Merre tovább a katasztrófa után?

Ha a föld nem indul meg, Törökországban akkor sem volna nyugalom. Az ellenzék csakúgy, mint Recep Tayyip Erdoğan elnök már a májusra kiírt parlamenti és júniusi elnökválasztásra készül. A 80 százalékos infláció és az országban élő 3,5 millió szíriai menekült miatt a közhangulat régóta rossz, így az államfő újbóli győzelme korántsem biztos. Bár az AK Párt továbbra is a legnépszerűbb erő, decemberi felmérések szerint a hatpárti ellenzék együttesen négy százalékponttal előzi meg a jelenlegi kormánypártot és szövetségesét. Erdoğan elnök tehát nem hibázhat. Ismeretes, hogy 1999-ben a mostanihoz hasonló erősségű földrengés rázta meg Kocaeli tartományt, az akkori kormány pedig azzal, hogy későn kezdte meg a mentést, ráadásul saját támogatóinak lakókörnyékeit kezelte prioritásként, maga ágyazott meg a máig regnáló AK Párt első, 2002-es választási győzelmének. Recep Tayyip Erdoğan most igyekszik elkerülni egy hasonló fiaskót. Ahogy a rengések megszűntek, a mentés azonnal megkezdődött, a munkába pedig közel százezer embert vontak be, beleértve a hadsereg állományának jelentős részét is. Emellett a török média – amelynek 80 százaléka a kormányzó AK Párthoz és szövetségeseihez húz – folyamatosan tudósít a pusztítás mértékéről és a mentések menetéről, ezzel is mutatva, hogy Erdoğan elnök ember a gáton. A török kormány, legyűrve a rá korábban jellemző büszkeséget, minden felajánlott nemzetközi segítséget elfogadott, így még az „ősellenség” Görögországból és Izraelből is érkeztek mentőcsapatok.

Mindezzel együtt a földrengés politikai, azon belül a választásokra gyakorolt hatásai egyelőre még nem látszanak. Az ellenzék ugyanis most az AK Párthoz kötődő építési nagyvállalkozókat támadja, mondván, ők felelnek az érintett területek infrastrukturális problémáiért, amelyek nehezítik a mentést és ami miatt az indokoltnál több épület omlott össze. Válaszul a kormány vizsgálatokat indított, és már történtek letartóztatások is. Az elkövetkező hónapok minden szempontból sorsdöntők lesznek az AK Párt számára. A földrengés által érintett tíz megye népessége (az ott élő szíriai menekültekkel együtt) több mint 14 millió fő, az ország teljes lakosságának nagyjából 15 százaléka. Ha az emberek elégedetlenek lesznek a válság kezelésével és ennek hangot is adnak az országos médiában, az eldöntheti a választások kimenetelét.

Miközben a török területeken szervezetten és nagy erőkkel zajlott a mentés, a határ déli oldalán ez korántsem volt elmondható. A több mint egy évtizedes háborúban kivéreztetett Szíria helyzetét nehezítette, hogy a földrengés sújtotta területek három különböző hatalom fennhatósága alatt állnak: az iszlamista felkelők által uralt Idlib tartomány, a Törökország és hozzá lojális milíciák által ellenőrzött területek és a szír kormányerők kontrollja alatt álló országrészek. Az Egyesült Államok által támogatott kurd területeket ezúttal megkímélte a pusztítás. A politikai helyzet és a mentés szervezetlensége miatt a szíriai áldozatok számáról csak becslések vannak, a különböző összesítsek háromezer halottról írnak.

A legrosszabb a helyzet az északnyugati Idlib megyében, amelyet a szíriai al-Kaida számos újjászervezésen és névváltoztatáson átesett utódszervezete, a Hadzsat Tahrír as-Sám ural, amelynek gyakorlatilag nincsenek kapcsolatai más államokkal. Idlib lakosságának már a földrengés előtt is 91 százaléka szorult a Törökország felől érkező ENSZ-segélyekre, amelyeket a Báb al-Hava határátkelőn keresztül engedtek át a törökök, az ide vezető út azonban a rengések során járhatatlanná vált, így a tartomány egy szűk hétre magára maradt. A mentési munkálatokat a helyiek szó szerint puszta kézzel végezték a Szíriai Polgári Védelem (más néven fehér sisakosok) nevű brit alapítású szervezet és egy maréknyi helyben működő, török finanszírozású humanitárius csoport támogatásával. Az idlibi helyzetet nehezíti, hogy az elmúlt évtizedben az ország minden pontjáról érkeztek oda menekültek, így a háború előtt 1,5 millió lakosú megye mára 4,5 milliósra duzzadt, ebből 1,7 millióan élnek nem megfelelő szakértelemmel, selejtes alapanyagból összetákolt otthonokban. Ezek az épületek most súlyos kárt szenvedtek, a hőmérséklet pedig éjszakánként rendszerint fagypont alá süllyed…

Nem sokkal jobb a helyzet Afrinban és a többi északi országrészben sem, amelyeket Ankara 2016 óta több hadművelettel gyakorlatilag annektált és helyi milíciákon keresztül ellenőrzése alatt tart. Noha ide kezdetektől érkezik Törökországon keresztül a nemzetközi segítség, ennek mértéke nem elégséges. A török közvélemény alighanem rossz néven venné, ha a segítség a török rászorulók helyett szírekhez folyna, így a választásokra készülő török kormány inkább belföldön tartja az erőforrásokat. Különösen, hogy a kormányzó AK Párt népszerűségének romlása nagyban köszönhető a 3,5 millió szíriai menekült jelenléte miatt kialakult gazdasági és társadalmi feszültségeknek.

A szír kormányerők által ellenőrzött területeket a lehető legrosszabbkor érte a csapás. A gazdaságot kivéreztette a háború, a szomszédos Libanon bankrendszerének összeomlása, a Covid, majd az orosz–ukrán háború gazdasági következményi, no meg a 2019-ben Donald Trump által bevezetett, a Biden-adminisztráció által pedig életben tartott drákói szankciós rendszer. Mindezek eredményeként ma már a lakosság 90 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, 1,3 millióan pedig az éhezés határán állnak. A lakosság 70 százalékának, 14,6 millió embernek az élelmezése függ a külföldi segélyektől. Az idei év kilátásai már a földrengés előtt is tragikusak voltak: a költségvetés minden korábbinál alacsonyabb, aminek eredményeként az ország éves üzem­anyag­igé­nyé­nek alig harmadára van keret, a kormány pedig 40 százalékkal kevesebbet költ az alapvető élelmiszerek állami támogatására, mint az előző évben. Ráadásul október óta, miután a rezsim fő támogatója, Irán a korábbi duplájára növelte a Szíriának szállított olaj árát, az ország nagy részén naponta mindössze két-három órán keresztül van áram.

Bassár al-Aszad így a bajban leginkább eddigi szövetségeseire, Oroszországra és Iránra számíthat, akik az ukrajnai háború, illetve a perzsa országot sújtó gazdasági válság miatt csak korlátozott mértékben tudnak segíteni. Küldött ugyanakkor segítséget az Egyesült Arab Emírségek, amely az Öböl-országok közül elsőként normalizálta kapcsolatát Damaszkusszal, miután a polgárháború kezdetén kizárták az Arab Ligából. A többi ország „Szíriának” ígért segítsége leginkább az északi régiókra korlátozódik, már ha épp átjut oda Törökországból.

Aszad elnök a rendkívüli helyzetre hivatkozva hivatalosan is segítséget kért az Európai Uniótól, amely még 2011-ben vetett ki rá szankciókat. Úgy tűnik azonban, hogy az európai vezetők a körülmények ellenére sem akarnak békülni. Az Európai Bizottság 3,5, Franciaország pedig 12 millió eurót kínált fel ugyan a kormányterületek megsegítésére, de előbbi a már Szíriában működő partnerszervezeteken, utóbbi pedig különböző ENSZ-ügynökségeken keresztül juttatja el a segítségét, megkerülve az ottani állami szereplőket. Washington egyelőre hajthatatlannak tűnik, a jelek szerint az Aszad-rezsimet sújtó szankciók továbbra is érvényben maradnak. Ugyanakkor a szír kormány szempontjából nincs minden veszve, hiszen a katasztrófahelyzet jó apropót kínál arra, hogy rendezze megromlott viszonyát a többi arab országgal, megnyitva ezzel a pénzcsapokat.

A tragédia és sorra érkező rossz hírek ellenére tehát a földrengésnek pozitív következményei is lehetnek. Ezek legnagyobb haszonélvezői a szíriai kurdok lehetnek. A 2022. novemberi isztambuli terrortámadásokat követően a török vezetés határozott fellépést ígért a szíriai kurd milíciák ellen. Helyi szakértők ennek kezdetét az idei év első hónapjaira jósolták. A földrengés most keresztülhúzhatja a számításokat, hiszen a jelenlegi helyzetben fennáll a veszélye, hogy a hadműveletek megkezdése több szavazatot vinne el az AK Párttól, mint amennyit hozna. A katasztrófa ezzel párhuzamosan lehetőséget kínál a szír–török közeledésre is. A két ország 2012-ben szakította meg diplomáciai kapcsolatát, miután Ankara a szír ellenzék mögé állt, majd a viszony tovább mérgesedett, amikor 2016-ban Törökország megkezdte bevonulását az ország északi részére. Az elmúlt éveben azonban a jég olvadni kezdett. Mivel a török ellenzék – a közvélemény 60 százalékának egyetértésével – ígéretet tett arra, hogy választási győzelme esetén békét köt Bassár al-Aszaddal az országban tartózkodó szír menekültek hazatelepítése érdekében, Erdoğan maga állt a viszonyok rendezését célzó törekvések élére. Partnerre talált ebben szír kollégájában, aki egyrészt országa tragikus gazdasági helyzete miatt, másrészt orosz szövetségese nyomása alatt óvatosan, de tapogatózni kezdett a kinyújtott jobb irányába. A két ország hadügyminiszterei decemberben találkoztak Moszkvában, és január közepén már a közelgő külügyminiszteri találkozóról szóltak a hírek. Most a közösen elszenvedett tragédia jó lehetőséget kínál arra, hogy a felek arcvesztés nélkül indulhassanak el a kapcsolatok rendezésének hosszú és rögös útján. Ha pedig ez enyhülést hoz a szenvedő lakosságnak, akkor a tragédia áldozatai talán nem voltak teljesen hiábavalóak.