Mi jön a sokk után?

Egy 14 éves fiú – népszerű elit iskola tanulója – apja pisztolyaival rendez mészárlást. Megöli nyolc iskolatársát, golyót kap az intézmény biztonsági őre is. Mások, köztük a srác egyik tanára, akitől korábban egyest kapott, megússzák sérüléssel. Alig telik el 24 óra, és egy húszéves fiatal is tüzet nyit, az eredmény: nyolc ember életét veszti, további 14-en megsérülnek. Ha csak ennyit tudnánk a két, tragikus gyorsasággal bekövetkezett fegyveres incidensről, vajon mi lenne az első tippünk, melyik országban történt? Természetesen az Egyesült Államokat mondanánk, ahol kis túlzással mindennaposak az ilyen esetek. Ezúttal azonban Szerbiában dördültek el a halálos lövések. Az Amerikában megszokott, hétköznapi emberek által lőfegyverrel elkövetett gyilkosságoknak, iskolai lövöldözésnek, vagy ahogy az 1999-es, a Columbine középiskolában történt gyilkosságok óta nevezik, a Columbine-effektusnak a Balkánon nem sok előképe volt. Ennek megfelelően a kormányzati reakciók is erősnek bizonyultak. Míg a tengerentúlon a politikusok ilyen esetben gyorsan letudják a kötelező gyászbeszédet, és párt­állástól függően vagy a fegyvertartás szigorítását sürgetik, vagy éppen kiállnak a meglévő szabályozás mellett, addig Szerbiában Branko Ružić oktatási miniszter azonnal benyújtotta lemondását, Aleksandar Vučić elnök terrorcselekménynek nevezte a támadásokat, és bejelentette, kész megméretni pártja aktuális támogatottságát akár egy előre hozott választáson is.

Szerb fegyverhelyzet

A balkáni államban rengeteg fegyver van a lakosságnál, e tekintetben az ország a világ élvonalába tartozik. A genfi Small Arms Survey kutatóintézet adatai szerint az Egyesült Államokban száz főre 120,5 fegyver jut, ezzel az USA a listavezető, majd következik Jemen, harmadik helyen pedig holtversenyben Szerbia és Montenegró, mindkét országban 39,1 fegyver jut száz lakosra. Magyarországon ez a szám csupán 10,5.

– Amerika és Szerbia közt több a különbség, mint a hasonlóság – szögezi le Varga Szilveszter. A balkáni térség eseményeivel és jelenségeivel foglalkozó Balk.hu főszerkesztője a Demokratának elmondja, Szerbiában a lakosság csupán 10 százaléka birtokol fegyvert, az Egyesült Államokban ez az arány jóval magasabb, ráadásul a tengerentúlon 120 különböző típusú fegyverről beszélhetünk, Szerbiában nagyjából 30-ról.

Lényeges különbség az is, hogy míg Amerikában legendásan megengedő a fegyvertartást szabályozó törvény, aminek köszönhetően a lakosság könnyen fegyverkezik, addig Szerbiában meglehetősen szigorú szabályok szerint lehet csak fegyverhez jutni, akárcsak a többi európai országban. Engedélyre az tehet szert, aki elmúlt 18 éves, a rendőrség ellenőrizte, hogy megfelel-e a feltételeknek, azaz büntetlen előéletű, nincs mentális betegsége, nem drog- vagy alkoholfüggő. Át kell esni egy orvosi vizsgálaton is, amelyet ötévente megismételnek. És még aki mindezt végigcsinálta, az sem viheti ki otthonából a fegyverét, ahhoz egy további, rendkívül nehezen megszerezhető engedélyre volna szüksége.

A lövöldözések után Vučić elnök azonnal meghirdette az ország lefegyverzését, azaz egy hónapos amnesztia jön, amely alatt bárki büntetlenül leadhatja az engedély nélkül tartott fegyverét. Az államfő emellett kétéves moratóriumot kért a fegyvertartási engedélyek kiadására, és kezdeményezte az összes kiadott engedély felülvizsgálatát.

Azt is bejelentette, hogy szigorítják a fegyvervásárlást, illetve -regisztrációt – akik nem tudnak megfelelni az új, szigorúbb szabályoknak, azoktól a fegyvereket visszavásárolja az állam, a törvénysértők bírságát megduplázzák, a vadászok engedélyét évente felülvizsgálják, azzal a nem titkolt céllal, hogy a vadászpuskákon kívül 90 százalékkal visszaszorítsák a fegyverek számát. Képzeljük csak el, hogy a soron következő amerikai ámokfutás után Joe Biden bejelent egy hasonló intézkedést. Valószínűleg másnap kiköltözhetne a Fehér Házból.

Mélyen gyökerező hagyományok

Mégis hogyan került ennyi fegyver magánkézbe egy európai országban? Varga Szilveszter szerint ez részben az elmúlt száz évben a térségben lezajlott közel fél tucat háború következménye.

– Megvan a hagyománya a fegyverbirtoklásnak, az a közvélekedés, hogy a nagypapának is ott volt a szekrényében a puska, és ez így van rendjén. Közrejátszik az is, hogy Szerbiában a mai napig jelentős a fegyvergyártás, ami jugoszláv örökség, hiszen a hidegháborús időkben el nem kötelezett országként Jugoszlávia volt a harmadik világ fegyverellátója – mondja a főszerkesztő, hozzátéve, a fegyverek nagy száma nem szerb sajátosság, Szlovéniát és Horvátországot leszámítva minden balkáni országra igaz. De még Horvátországban is elegendő egyetlen nap egy Kalasnyikov beszerzéséhez, ahogy azt korábban újságírók bizonyították. Ez pedig már nem fogható a háborús örökségre, sokkal inkább magyarázható az illegális fegyverkereskedelemmel. Nem véletlen, hogy a 2015-ös párizsi terrortámadásban is előkerült egy Szerbiában gyártott, majd a feketepiacon nemzetközi forgalomba hozott fegyver is, de gondolhatunk a magyar autópályákon rendőrökre lövöldöző szerb embercsempészekre is.

– A bűnözők jó része Montenegróból indul, az innen érkező bandák települtek rá a szervezett bűnözésre. Szerbia tranzitország az illegális fegyverek tekintetében is – mutat rá Varga Szilveszter.

Ennek kapcsán érdemes elgondolkodni azon is, mi lesz Ukrajnában, ahol már tavaly akkora problémát jelentett a fegyverek, lőszerek vagy robbanóanyagok illegális kezelése, hogy a rendőrség országosan akciózni kezdett miatta. Ennek során többek között géppisztolyokat, revolvereket, házi készítésű lőfegyvert, gránátokat, robbanóanyagokat foglaltak le. Emlékezetes, hogy a háború kezdeti szakaszában a kijevi rendőrség ezerszámra osztogatta a fegyvert a lakosságnak, de már nyugati fegyvertípusok is kerültek rossz kezekbe. Mindez nem sok jót ígér, a háború után ugyanis tömegesen kellene begyűjteni ezeket, miközben a balkáni tapasztalatok azt mutatják, hogy a próbálkozás legfeljebb részleges sikert hozhat.

Merre tovább, Szerbia?

Szerbiához visszatérve adja magát a kérdés: ha ennyi fegyver van a lakosság kezében, hogyhogy eddig nem ütött be a menny­kő? Varga Szilveszter úgy látja, hogy az erőszak szintje Szerbiában nincs olyan magasan, mint Amerikában, és a fegyverekkel való felelősebb bánásmódban a nem túl rég befejezett háború tapasztalatai is közrejátszanak. Fékezőleg hat emellett a nagyon erős állami kontroll is. Itt ugyanis még a szabadcsapatok szerveződése is felülről irányított volt, a felfegyverzésükkel együtt. És bár Vučić elnök most arról beszélt, tudja, hogy nem lesz népszerű a szigorítások miatt, illetve jelentős lobbitevékenységre számít, amely megpróbálja törekvéseit kisiklatni, Varga Szilveszter szerint itt nem működik olyan erős fegyverlobbi, mint az Egyesült Államokban. A rengeteg illegális fegyver jelenléte ugyanakkor kérdésessé teszi az amnesztia sikerét, főleg annak tükrében, hogy a hasonló korábbi akciók viszonylag szerény eredménnyel zárultak. Mindenesetre más vonalon is elindult a prevenció, amely az iskolai erőszakra fókuszál; a civil társadalom azt követeli most, hogy kerüljenek az iskolákba pszichológusok, az intézményekben dolgozók pedig kapjanak képzést, hogy az ilyen eseteket minél hatásosabban tudják kezelni, megelőzve a tragédiát.