Fotó: MTI/EPA (archív, illusztráció)
Fotó: MTI/EPA (archív, illusztráció)
Hirdetés

A német kancellár a csúcs kezdete előtt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, Emmanuel Macron francia államfővel, valamint Boris Johnson brit kormányfővel tanácskozott.

Merkel bizakodóan nyilatkozott azzal kapcsolatosan, hogy a NATO-n belül kialakult feszültségeket Törökországgal sikerül feloldani.

Mint mondta, a Recep Tayyip Erdogan török elnök részvételével Szíriáról tartott tanácskozáson bebizonyosodott, hogy „a találkozók mindig jók” a konfliktusok megvitatására. Úgy fogalmazott, hogy egy hosszabb párbeszéd kezdetén állnak.

Hangsúlyozta: a négyes találkozón egyetértettek, hogy folytatni kell az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcot. Hozzátette: közösen támogatták emellett a szíriai konfliktus politikai rendezésére irányuló erőfeszítéseket és az új szíriai alkotmány kidolgozásával megbízott testület munkáját.

A német kancellár szerint a négyes formátumban tartott találkozót követően egyelőre diplomaták folytatják az egyeztetéseket. Hozzátette: újabb magas szintű találkozót februárban terveznek.

Merkel szerint a mostani találkozón Szíria mellett a líbiai konfliktust és a német közvetítési kísérleteket is megvitatták.