A dublini kormány szerdán közölte, hogy az embereket a táborból a fővárostól délre található térségbe telepítik át az időjárás viszontagságainak ellenálló sátrakba, egy olyan létesítménybe, ahol lesznek zuhanyzók, élelmiszer és a hatóságok a biztonságról is gondoskodnak.

Hirdetés

Simon Harris ír miniszterelnök még a sátortábor felszámolása előtt hangsúlyozta, hogy nem szabad, hogy a felszámolt tábor újra felépüljön. „Nem olyan országban élünk, ahol csak úgy engednék hevenyészett nyomortanyák kialakulását” – mondta.

Írországban egyre nagyobb gond a menedékkérők elszállásolása, miközben az ország lakásínséggel is küzd. Tavaly december óta az ország bevándorlási hatósága sátrakban kénytelen elhelyezni új érkezőket.

Nick Henderson, az Irish Refugee Council segélyszervezet vezetője az RTE ír közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva azt mondta, úgy tudják, a menedékkérőket a tábor felszámolása után nagyobb, katonai sátrakban helyezik el. Elismerte, hogy így jobb körülmények közé kerülnek, de világossá tette, hogy szerinte ez még így sem felel meg az emberek alapvető igényeinek.

Korábban írtuk