A Demokrata hetilap május 22-i számának írása.

Fotó: MTI/AP/TASR Slovakia/Radovan Stoklasa
A testőrök intézkednek a lőfegyveres támadás helyszínén Nyitrabányán
Hirdetés

„Az utcán undorító módon szidják a koalíciós politikusokat, és én csak arra várok, mikor torkollik ez a Denník N, a Sme és az Aktuality (a három legszélsőségesebb szlovák liberális portál – a szerk.) által intenzíven fűtött frusztráció egy magas beosztású koalíciós politikus meggyilkolásába” – mondta Robert Fico április 11-én egy interjúban. Talán maga sem gondolta, hogy vátesznek bizonyul, és alig több mint egy hónap múlva ő maga válik a gyűlölet áldozatává.

De így lett. Múlt szerdán délután fél 3 körül egy férfi Nyitrabányán több lövéssel életveszélyesen megsebesítette Robert Ficót, aki a szlovák kormány ottani kihelyezett ülése után éppen az utcán összesereglett emberekkel fogott kezet és váltott néhány szót. Videófelvételek tanúsága szerint a támadó „Robo, gyere közelebb!” felkiáltással csalta biztos lőtávolba, becenevén szólítva a kormányfőt, majd közvetlen közelről öt lövést adott le rá.

A lövések erejére jellemző, hogy Robert Fico több métert zuhant hátrafelé tőlük, miközben a biztonsági emberek a miniszterelnököt az összegyűlt emberektől elválasztó kordonon átgázolva igyekeztek ártalmatlanítani a tettest.

Korábban írtuk

A jelenet egybehangzó szakértői vélemények szerint önmagában is bizonyította, hogy a kormányfő védelmére rendelt testőrök több súlyos hibát követtek el. Egyfelől nem volt emberük az összesereglettek között és mögött, másfelől ők is csak a kordon egyik oldalán tartózkodtak, ami megnehezítette az azonnali villámgyors reagálást. Mindemellett nem a földre került Ficót védték ráborulva, ahogy az ilyen esetekben szokásos, hanem a meglőtt kormányfőt szinte magára hagyva az elkövető elfogására koncentráltak, aki viszont előzetesen nem vált gyanússá számukra.

Fotó: MTI/TASR/Radovan Stoklasa
Juraj Cintula elfogása a merénylet helyszínén

Ezután felnyalábolták a szlovák miniszterelnököt, és mivel a helyszínen nem volt mentőautó – ez is súlyos szakmai hiba –, egy limuzinba tuszkolták, ami előbb a nyitrabányai kórházba vitte, majd onnan mentőhelikopterrel a besztercebányaiba szállították, ahol hosszú életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A tudósítások szerint Ficónak rendkívül súlyos belső vérzései voltak, amelyek életveszélyes állapotba juttatták. Megdöbbentő, de néhány órával a merényletet követően a sérülésekről készült orvosi látlelet fotói kiszivárogtak a világhálóra – ez ugyancsak súlyos nemzetbiztonsági kockázat.

Úgy hírlik, a vérzéseket csak nagy nehezen sikerült elállítani és ezzel a közvetlen életveszélyt elhárítani. Ficót ezután mélyaltatásban tartották, az orvosok műtét utáni első értékelése szerint állapota stabil volt, de a veszély nem múlt el, sorsa a szervezete erején múlik. Lapzártánkkor a szlovák miniszterelnök már kommunikált, a pénteken ismert tervek szerint pünkösdhétfőn konzílium határozott a további orvosi teendőkről.

A merénylet sokkolta a szlovák közvéleményt, de a nemzetközi közélet is megdöbbent. A szlovák pártok egyként ítélték el a merényletet, kifejezve szolidaritásukat és jókívánságaikat Robert Ficónak és családjának. Zuzana Čaputová nemsokára leköszönő, de még hivatalban lévő köztársasági elnök és utódja, a nemrég megválasztott, a közeljövőben hivatalba lépő Peter Pellegrini közös sajtótájékoztatón intették higgadtságra a közvéleményt, arra kérve a pártokat, hogy a merényletre való tekintettel függesszék fel európai parlamenti kampányukat. A rendőrség arra szólította fel az internetes hírportálokat, hogy a társadalmi gyűlölködés további fokozódását megelőzendő, a kormányfő elleni támadásról szóló híradásoknál átmenetileg iktassák ki a kommentálási lehetőséget.

A felvidéki Magyar Szövetség nevében Forró Krisztián elnök ugyancsak elítélte a merényletet, és mielőbbi felépülést kívánt Robert Ficónak. Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Sulyok Tamás köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke szintén megrendülten fejezte ki támogatását, hangsúlyozva, hogy imádkoznak a szlovák miniszterelnök felépüléséért. A világ számos országának vezetője ideológiai állásponttól függetlenül arról biztosította Ficót és hozzátartozóit, hogy gondolataik velük vannak.

Mindez akár megható is lehetne, ha egyesek részéről nem volna merő szemforgatás. Merthogy Robert Fico ellen évek óta irracionális hevű gyűlöletkampány folyik, csakúgy mint idehaza és külföldön Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellen. A Felvidéken is jellemzően Soros-zsoldban álló szlovák és magyar nyelvű globalista propagandamédia első számú közellensége hosszú ideje a népét az ukrajnai háborútól távol tartani igyekvő szuverenista szlovák miniszterelnök. Az őszi előre hozott parlamenti választásokon aratott fölényes győzelme óta még magasabb fokozatba kapcsolt a gyűlöletpropaganda, miután a Fico vezette Irány – Szociáldemokrácia (Smer – SD), a korábban Pellegrini köztársasági elnök irányította Hang – Szociáldemokrácia (Hlas – SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) koalíciós kormánya elszánta magát az idegen érdekeket szolgáló pozsonyi közmédia radikális átalakítására és a korábbi globalista kormány Ukrajnának nyújtott nyakló nélküli katonai támogatásának visszafogására.

Fotó: MTI/AP/TASR Slovakia/Jan Kroslák
Ficót több lövés érte a mellkasán és a gyomrán, a politikust életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba

A fékevesztett gyűlöletkampányt, annak médiabeli és ellenzéki felelőseit okolta indulatosan a szerdai merényletért Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, kérdőre vonva a kormány sajtótájékoztatóján megjelent ellenzéki propagandistákat: „Elégedettek vagytok?” Hozzátette, hogy nagy változások következnek az előző kormány embereivel és a médiával kapcsolatban, és ebben, mint fogalmazott, nem fogják visszafogni magukat. „Politikai háború kezdődik” – nyomatékosította mondandóját Danko. A pozsonyi parlament, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, a smeres L’uboš Blaha szintén a liberális propagandát tette felelőssé a történtekért, mondván, Robert Fico „az életéért küzd a ti gyűlölködésetek miatt”.

Kétségtelen, hogy a merénylő régóta nem lankadóan gyűlöli a szlovák miniszterelnököt. A 71 éves lévai szlovák férfi, Juraj Cintula zavaros egzisztencia: fiatal korában bányászként kereste a kenyerét, a csehszlovák kommunista diktatúra titkosszolgálat aktát vezetett róla, mert rendszerellenes lázítónak tartották. Író, költő, alapító tagja a 2005-ben létrehozott Szivárvány Irodalmi Klubnak (Literárny klub Dúha), ami idővel civil közéleti egyesületté alakult, ennek elnöke volt 2016-ig (a klub a Fico elleni merénylet után azonnal kizárta soraiból). Cintula belépett a Szlovák Írók Egyesületébe (amely a merénylet hírére szintén törölte tagnyilvántartásából), három verseskötete és két regénye is megjelent. Korábban rendszeresen felszólalt az erőszak ellen, miközben egy időben szimpatizált a Tiso-féle szlovák állam hagyományait követő, gyakran szélsőjobboldalinak nevezett Mi Szlovákiánk Néppárttal. Ez azonban nem bizonyult tartós elköteleződésnek, az utóbbi években liberális összejöveteleken, tüntetéseken jelent meg, áprilisban Fico és kormánya ellen demonstrálva tévéfelvételek tanúsága szerint lelkesen éltette Ukrajnát, és árulóknak nevezte a kormány tagjait – vagyis nem a béke, hanem egyértelműen az Ukrajnában dúló háború folytatása mellett tüntetett.

Juraj Cintula egyébként biztonsági őrként dolgozott, így törvényesen tarthatott éles lőfegyvert. A merénylet után azonnal elfogott Juraj Cintula tettét maga is azzal magyarázta, hogy nem ért egyet a szlovák kormány politikájával. A hónapok óta tervezgetett gyilkossági kísérletet nemhogy nem bánta meg, de egyenesen büszke rá. Hogy a magányos merénylő valóban magányos-e, vagy a zaklatott férfi valamilyen, talán maga által sem ismert manipuláció eszközévé vált, talán sohasem tudjuk meg – ahogy a Robert Kennedy amerikai elnököt Dallasban agyonlövő Lee Harvey Oswald tettének hátterét is sikerrel tartják titokban immár több mint ötven éve.

Talán a történteknél is ijesztőbb, hogy a felkorbácsolt és a liberális propagandamédiában szüntelenül hevített világháló tömegfórumain a merényletről szóló híreket névtelenül-arctalanul kommentáló hozzászólók közül számosan helyeselték a merényletet, további gyilkossági kísérleteket szorgalmazva. Ismeretlenek lelövéssel fenyegették meg Branislav Becíket, Nyitra megye elnökét, egyben a Hlas – SD európai parlamenti választási listavezetőjét, valamint Richard Glücköt, a Smer parlamenti képviselőjét.

A szlovák rendőrség közlése szerint kiemelten figyeli a világhálós felületeket, hogy elejét vegye az események tömegpszichózis előidézte esetleges elfajulásának. Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány azt is bejelentette, hogy a pozsonyi parlamenti minden képviselőjének biztonságára fokozottan figyelnek.

Lincshangulat a virtuális térben

A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni támadást követően 60 százalékkal megnőtt a gyűlölködő kommentek száma a közösségi oldalakon annak ellenére, hogy a rendőrség kérésére a legtöbb média kikapcsolta a bejegyzések kommentálásának lehetőségét. A „virtuális merénylők” közé a globalista, háborúpárti hangadók és uszítók táborának legalja sorakozott fel.

Robert Fico már egy ideje maga is tartott a gyűlölet manifesztálódásától, érzékelve a közbeszédben terjedő gyilkos lincshangulatot. Áprilisban, a szlovákiai elnökválasztások után arra hívta fel a figyelmet, hogy a verbális erőszak a tetőfokára hágott, és ebben a mérgező közhangulatban bármikor meggyilkolhatnak egy kormánypolitikust:

„Az utcán trágár módon szidják a kormánypolitikusokat, és én már azt várom, hogy ez a frusztráció, amit a Denník N, a Sme és az Aktuality gerjeszt, mikor torkollik valamelyik vezető kormánypolitikus meggyilkolásába. És ezzel most nem túlzok egy cseppet sem”, írta Robert Fico egy Facebook-bejegyzésében az államfőválasztás után.

Az elnök látnoki szavai két hónappal később mindannyiunk szeme láttára valósággá váltak. Drámai módon ő maga lett a merénylő célpontja, amikor a golyók közvetlen közelről a testébe fúródtak. Ami ezután következett, minden addigit felülmúlt. Az alantas káröröm, az állati ösztönök áttörték a gátakat. Látva a gyűlöletcunamit, a szlovák rendőrség kérte a helyi médiumokat, hogy kapcsolják le a hozzászólás lehetőségét. „Értékeljük a demokráciát és a szólásszabadságot, de a gyűlölködő kommentek csak tovább szítják a társadalmi feszültséget”, írták közleményükben. A polgárokat arra kérték, hogy tartózkodjanak a gyűlölködő vagy fenyegető megjegyzések közzétételétől. Ha ezek bűncselekményt vagy kihágást valósítanak meg, a rendőrség fel fog lépni, közölték.

A háborúpárti globalisták és a békepárti szuverenisták Magyarországon is üzengetni kezdtek. Előbbiek a káröröm és a gyűlölet mámorában, utóbbiak a döbbenet, az aggodalom, az imádság hangján. Az Index.hu szerda délutántól korlátozta a hozzászólásokat, azután a Telex.hu, a 24.hu és a HVG is követte a példáját, ám az RTL.hu, a 444.hu és a Népszava akkor még nem, úgyhogy továbbra is áradt a mocsok ezekből a kommentszekciókból. A hozzászólók közül nem egyen „követendő példának” nevezték a gyilkossági kísérletet.

A lázító hangvételű hozzászólások Szerbiát is elérték. Csütörtök délután elfogtak egy zombori férfit, aki a közösségi médiában Aleksandar Vučić elnök meggyilkolásával fenyegetőzött. Ivica Dačić belügyminiszter közölte, hogy a D. M. monogramú férfit 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték.

A szlovák miniszterelnök elleni merénylet másnapján Kocsis Máté arról beszélt az InfoRádióban, hogy a jogalkotásnak a törvény erejénél fogva fel kellene lépnie az emberi méltóságot sértő és életellenes kommentek ellen. Kocsis Máté felhívta a figyelmet arra, hogy kommenteléssel most is meg lehet valósítani a közösség tagja elleni uszítás bűntettét, de át kell gondolni, hogy ez a tényállás megfelelő-e.

„A jogalkotásnak a következő időszakban el kell azon gondolkodnia, hogy ezt a véres kommentszekciót miként lehet kordában tartani. Ez olyan fokon elfajult, hogy Szlovákiában most a történtekig vezetett. Magyarországon ez a verbális erőszak, a virtuális térben zajló polgárháború mindenképpen megfékezendő”, mondta a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy felelősségre kell vonni az arctalan, névtelen, uszító, gyűlöletkeltő, mások megsemmisítését célzó kommentek szerzőit és azokat a felületeket is, amik ezt hagyják.

„Személyesen is okolok nagyon sok magyarországi, baloldali médiumot is, akik egyébként mesterfokon űzik a gyűlöletkeltést, az indulatkeltést, az elfogult közléseket, a mások megbélyegzését”, mondta Kocsis Máté, konkrétan említve a Telexet, a HVG-t és a 444.hu-t, és hozzátéve, hogy még hosszan sorolhatná. Ezeknek a médiumoknak kell legyen felelősségük azért, hogy életellenes kommentek jelennek meg a felületeiken és azokat nem moderálják, tette hozzá. A Fidesz frakcióvezetője szerint az az internetes hangnem, ahogy az emberek egymáshoz viszonyulnak, elért arra a kritikus pontra, ahol az államnak be kell avatkoznia. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ez nem jelenti a szólásszabadság korlátozását. Itt bűncselekményről van szó, márpedig egy bűncselekmény hozzászólással való jóváhagyása, támogatása is bűn.