Miért szökött egekbe a gázár?

Úgy látszik, Európa a jelenlegi energiaválság ellenére is kitart a „zöld energetikai forradalom” erőltetése mellett. Hiába vált egyértelművé az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy az úgynevezett zöldgondolkodás túlideologizáltsága, az átállás meggondolatlan erőltetése nemcsak a nyugati államok gazdaságának versenyképességét csökkentik, de lassan már az ellátást is veszélyeztetik. Sőt, ez a politika végső soron ahhoz a célhoz, a klímavédelemhez, környezetünk megóvásához sem visz egyértelműen közelebb, amelynek a nevében erőszakolják. Hogy mást ne mondjunk, az elektromos autó ökológiai lábnyoma sem igazán kisebb, mint a benzinesé. Ugyanis ezek üzemeltetéséhez is áram kell, méghozzá rengeteg, ehhez pedig a megújuló források egyelőre nem elegendők. Sőt, mint látjuk, a jelenlegi igényekhez sem. Így jutottunk el oda, hogy az ideológiai alapú „zöld forradalom” egyes országokban éppen a klímavédelemmel ellentétes eredményeket hozott. Például a német energia politika átgondolatlansága, az atomerőművek politikai alapú bezárása oda vezetett, hogy a hiányt a francia atomerőművek által termelt áram importjából pótolják. Ennek az álszent politikának a következménye az is, hogy jobb híján reneszánszukat élik a szénerőművek. A sort még folytathatnánk, és a további példák is csak azt bizonyítanák, hogy a dolgokat nem lehet siettetni.

Bármennyire szeretnék is sokan, a szénhidrogének korszakának még nincs vége. A következő évtizedekben súlyuk csökken majd az energiamixben, de előttük azért még talán a szenet kellene kivezetni. Sőt, a legszennyezőbb energiaforrások, így a feketeszén kivételével nem is a teljes kivezetés a megfelelő cél, hanem a helyes arányok megtalálása. Mert megint csak a német példa mutatja, hogy a nap- és szélerőművek kapacitásainak növelését lehet erőltetni, ám ezek egyrészt nem tudnak elegendő villamos energiát termelni, másrészt túlságosan időjárásfüggőek, a lakosságnak és az iparnak pedig akkor is szüksége van áramra, amikor nem süt a nap, és nem fúj a szél. A közelmúltban épp a leendő kancellár beszélt arról, hogy további gázalapú erőműveket kell építeni az ellátás biztonsága érdekében. Ehhez pedig a pénz mellett rengeteg gáz kell. Méghozzá olyan áron, amely nem gyengíti a versenyképességet. Az utóbbi hetekben azonban a földgáz ezerdolláros köbméterenkénti ára időnként már a kétezer dollárt is elérte a szabadpiacon.

Sokan emiatt most a Gazpromra mutogatnak, pedig az orosz konszern ezúttal is teljesítette minden szerződéses kötelezettségét. Sőt, túl is teljesítette. Arról persze már nem az orosz konszern tehet, hogy az európai országok rossz döntést hoztak, amikor földgázbeszerzéseiken belül csökkentették a hosszú távú szerződések arányát, és helyette az azonnali piacra bízták magukat. A spotár ugyanis az év eleje óta nyolcszorosára emelkedett, ami miatt sokan már kongatják a vészharangot a közelgő tél előtt. Vlagyimir Putyin orosz elnök a mostani helyzet kapcsán arra emlékeztetett, hogy hiába tárgyaltak többször is az Európai Bizottsággal, amely egyértelműen a piaci árfolyam mellett tette le a voksát a gázszerződésekkel szemben. De ha már így alakult, akkor a Gazprom is alkalmazkodott a piac szabályaihoz. Amikor érdekei úgy kívánták, megnövelte az azonnali piacon eladott mennyiséget, amikor pedig nem ez állt érdekében, akkor visszafogta a kereskedést. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem sietett megmenteni a vele energetikai kérdésekben egy ideje kimondottan ellenséges Európai Uniót.

Mert Brüsszel úgy gondolja, pontosabban azt sulykolják belé már jó évtizede az óceánon túlról, hogy túlságosan kiszolgáltatott Oroszországnak azzal, hogy igényeinek nagyjából a harmadát orosz gázból fedezi. Az ezzel érvelők azt hangoztatják, hogy Moszkva politikai fegyverként használja a gázt. Azon persze mindenki átsiklik, hogy Oroszország és Európa függősége energetikai kérdésekben kölcsönös. Moszkva nem engedheti meg magának, hogy legnagyobb piacán megkérdőjelezzék a megbízhatóságát. Ezért aztán az 1960-as évektől megbízható szállító, és ezt a németek tudják a legjobban. Ezért harcoltak a végsőkig az Északi Áramlat bővítése mellett, miközben Brüsszel és Washington sokáig közösen blokkolta a projektet, hogy aztán egy magasabb érdek, Kína feltartóztatása ezt is felülírja. De az Északi Áramlat-2 engedélyeztetése annak ellenére húzódik – májusig aligha indul meg rajta a szállítás –, hogy a vezeték már szeptember óta készen áll. Moszkva arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy ott egy kész vezeték, amellyel meg lehetne oldani a jelenlegi válságot is. Ha már részben azért alakult ki, mert az amerikai és arab cseppfolyós gáznak (LNG) többek között éppen az Északi Áramlat blokkolásával, az orosz gáz visszaszorításával igyekeztek piacot teremteni. Természetesen ez esetben nem beszélt a nyugati fősodor gázfegyverről, mint akkor sem, amikor mindenáron rá akarják kényszeríteni Moszkvát arra, hogy Ukrajnán át szállítsa a gázt Európába. Csak azért, mert ellenkező esetben mekkora kár éri az ukrán költségvetést, ráadásul így a zsarolás kedvenc fegyvere is kiesik Kijev kezéből.

Egy szó, mint száz, erős leegyszerűsítés, hogy a Gazprom miatt szökött volna az egekbe a gázár. A járvány, a gazdaság hirtelen felpörgésével megnövekedett kereslet, az átlagosnál hidegebb tél és melegebb nyár, az Ázsiába áramló LNG, a „zöldforradalmárok” és természetesen a Gazprom új árpolitikája is benne van a történetben. A gáztározók emiatt lényegében kiürültek, de már feltöltötték őket. Ilyen esetben korábban a Gazprom általában besegített, megnövelte a termelést, és kisimultak a piacok. Csakhogy ezúttal az oroszok nem voltak olyan készségesek, és nem szaladtak segíteni. Ráadásul az Ázsiában szintén megnövekedett kereslet miatt a cseppfolyósított gáz piaca is feszessé vált. Magyarán, az arabok és az amerikaiak Ázsia felé irányítják a tankereket, hiszen ott jóval többet adnak az LNG-ért. Ennyit a nagy szolidaritásról, meg arról, hogy majd Amerika ellátja gázzal Európát. A késés ellenére a Gazprom két nagy európai tározója is közel 30 százalékon áll, és a cég ígéretéhez híven november 8-tól megduplázta a szállítást.

A Belaruszon és Lengyelországon át futó Jamal vezetéken és Ukrajnán át persze most sem erőlteti a szállítást, csak annyit pumpál ebben az irányban, amennyit a még élő szerződéses kötelezettségei megkívánnak. Hiába van az egekben az ár, az azonnali piacokon egyelőre visszafogott. Érthető, mert inkább az Északi Áramlat-2 engedélyezési eljárását gyorsítaná fel. Ha már megépítette a vezetéket, a Gazprom szeretné kihasználni a cső teljes kapacitását is. Ezt azonban megakadályozza az európai piac liberalizálásának jelszava mögé bújva a Gazpromra „szabott” úgynevezett harmadik energiacsomag – persze ez esetben sincs szó politikai fegyverről –, amelynek értelmében egyebek mellett 50 százalékban hozzáférést kell engedni másoknak a vezetékhez. Jelen esetben a vezeték földrajzi adottságai miatt a Gazpromon kívül erre másnak nincs lehetősége. De hiába retteg Európa a téltől és a gázhiánytól, az orosz holding még a kapacitás felét sem használhatja.

A jelenlegi válság okai között nem szabad elfeledkezni a már említett túlerőltetett, ideologikussá torzuló „zöldforradalomról” sem. A környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok agresszív és képmutató erőltetése jegyében például a világ legnagyobb bankjai nem finanszíroznak szénhidrogénprojekteket, ezért ezek egy részét nem tudják megvalósítani, illetve magasabb finanszírozási költségeik miatt megdrágulnak. Ennek egyenes következményeként helyettesítő energiaforrás híján megdrágul az elektromos áram vagy a fűtés. Ráadásul még a fenntartható fejlődést célzó projektek is lassulnak, a világ legnagyobb zöldenergia-beruházói ugyanis éppen a hagyományos energiacégek.

Európa azonban, mintha semmi nem történt volna az elmúlt hetekben, folytatja a harcát a Gazprommal. Mert politikai okokból nem akar engedni Moszkvának a harmadik energiacsomagban előírtakból. Így nem marad más választása, mint tovább forszírozni megújuló energiaforrások bevezetését, ami pedig elengedhetetlenül áremelkedéssel jár.

Végezetül érdemes megnézni, milyen utat választott a jelenlegi válság közepette a posztszovjet régió két, Oroszországtól elforduló országa. Moldova az utolsó utáni pillanatban végül újabb öt évre meghosszabbította a gázszállításról szóló szerződését a Gazprommal. Chișinău ha nehezen is, végül szembesült a realitásokkal. Próbálkozott ugyan alternatív – politikai – megoldásokkal, ám ezek sem árban, sem pedig az ellátás biztonsága szempontjából nem tudták felvenni a versenyt a Gazprommal, amelytől így ezer köbméterenként 400 dollárért, a világpiaci ár töredékéért kapja a fűtőanyagot. Ezzel szemben Ukrajna nem hajlandó közvetlenül vásárolni Oroszországtól. Ehelyett a reverzzel játszik, amely szintén orosz gáz, csak drágább. De amennyiben megszűnik az ukrán tranzit, már erre az ügyeskedésre sem lesz mód. Közben már szenet sem tud importálni, ezért a 23 állami hőerőműből már csak három működik teljes kapacitással. Így szinte biztos, hogy Ukrajnában rövidesen áramkimaradások várhatók. Európa itt még nem tart, de az ideológiai meghatározottság lassan már itt is felülírja a józan észt. Ez az út pedig szintén ide vezet.