1920-ról egy magyarnak először Trianon jut az eszébe. Az első világháború után azonban több számunkra kevésbé tragikus nemzetközi egyezményt is aláírtak Párizsban. Ilyen az 1920. február 9-én keltezett Svalbardi Egyezmény, mely Európa legészakibb szigeteinek sorsát döntötte el.

A hatvankétezer négyzetkilométer kiterjedésű, háromnegyed magyarországnyi Spitzbergák szigetcsoport (norvégul Svalbard) közvetlenül az Északi-sark alatt található. A szigeteken először a vikingek jártak a XII. században. Hivatalos felfedezése azonban Willem Barents norvég tengerész nevéhez kötődik, aki 1596-ban kötött ki partjainál. A XVII. században a szigeteken angol, dán, francia és holland halászvállalatok egyaránt létrehozták telephelyeiket, majd megjelentek a szárazföldi emlősökre vadászó oroszok is. A telepesek közt rivalizálás alakult ki, mígnem 1812-ben angol hadihajók elpusztították az orosz flottát. Az 1820-as évekre a környék bálnaállománya annyira megcsappant, hogy a telepeket más szigetekre kellett költöztetni. A mindenféle telepesek helyét norvégok vették át.

Norvégia 1871-ben jelentette be területi igényét a szigetcsoportra, amit azonban a többi ország, elsősorban Oroszország – a földben rejlő szénkészletek miatt – nem ismert el. Az 1890-es évektől a szigetcsoport különböző országokból érkező sarkkutatók bázisává vált, 1899-ben pedig megjelentek az első norvég bányászok.

A sziget hovatartozása körüli viták az I. világháború kitörésével csendesedtek el, majd 1920-ban megszületett a Svalbardi Egyezmény. A több mint negyven ország – köztük Magyarország – által aláírt megállapodás értelmében Norvégia szuverenitást gyakorol a szigeteken, az adókat viszont helyi kormányzat szedi. A szigetek egésze demilitarizált övezetnek számít.

Az egyezmény értelmében az aláíró államok polgárai a norvégokkal egyenlő jogokat élveznek. Szabadon halászhatnak, vadászhatnak, bányászhatnak, létesíthetnek hírközlési állomást, illetve folytathatnak tengeri és kereskedelmi tevékenységet. Noha a szigeteken norvég törvények vannak életben, a norvég hatóságok nem kivételezhetnek saját polgáraikkal az aláíró országok polgárainak kárára.

A terület bővelkedik ásványi anyagokban: szenet, vasércet, ólmot és cinket is rejt a föld. A szerződés értelmében az aláíró országok jogosultak a természeti kincsek és erőforrások kitermelésére. A bányászati jogokat azonban Norvégia később megvásárolta a szerződő országoktól. Egyedül a Szovjetunió jogutódja, Oroszország nem volt hajlandó lemondani arról, így napjainkban norvégok mellett oroszok is üzemeltetnek szénbányákat a Spitzbergákon.

A többi jog azonban a mai napig megilleti a szerződő országok polgárait. Noha a Spitzbergák környékén a tenger jeges, a szigetek nyugati oldala a Golf-áramlatnak köszönhetően hajózható.

Magyarország akár tengeri flottát is indíthatna a szigetek öbleiből. Már persze ha volna ilyen. A magyar állampolgárok tehát szabadon vadászhatnak rénszarvasra, sarki rókára, fókára, jegesmedvére, a környező vizekben pedig bálnára. Mivel az ott begyűjtött légköri adatok 95 százaléka mindenféle szennyeződéstől mentes klímát jelez, a sziget kiválóan alkalmas különféle mérésekre. A lehetőséggel azonban ez idáig egyetlen magyar állampolgár sem élt.

A Spitzbergák egyébként nem véletlenül nem tartoznak a világ legkedveltebb turisztikai célpontjai közé. Április 19-e és augusztus 23-a között nem nyugszik le a nap. Emellett a föld nyáron is 50-150 méter mélyen fagyott, a levegő hőmérséklete pedig a legmelegebb hónapokban sem kúszik soha 6 Celsius-fok fölé. Ráadásul ez már a globális felmelegedés hatása.

A szigetcsoportok körüli vízhőmérséklet mára ugyanis messze meghaladja a korábbi több száz éves átlagokat. A felmelegedésnek azonban van egy igen kellemetlen velejárója is. A visszahúzódó jégtakarók miatt egyre több jegesmedve költözik a szigetekre. Míg az emberek lélekszáma 2900, a jegesmedvék becsült száma ennél több, meghaladja a háromezret. Ebből is következik, hogy a szigeteken gyakoribbak a jegesmedve-támadások, mint bárhol máshol a világon. Ezt némileg kompenzálja a tény, hogy a Spitzbergákon élő emberek az elmúlt években egyetlen bűncselekményt sem követtek el.

Tömegközlekedés nincs. Ha a hó- és jégviszonyok engedik, gépkocsival, hajóval, repülővel, helikopterrel, rosszabb időben pedig hómobillal lehet közlekedni.

A természethez hasonlóan a norvég hatóságok sem várják tárt karokkal a látogatókat. Elviekben az egyezményt aláíró államok polgárai a helyiekkel azonos jogokat élveznek, ha a bányászatban, halászatban, vadászatban vagy tengeri kereskedelemben akarnak tevékenykedni. Egy 1995-ös rendelet értelmében azonban csak olyan személyek telepedhetnek le a Spitzbergákon, akik rendelkeznek a megélhetésükhöz szükséges pénzösszeggel.

A hivatalos magyarázat szerint ugyanis a szigeteken nincs szociális ellátás. Akik nem felelnek meg a kritériumnak, azt a helyi hatóságok nem kötelesek beengedni, illetve ha már ott van, ki is utasíthatják. Újabb csavar, hogy a munkavállaláshoz szükséges dokumentumokat kizárólag norvég nyelven lehet elérni. Tovább nehezíti a dideregni vágyó kalandorok dolgát, hogy a szigeteken található lakóingatlanok leginkább szervezeti vagy vállalati tulajdonban vannak, melyek elsősorban saját alkalmazottaikat szállásolják el bennük. A magánkézben lévő ingatlanokat tulajdonosaik meglehetősen drágán adják bérbe. Az árak valamelyest meghaladják a világviszonylatban kiemelkedően magas norvég átlagot. Házat nem lehet bárhol felhúzni, hiszen a föld hivatalos tulajdonosa, s a norvég állam nem ad el terület külföldieknek.

Ezzel együtt az új élet és a kaland lehetősége minden magyar számára állampolgári jog a Spitzbergákon. A feltétel egy vastag télikabát, sok-sok pénz és még több elszántság.

Sayfo Omar

A Spitzbergák nem az egyetlen sarkkörön túli terület, melynek magyar kötődése van. Az Osztrák–Magyar Monarchia 1872 és 74 között indított kutatást „osztrák–magyar északi-sarki expedíció” néven, melynek célja az Északkeleti átjáró megkeresése lett volna. Noha Bécs tagadta az expedíció katonai jellegét, a tény hogy annak vezetésével Julius von Payer és Karl Weyprecht osztrák-magyar haditengerészeti sorhajóhadnagyokat nevezték ki, árulkodó jel volt. A felfedezőutat gazdag magyar családok, köztük az Esterházyak, Széchenyiek és Zichyk és több magyarországi bank is támogatta. A magyar hozzájárulás összességében szerény volt: a vállalkozás teljes költsége 222 599,19 forintra rúgott, amelyből magyar részről mindössze 7518,21 forint volt a támogatás összege. A 24 fős csapatban egy magyar ember vett részt, Kepes Gyula hajóorvos személyében. Az expedíció valódi célja a rossz időjárás miatt nem valósult meg. Ehelyett azonban felfedeztek egy korábban ismeretlen területet, melyet Ferenc József-föld névre kereszteltek el. A térség kisebb alegységei Habsburg uralkodókról és nemesekről kapták neveiket. A legnagyobb szigetet Wilczek-földnek, egy másikat Zichy-földnek neveztek el. A legtávolabbi hegyfok a Bécs, a Wilczek-föld legészakibb pontja pedig a Pest-fok nevet kapta, melyet Pest és Buda egy évvel későbbi egyesülése után Budapest-fokra kereszteltek át. Felfedezői jelentésükben így írtak róla: „a Budapest-fok 3-5000 lábnyi magasságú jéghegyek köréből nyúlik be a tengerbe – jeges nagyszerűségét nem lehet eléggé magasztalni”. Később norvég és orosz kutatók cáfolták a Budapest-fok létezését, mondván a korabeli felfedezőket a délibáb zavarta meg. Akár létezett a Budapest-fok, akár nem, Magyarországnak mára kevés köze van a területhez, mivel 1926-ban a Szovjetunió bekebelezte azt. A Ferenc József-föld ma Oroszországhoz tartozik, látogatása pedig külön engedélyhez kötött.