognak minősítsék.
Elsőként az északi országokat célozták meg, ahol előbb a baloldali, majd a zöldpártokba beszivárogva kilincseltek az egyneműek élettársi kapcsolatának és házasságának engedélyezése mellett. 1989-ben Dánia tette lehetővé a bejegyzett élettársi kapcsolatot az azonos neműek számára, majd 1994-ben Svédország, 2001-ben pedig Finnország következett. A konzervatív pártok segítségének és saját társadalmi erejüknek köszönhetően az egyházaknak továbbra sem kellett elismerniük az azonos neműek házasságát.
Ezután a kontinens nyugati félteke következett. Noha az ügy körüli vita mindenhol a helyi politikai és kulturális keretek között zajlott, egy közös elem mindenhol volt: a jogvédő csoportok a fasizmus ellenpólusának tartott liberális demokrácia alapfeltételeként állították be az egyneműek házasságát. A bástyák sorra dőltek le. Hollandiában (2001), Belgiumban (2003), Spanyolországban (2005), Norvégiában (2009), Svédországban (2009), Portugáliában (2010), Izlandon (2010), Dániában (2012), Franciaországban (2013), az Egyesült Királyságban (2013), Luxemburgban (2015), Írországban (2015), Finnországban (2017), Németországban (2017), Ausztriában és Máltán (2019), majd Svájcban (2020) is legalizálták a melegházasságot. Az utolsó a sorban Észak-Írország volt 2020-ban.
Célpontban az uniós szervek
De minek köszönhető az LMBTQ-szervezetek átütő sikere Európában? Kelly Kollman, a Glasgow-i Egyetem professzora szerint elsősorban a nagyközönség számára láthatatlan tevékenységnek. A 2007-ben megjelent Azonos neműek szakszervezetei: egy idea globalizációja (Same-Sex Unions: The Globalization of an Idea) című tanulmány bemutatja, hogy az egyre tehetősebb LMBTQ-lobbi nagy súllyal van jelen a politikai elit informális nemzetközi hálózataiban, így az európai uniós szervezetekre és a nemzeti kormányokra is képes a tényleges társadalmi súlyához képest aránytalanul nagy nyomást gyakorolni. Az Oxfordi Egyetem kiadója által jegyzett neves szociológiai folyóiratban megjelent tanulmány arra persze nem tér ki, hogy a hálózat tagjai milyen arányban tartoznak a szexuális kisebbségekhez.
Az ILGA-Európa legnagyobb szövetségese kezdetektől az Európai Parlament, amely a szervezet nyomására már 1984-ben megfogalmazott egy felhívást Nemi diszkrimináció a munkahelyen, majd tíz évvel később A homoszexuálisok és leszbikusok egyenlő jogai az EU-ban címmel, amely élesen bírálta az európai kormányokat, amiért kizárják az azonos nemű párokat a házasság intézményéből.
A kilencvenes években az ILGA-Europe számos homoszexuálisnak segített pert indítani „jogaikat sértő” munkáltatóik, valamint a tagállamok kormányai ellen, melyeket gyakran egészen az Emberi Jogok Európai Bíróságáig (EJEB) vittek. A jogharmonizációs folyamatok szintén az ILGA malmára hajtották a vizet: 1989-ben az Emberi jogok európai egyezményét beleépítették a brit jogba, ezzel a brit kormány önmaga ellen nyitott támadási felületet, így végül kénytelen volt elismerni a melegek bejegyzett élettársi jogviszonyát. A nemzetközi offenzíva az ENSZ-t is elérte, melynek Emberi Jogi Bizottsága 1994-ben kimondta, hogy az azonos neműek szexuális kapcsolatát tiltó törvények sértik az emberi jogokat.
Renitens országok
Noha az LMBTQ-szervezetek lobbitevékenységének a kutatása ma már tabunak számít, az Európai Unió szerveire gyakorolt hatásuk szembetűnőbb, mint valaha. Az Európai Bizottság tavaly novemberben fogadott el egy öt évre szóló LMBTQ-stratégiát, idén tavasszal pedig az Európai Parlament az egész unió területét LMBTQ-zónává nyilvánította. Júniusban az Európai Parlament határozatot hozott, amely kijelentette, hogy bizonyos körülmények között férfiak is vállalhatnak gyereket. Azóta a lobbi már nem éri be a puszta nyilatkozatokkal. Júliusban az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a gyermekvédelmi törvény miatt, amely tiltja, illetve korlátozza a 18 éven aluliak hozzáférését a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítő tartalmakhoz. Kötelezettségszegési eljárás indult Lengyelország ellen is, amiért – szerintük – a lengyel hatóságok nem válaszoltak megfelelő módon a brüsszeli testület megkeresésére a több lengyel régió és település által elfogadott, úgynevezett LMBT-ideológia-mentes zónákról szóló határozatok természetét és hatását illetően. Románia pedig azért került a célpontba, mert továbbra sem hozott olyan jogszabályt, amely legalizálná az azonos neműek élettársi kapcsolatát, és mai napig érvényben van a polgári törvénykönyv azon rendelkezése, amely tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem.
Az Európai Parlament állásfoglalásának a célja tehát világos: politikai nyomásgyakorlás az Európai Bizottságra, annak elnökére és a tagállamokra is, legfőképp Magyarországra, Lengyelországra és Romániára. A végső cél pedig a hagyományos társadalom legfőbb bástyájának, a családnak a ledöntése.
