Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Katonák a lezuhant Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsainál az iráni Sahriár város közelében
Hirdetés

A Boeing 737-es típusú utasszállító gépen 167 utas és 9 fős személyzet volt a hírforrások szerint.

Az Ukraine International Airlines repülőgépe nem sokkal a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után, pontosan meg nem határozott műszaki problémák következtében zuhant le – jelentették iráni hírforrások. Annyit lehet tudni egyes hírforrások szerint, hogy a gép egyik hajtóműve kigyulladt, és a pilóta elvesztette az uralmát a jármű felett.

Az iráni légiforgalmi irányítás szóvivője közölte, hogy baleseti vizsgálóbizottság van a helyszínen a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására, valamint katasztrófamentők. A mentők egyik tisztségviselője megerősítette, hogy a gépen tartózkodók közül senki nem élte túl a katasztrófát.

Az IRIB teheráni tévéállomás híradása szerint Teherán közelében már megtalálták a lezuhant gép egyik feketedobozát, és átadták az illetékes hatóságoknak.

Az AP hírügynökség tudósítója is eljutott a helyszínre, és látta, hogy a gép mezőgazdasági területen zuhant le. Darabjai nagy területen szóródtak szét, és köztük láthatók voltak a holttestek.

Az ukrán elnöki hivatal szerda reggeli tájékoztatása szerint Volodimir Zelenszkij államfő azonnal megszakította ománi látogatását, és hazarepül Kijevbe.

Zelenszkij közleményben részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Közölte, hogy a katasztrófa helyszínén tartózkodik a teheráni ukrán konzul.

A tragédia oka

Az előzetes információk szerint hajtóműhiba okozta a Teherán mellett szerda reggel lezuhant ukrán utasszállító gép katasztrófáját – közölte Ukrajna teheráni nagykövetsége, amely szerint jelenleg kizárható az, hogy terrorcselekmény vagy rakétatámadás okozta a tragédiát.

Korábban az Al Hadath jordániai hetilap forrásmegjelölés nélkül közölte, hogy az iráni légvédelem lőtte le tévedésből a gépet. Ezt semmilyen más forrás nem erősítette meg, nyugati hírügynökségek sem vették át az újság információit.

Vaszilj Kirilics, az ukrán külügyminisztérium konzuli osztályának helyettes vezetője megerősítette, hogy az előzetes információk alapján a MAU ukrán légitársaság Teheránnál lezuhant járatának nincs túlélője, minden utas és a teljes személyzet is életét vesztette a katasztrófában.