Merkel mama megmondta
A legsötétebb NDK-időket, a Német Szocialista Egységpárt módszereit idézi az a szánalmas türingiai választási tragikomédia, amelynek sok mindenhez van köze, csak épp a demokráciához nem. Fő, hogy a végeredmény egybeessék Berlin akaratával. A részleteket a választók pedig jobb, ha mielőbb elfelejtik…
Addig keverték a lapokat, míg végül múlt szerda délután kidobta a gép a „stabilitást elősegítő” végeredményt: némi keserves és szánalmas közjáték után miniszterelnökké választották a tartományt korábban is kormányzó posztkommunista politikust, Bodo Ramelow-t. Azt az embert, akit a türingiai parlamentben a Baloldal, az SPD és a Zöldek kisebbségben lévő koalícióján kívül senki más nem akart a miniszterelnöki székben látni. A berlini CDU azonban inkább támogat kívülről egy szélsőbalos kabinetet, csak ne kelljen együtt kormányoznia az ellenségnek kikiáltott AfD-vel. Ezért kínkeservesen keresztülverték a vörös–vörös–zöld kisebbségi kormányt, és visszaültették a miniszterelnöki székbe Bodo Ramelow-t. Annak ellenére, hogy ezúttal sem kapta meg az abszolút többséget. Kihívója Björn Höcke, az AfD türingiai elnöke és frakcióvezetője, az AfD jobbszárnyának, a Flügelnek a vezéralakja volt.
A bizonytalanságot még tovább fokozta, hogy a választást megelőző nap még az is kérdéses lett, megtartják-e egyáltalán a parlamenti szavazást. Koronavírus-fertőzés gyanújával ugyanis karanténba került egy türingiai CDU-s képviselő, aki még télen Olaszországban járt. Felmerült, hogy a frakció többi tagját is megfertőzhette, bár télen még egyetlen koronavírus-fertőzöttet sem tartottak nyilván Olaszországban. Estére azonban megjött a negatív eredmény, így a szavazást ez sem tudta megakadályozni.
Az első és a második forduló papírforma szerint zajlott: Bodo Ramelow 42 szavazatot kapott a megválasztásához szükséges 46-hoz képest. Björn Höckét csak az AfD-s képviselők támogatták. Az AfD-s politikusra így mindkét fordulóban 22-en szavaztak. A 21 tartózkodó kizárásos alapon csak CDU-s lehetett, mert az ötből jelen lévő négy FDP-s képviselő az első és második fordulóban is elhagyta az üléstermet.
A harmadik fordulóban más játékszabályok léptek érvénybe: itt már az nyert, aki a legtöbb szavazatot kapta. A parlament feloszlatása és új választások kiírása helyett jött tehát egy harmadik forduló, amelyet könnyebben meg lehet nyerni, mint az első kettőt! De azért volt még egy kis meglepetés is: a szavazólapon ugyanis az előzőektől eltérően ezúttal az igent, a nemet és a tartózkodást is be lehetett ikszelni.
Ekkor visszalépett Björn Höcke, így Bodo Ramelow maradt az egyedüli jelölt. Az AfD ugyanis abban reménykedett, hogy többségbe kerülnek a nem voksok. Ez egyértelműen új helyzetet teremtett volna, és matematikailag meg is volt rá minden esély. Ám nem ez történt. Bodo Ramelow ismét 42 igent kapott, de csak 23-an szavaztak nemmel, mert húsz képviselő tartózkodott. Az FDP jelen lévő négy képviselője ismét elhagyta az üléstermet.
Az AfD nemmel szavazott, a 21 CDU-s képviselő közül egyvalaki biztosan nemmel, de csak találgatni lehet, hogy ki, mivel a voksolás titkos volt. Ha mind a 21 CDU-s képviselő nemmel szavazott volna, akkor 43-42 arányban a nem kerekedik felül. Vagyis a megregulázott CDU-frakció a jól eladható, de szörnyen megalkuvó tartózkodásával juttatta a miniszterelnöki székbe a kommunista Bodo Ramelow-t, akinek kisebbségi kormányzása elől ily módon elhárult minden akadály. Eredmény: hiába veszítette el a tavaly októberi tartományi választáson a többségét a vörös–vörös–zöld koalíció, a választók döntése ellenére némi CDU-s ügyeskedés eredményeképpen ők kormányozzák tovább Türingiát.
Bár a választás győztesei egyértelműen a polgári pártok lettek, kormányalakítás helyett inkább ellenzékbe vonulnak, hogy ne kelljen koalícióra lépniük az AfD-vel. És mivel Türingia már csak a nevében szabad állam (Freistaat Thüringen), egy hosszas, többfordulós pókerjátszma vette kezdetét, amelyben a berlini vezetés a játékszabályok menet közbeni felrúgásától és egy önálló tartomány parlamenti döntésének felülbírálásától sem riadt vissza.
Öt hónapig keverték a paklit, és kétszer újraosztották a lapokat. Mint ismeretes, januárban a vörös–vörös–zöld koalíció úgy döntött, kisebbségben folytatja tovább a kormányzást. Ehhez azonban a miniszterelnök-jelöltnek meg kellett méretnie magát, és meg kellett szereznie a képviselők többségének támogatását. Szögezzük le: Bodo Ramelow ezt a mai napig nem szerezte meg. Sem februárban, sem most.
A február 5-én tartott miniszterelnök-választást az FDP-s Thomas Kemmerich nyerte meg, de neki le kellett mondania… Miért is? Mert az AfD szavazataival választották meg! Bodo Ramelow-t a 90 képviselőből csak 42-en, a vörös–vörös–zöld frakcióhoz tartozó képviselők támogatták. A februári harmadik fordulóban hárman voltak versenyben: Bodo Ramelow (Linke), Christoph Kindervater (AfD) és az új FDP-s jelölt, Thomas Kemmerich. A szavazáson a polgári pártok összefogtak, az AfD, az FDP és a CDU képviselői valamennyien az új jelöltet, Kemmerichet támogatták, aki megnyerte a miniszterelnök-választást. Kemmerich elfogadta az eredményt.
Ezzel azonban keresztülhúzták az országos politika számításait. Mert ha így maradt volna a dolog, az AfD kiszabadul a gyűlöletkaranténból. Másnap jött is a hidegzuhany: a Dél-Afrikában tartózkodó Angela Merkel megüzente, hogy megbocsáthatatlan a CDU eljárása, mivel az AfD-vel együtt szavazott, és felszólította a türingiai CDU-t, hogy visszamenőleg érvénytelenítsék a választás eredményét.
Hogyan lehetséges ez demokráciában? Németországban minden lehetséges.
Másnap a liberális FDP elnöke, Christian Lindner Erfurtba utazott, hogy a saját lemondásával fenyegetőzve helyezze nyomás alá Thomas Kemmerichet, követelve, hogy lépjen vissza a miniszterelnökségtől. Kemmerich engedelmesen megtette, és nyilvánosan bocsánatot kért. Miért is? Azért, mert győzött. Hullottak a fejek: a vezéráldozat Annegret Kramp-Karrenbauer lett. A nem túl népszerű AKK lemondott a CDU elnökségi posztjáról, és bejelentette, hogy már nem akar kancellárjelölt sem lenni. Őt Mike Mohring, a türingiai CDU elnöke és frakcióvezetője követte. A türingiai politikus is mindkét tisztségéről lemondott. Könnyen meglehet, hogy azt az egyetlen CDU-s nem szavazatot ő adta le.
Sok hűhó, de nem semmiért. Türingia vörös maradt, és esély sincs a polgári kormányzásra. Ezek után már az is kérdéses, hogy megtartják-e jövőre az előre hozott tartományi választást, amiben elvben már megállapodtak. Végül minek tartanák meg? Majd Merkel mama megmondja. Demokrácia, auf Wiedersehen!
