Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Oroszország ne nyerje meg ezt a háborút. Minden lehetséges, beleértve nyugati csapatok Ukrajnába küldését is

Hirdetés

– mondta Emmanuel Macron február végén, amivel kinyitotta Pandora szelencéjét.

A háborúpárti francia elnök javaslata csakhamar követőkre talált. Donald Tusk lengyel miniszterelnök is a háború lehetséges eszkalációja mellé állt mert szerinte szó szerint minden forgatókönyv lehetséges. 

Tudom, hogy pusztítóan hangzik, különösen a fiatalabb generáció számára, de lelkileg hozzá kell szoknunk egy új korszak érkezéséhez. Ez a háború előtti korszak

– hangsúlyozta március végén.

Andrzej Duda lengyel elnök áprilisban már arról beszélt, hogy „ha a szövetségeseink úgy döntenek, hogy a NATO keleti szárnyának biztonsága érdekében nukleáris fegyvereket telepítenek területünkre is, készen állunk rá”.

Korábban írtuk

Radoslav Sikorski lengyel külügyminiszter pedig egyenesen úgy fogalmazott:

Nem nekünk (a Nyugatnak) kell tartani a Putyinnal való összecsapástól, hanem fordítva. Oroszország katonai és gazdasági potenciálja elhalványul a Nyugathoz képest.

Lengyelország sem zárhatja ki, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába, jelentette ki Sikorski.

Olaf Scholz szerint Németország eltökélt szándéka, hogy segítsen Ukrajnának megvédeni magát Putyin ambícióitól.

Ukrajna ügye pedig újabb lendületet kapott, amikor az Egyesült Államok kongresszusa végül jóváhagyta a 61 milliárd dolláros (57 milliárd eurós) katonai segélycsomagot, amit hónapokig halogattak. Ezt Scholz bátorító és szükséges jelzésként írta le.

A német külügyminiszter február végén azt mondta: „Azon törjük a fejünket, hogy kitaláljuk, hogyan tudnánk többet szállítani, beleértve a nagy hatótávolságú rakétarendszereket is.” Annalena Baerbock májusban viszont már arra figyelmeztetett, hogy Ukrajnának sürgősen további légvédelmi rendszerekre van szüksége, hogy megvédje magát az orosz támadásoktól.

„Ha többet akarunk tenni, több pénzre van szükségünk” – mondta Boris Pistorius német védelmi miniszter, aki 15 milliárd eurót kért a Kijevnek nyújtott katonai segélyekre Németország 2025-ös költségvetésében.

A teljes cikk IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján tekinthető meg.