Az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezet vállalta magára a jemeni fővárosban a pénteki imák idején elkövetett merényleteket – jelentették különböző források.A támadásokat két szanaai mecsetnél követték el. Az AFP francia hírügynökség 142 halottról és 351 sebesültről adott hírt, a jemeni síita húszi lázadók birtokában lévő Al-Maszíra televíziós csatorna értesülései szerint viszont 127-en vesztették életüket és 345-en sebesültek meg az öngyilkos robbantásokban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium elítéli a pénteki jemeni merényleteket, a tárca álláspontja szerint a terror semmivel sem igazolható. A minisztérium közleményében úgy fogalmazott, hogy megdöbbenéssel fogadták a jemeni brutális terrortámadások hírét, a felfoghatatlan cselekedet sokkolóan hat minden jóérzésű emberre.

A KKM a terror minden formáját elítéli, ezek a brutális, barbár cselekedetek semmivel sem igazolhatóak, nem lehet azokat megmagyarázni – emelték ki. „A hihetetlen fájdalmat átélő gyászolókat együttérzésünkről biztosítjuk, és bízunk a sebesültek felépülésében” – zárul a közlemény.

Nem ez volt az első terrortámadás a héten. Szerdán Tunézia fővárosában, Tuniszban történt hasonló eset. A terroristák a Bardo múzeumot támadták meg, amikor abban több száz turista volt. A két vagy több, terepszínű ruhába öltözött támadó géppisztollyal van felfegyverkezve.

 Később a helyi biztonsági erőknek sikerült kiszabadítani a túszokat; két fegyveres támadó és egy rendőr életét vesztette a túszszabadítási akcióban.

 A Bardo múzeum Tunisz egyik fő látványossága, az ország történetét mutatja be, és ott van a világ egyik legnagyobb római mozaikgyűjteménye.

Tunézia a 2011-es januári forradalom óta iszlamista terroristákkal küzd, akik az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet szövetségesei. Szíriában és Irakban sok tunéziai harcol az Iszlám Állam oldalán.

A szerdai terrortámadás során összesen 23 ember vesztette életét.

MTI