Mi jön a woke után?
2025. február 5-én egy rendkívüli esemény zajlott le a Fehér Ház Keleti termében, ahol Donald Trump, az Egyesült Államok újraválasztott elnöke asszonyok és fiatal lányok társaságában írta alá azt az elnöki rendeletet, amely kimondja: férfiak nem vehetnek részt női sportversenyeken – emlékszik vissza Andrew Doyle író a Spiked hasábjain. A szerző szerint a jelenet egyszerre volt ünnepélyes és szimbolikus, hiszen egy olyan politikus hozta meg ezt a komoly jelentőséggel bíró döntést, akit korábban rendszeresen vádoltak nőgyűlölettel. Doyle ezt a lépést Richard Nixon 1972-es, a nemi alapú diszkriminációt tiltó rendeletéhez hasonlította, amely az Egyesült Államokban áttörést jelentett a nemek közötti egyenlőségért vívott harcban.
Andrew Doyle rámutat, hogy a jelenkori kultúrharcokat gyakran – és hibásan – bal- és jobboldali ellentétekként értelmezik, pedig ezek a hagyományos kategóriák mára megkopottak és nem megfelelők az ideológiai összecsapások megértéséhez. Szerinte a 2010-es évek elején megerősödött, úgynevezett „woke” mozgalom – amely kulturális forradalomnak tekinthető: csoportidentitás alapján követelt egyenlőséget, gyakran autoriter módszerekkel – egyedülálló politikai és társadalmi jelenség, amelyet sokan félreértelmeznek.
A szerző hangsúlyozza, hogy megerősödése ellenére a „woke” mozgalom soha nem élvezett széleskörű társadalmi támogatást. A More in Common nevű nonprofit szervezet kutatásai szerint a „woke” ideológia a csúcspontján is csupán az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság lakosságának körülbelül nyolc százalékát tudhatta maga mögött.
Ez azt jelenti, hogy az ideológia erejét nem a népszerűség, hanem sokkal inkább kényszerítő, illetve manipulációs mechanizmusok biztosították.
A kultúrharc szerinte most új szakaszába lépett, amelyben a „woke” ideológia fokozatosan veszít befolyásából és lassan enged a nyugati világra gyakorolt nyomáson. Számos nagyvállalat, mint például a McDonald’s, a Walmart, a Ford, az Amazon, a Google és a Meta is visszavett a „sokszínűség, egyenlőség és befogadás” (DEI) programjaiból. A Black Lives Matter mozgalom egyre inkább hitelét veszíti, miközben olyan vezető baloldali amerikai politikusok, mint Alexandria Ocasio-Cortez vagy Pete Buttigieg egyértelműen egyre kevésbé használják a „woke” nyelvezetet.
Egyre több sportági szövetség tiltja meg, hogy biológiai férfiak női kategóriákban versenyezzenek, az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága pedig kimondta, hogy jogi értelemben a „nem” kifejezés a biológiai nemet jelenti, kizárva ezzel a „transznemű nőket” (vagyis biológiai férfiakat) a nők számára fenntartott terekből – így a női mosdókból vagy öltözőből. Akadnak olyan melegjogi csoportok is, amelyek kritizálják a megosztó LMBTQIA+ kampányokat.
Andrew Doyle külön kitér egy 2024 novemberében készült Jaguar reklámkampányra, amely élénk, gendersemleges modellekkel és szlogenekkel hirdette a diverzitás eszméjét, de a járművek teljesen hiányoztak belőle. A kampány hatalmas bukás volt, és a cég eladásai bezuhantak. Ez a kísérlet is azt mutatja, hogy a „woke” eszméket képviselő vállalati törekvések már egyre kevésbé képesek megszólítani a közönséget, amely egyre elutasítóbbnak mutatkozik ezzel a fajta kommunikációval szemben.
Bár a „woke” ideológia befolyása csökken, Doyle szerint nem szabad azt gondolnunk, hogy eltűnik: új formákban újraéledhet, és már most megjelent egy „anti-woke” társadalmi csoport, amely a szabadság és liberális értékek helyreállítását hirdeti. Azonban ennek az ellenmozgalomnak egy része maga is autoriter módszerekhez nyúl, így az is megtörténhet, hogy a „woke” helyébe csak egy másik, éppoly elnyomó ideológia lép – hívja fel a figyelmet a szerző.
Szerinte a kultúrharc valójában egy kifejezetten mély konfliktus a szabadság és az autoritás között, ahogyan azt John Stuart Mill már 1859-ben is leírta. Hangsúlyozza: a társadalmi megosztottságot nem segíti elő a pártokra való leegyszerűsítés, sokkal inkább a politikai és társadalmi klisék lerombolására és a mérséklődésre kell törekedni. Ezzel szemben jelenleg a kultúrharc azért húzódik el, mert mindkét oldal hajlamos azt kizárólag politikai kérdésként kezelni.
A szerző azt ajánlja, a társadalom igyekezzen lehűteni az indulatokat, finomítsa a politikai törésvonalakat, és ismerje be, hogy egyetlen csoport vagy ideológia sem az igazság birtokosa. Fontos, hangsúlyozza, hogy mindannyian tanuljunk egymástól, és ne essünk bele abba a hibába, hogy mereven ragaszkodjunk egy más által megalkotott narratívához.
