Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt
Hirdetés

„A migrációról már nem fogok vitatkozni. Ezt a vitát 2018-ban határozottan elutasítottuk, és semmiféle engedményeket nem teszünk. Vége. Az illegális migráció teljes mértékben elfogadhatatlan, hasonlóan a kvóták felújításának és a migránsok újraelosztásának ötletéhez” – jelentette ki Babis a Právo című cseh baloldali napilapban megjelent interjúban.

A migránsok újraelosztását Horst Seehofer német belügyminiszter vetette fel az uniós partnereinek a közelmúltban küldött nem hivatalos levelében.

A cseh kormányfő úgy véli, hogy a migrációt rendszerszintűen kell kezelni és „nem a csempészbandák támogatásával”. Az interjúban Babis leszögezte: Európának végre meg kellene egyeznie Törökországgal a migránsok feltartóztatásáról szóló szerződés meghosszabbításáról, és meg kellene vizsgálni azt, hogy Görögországnak miért nem elegendőek azok az eurómilliárdok, amelyeket az Európai Uniótól kap a migránsok megállítására.

Andrej Babis kifogásolja, hogy a migrációval kapcsolatos támogatások problémáját általában a Közel-Keletre szűkítik le. Mint megjegyezte: Csehország például évek óta komoly, több millió eurós anyagi segítséget nyújt a háborús konfliktus sújtotta Ukrajnának.