Millenniumi szocialisták

A hidegháború emléke lassan ködbe vész. A kommunizmus rémtettei és a szocializmus emberi életeket és gazdaságokat romba döntő hatása egyre halványabb Amerikában és a nyugati világban. Aligha meglepő, hogy lassan felnő az új, a kapitalizmusból kiábrándult, baloldaliságát újrafogalmazó millenniumi generáció. Noha szocializmusuk egyelőre egy alaktalan ideológiai massza, mind a fiatal jobboldaliak, mind a baloldaliak politikai tabukat döntögetnek. Politikai hatásuk pedig jócskán túlmutathat a társadalmi súlyukon.

Fotó: MTI/EPA

A Puerto Ricó-i származású Alexandria Ocasio-Cortez egy New York-i tacobárban volt pincérnő, mielőtt politikai karrierbe kezdett. A magát nyíltan szocialistának valló 28 éves, diákhitelben úszó nő egy, a Demokrata Párthoz kötődő mozgalmat szervezett, majd 2018 júniusában a Bronx és Queens több részét magában foglaló, etnikai és társadalmi okokból örökös demokrata választókörzet előválasztásán legyőzte a pártvonalon erős, tíz ciklus óta verhetetlen, kampányára nála tízszer többet költő Joe Crowley-t. Ocasio-Cortez támogatói bázisa azóta egyre dagad, és mára a mérsékeltebb szociáldemokratáktól kezdve egészen az anarchistákig terjed. Ocasio-Cortez baloldali ikonná vált, aki a képviselőház legfiatalabb tagjaként nap mint nap szembeszáll az establishmenttel. Donald Trump elnök mellett pedig ő az egyetlen politikus, aki képes pusztán Twitter-posztjaival politikai ügyeket kreálni.

Ocasio-Cortez valójában egy teljes generációnak a prototípusa az Atlanti-óceánon innen és túl. A politikus alig egy hónapos volt, amikor a berlini fal leomlott. A kommunizmus végével a millenniumi generáció többi tagjával együtt ő már abban a korban nőtt fel, amikor kiteljesedett a korábban Ronald Reagan, az óceán túlpartján pedig Margaret Thatcher által útjára indított piaci kapitalizmus. A 1990-es évek derekára a hagyományos szocialista pártok és irányzatok középre sodródtak, Tony Blair, Bill Clinton és Gerhard Schröder meghirdették a „harmadik utat” ami a multinacionális cégek előretörését, Európában pedig ezzel párhuzamosan az állami tulajdonú vállalatok elsorvasztását hozta. A millenniumi generáció tinédzserkorára a globalizáció tetőzött, a felnőttkorba pedig éppen akkor léptek be, amikor a 2008-as gazdasági világválság alapjaiban rengette meg az általuk ismert világot. A millenniumi generációnak az óceánon innen és túl egyaránt kollektív élményévé vált az eladósodottság, a munkanélküliségtől való félelem, a klímaváltozás miatti aggodalom és az az általános érzés, hogy a szüleik generációja a saját jóléte érdekében áldozta fel az ő jövőjüket.

Amerikában a millenniumi generáció Barack Obama elnöksége alatt ébredt politikai öntudatra, a nyolcéves demokrata regnálás pedig a magukkal hozott értékek mentén osztotta meg őket. Hamar kitermelődött az Obama elnök idején tetőző politikai korrektségtől frusztrált alt-right mozgalom, és egyre nagyobb tábora lett az interneten hódító, egységes ideológiával nem rendelkező, de a politikai korrektséggel egységesen szembeforduló jobboldali influenszereknek is.

Amekkora trauma volt Barack Obama elnöksége a konzervatív millenniumi generációnak, legalább akkora sokként élték meg a demokratákkal szimpatizáló fiatalok Donald Trump megválasztását. Most ők is úgy érzik, hogy eljött a lázadás ideje, és már őket sem kötik a régi tabuk: ahogy a másik oldal büszkén vállalja „politikai inkorrektségét”, úgy Ocasio-Cortez és generációja is nyíltan hirdeti a hidegháború sátáni eszméjét, a szocializmust.

A Gallup idei felmérése szerint a 18 és 29 év közötti amerikaiak 51 százalékának van jó véleménye a szocializmusról, pontosabban arról, amit ők annak vélnek. Ahogy ugyanis a millenniumi jobboldal világképe sem áll össze koherens egésszé, úgy a millenniumi szocialisták sem igazán tudják, hogy pontosan mit gondolnak a világról. Amiben egyetértenek, az az, hogy a gazdaságot profitéhes multinacionális nagyvállalatok uralják, akik önző érdekekből megakadályozzák a kormányokat abban, hogy fellépjenek az emberiséget fenyegető klímaváltozás ellen. Úgy gondolják, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek százmilliók életét teszik pokollá, a társadalmat és gazdaságot irányító intézmények, bürokráciák és vállalatok pedig már rég nem az emberek, hanem az elitek érdekeit szolgálják. Egyetértenek abban is, hogy az államnak a polgárok védelme érdekében jobban bele kellene avatkoznia a gazdaságba, és vissza kellene szereznie a hatalmat a vállalatoktól.

Mindezek persze európai konzervatív szemmel messze nem tűnnek ördögtől való megállapításoknak. Az Egyesült Államokban azonban, ahol a szabad piac a rendszer esszenciáját és az ország nemzetközi dominanciájának a zálogát jelenti, a szocializmus- és kommunizmusellenesség pedig generációk politikai identitásának az alapját adja, a millenniumi baloldal világképe nemhogy szélsőbalosnak, de már-már anarchistának hat.

A millenniumi jobboldallal szemben a millenniumi baloldal mindent alapjaiban forgatna fel. Miközben ugyanis az előbbiek által támogatott Donald Trump – formabontó kommunikációja és politikai módszerei ellenére – valójában a republikánus mainstreambe tökéletesen belesimuló kül- és belpolitikát folytat, addig a demokrata szocialisták alapjaiban támadják az olyan amerikai értékeket, mint a magántulajdon és a piacgazdaság szentsége. Amerikai szemmel nézve ugyancsak radikálisnak hat Ocasio-Cortez politikai programja, amelyben általános munkagaranciát – lényegében közmunkát – biztosítana, tandíjmentessé tenné az oktatást, mindenkire kiterjesztené az egészségbiztosítást, az évi tízmillió dollár feletti bevételek adókulcsát a jelenlegi 37-ről 70 százalékra emelné, és megalkotná a zöld New Dealt, amelynek keretében tíz év alatt száz százalékig megújuló forrásokra állítaná át az Egyesült Államok energiaszektorát.

Ahogy Donald Trump és fiatal támogatói, úgy Alexandria Ocasio-Cortez és hívei is a saját pártjuk soraiban meglévő elitellenes érzésekre apellálnak. Noha fiatal kora miatt Ocasio-Cortez nem indulhat a következő elnökválasztáson, az általa képviselt nézetek az egész Demokrata Párt irányára befolyással lehetnek. Mint ahogy például a Svéd Demokraták, a német AfD és más új európai jobboldali pártok is tematizálni tudták a migrációról szóló közbeszédet, ezzel korábbi politikájuk felülbírálatára kényszerítve a fősodratú jobboldali pártokat, úgy Ocasio-Cortez szocializmusa is balra tolhatja a demokrata mainstreamet, és hatással lehet Trump elnök 2020-as kihívója személyének kiválasztására.

2016-ban az előválasztások legbaloldalibb jelöltje, Bernie Sanders még könnyen alulmaradt a Demokrata Párt fő irányvonalát képviselő Hillary Clintonnal szemben. Hillary Clinton – és ezáltal a demokrata establishment – csúfos választási veresége, valamint a Trump elnök által azóta meghonosított valóságshow-politika azonban megnyitja a kaput a baloldali populista politikusok előtt is. A Demokrata Párt balszárnya már most is gyakran hivatkozik egy 2016-os felmérésre, amely szerint Bernie Sanders legyőzte volna Donald Trumpot. Ami pedig a fiatal szavazókat illeti, az előválasztások során közülük többen szavaztak a szocializmusát büszkén hirdető Sandersre, mint Hillary Clintonra és Donald Trumpra együttesen. Érdemes megjegyezni: hasonló tendencia érezhető például Franciaországban is, ahol a legutóbbi elnökválasztáson a 24 éven aluliak harmada voksolt a szélsőbaloldali jelöltre, Jean-Luc Mélenchonra.

A baloldali fiatalok előretörésével Amerika egyre megosztottabbá válik. A Gallup idei felmérése szerint a demokrata szavazók 56 százaléka tartja jó alternatívának a szocializmust, míg a kapitalizmust 46 százalék támogatja. Ezzel szemben a republikánusoknak 57 százaléka tekint pozitívan a kapitalizmusra, miközben a szocializmust csak 25 százalékuk tartja pozitív ideológiának.

A Demokrata Párt balratolódására reflektálva február 5-i évértékelő beszédében Donald Trump kategorikusan kijelentette: „Amerika soha sem lesz szocialista ország.” Az elnök hozzátette, „szabadnak születtünk és szabadok maradunk”. A 2020-as választások közeledtével a feszültségek éleződése várható, Amerikára pedig a polgári hidegháború kora köszönthet be.