Fotó: MTI/EPA/Orosz Szövetségi Tanács
Hirdetés

„A különleges hadművelet folytatásának feltételei között a legfontosabb feladat természetesen továbbra is a győzelem elérése, az elnök által meghatározott katonai és politikai célok megvalósítása. Ugyanakkor ezt külön hangsúlyozni szeretném: minimális emberveszteséggel” – mondta Belouszov.

Egy másik feladatának a harcoló orosz erők korszerű fegyverellátását nevezte, beleértve a tüzérségi lőszereket, rakétákat, a személyi védelem és a speciális kommunikáció eszközeit, drónokat és az elektronikus hadviselés eszközeit. Hangsúlyozta, hogy ez világos és összehangolt tervezést igényel, és minden élenjáró fejlesztést és hatékonysági elképzelést a győzelem elérésének és az orosz hadsereg előtt álló feladatok teljesítésének érdekébe kell állítani.

A miniszterjelölt hozzátette, hogy az ukrán hadsereg megelőzése érdekében új hadműveleti módszereket kell gyakorolni. Hozzátette, hogy az ellenség gyorsan tanul, és a mind modernebb technológiák alkalmazása miatt a helyzet szó szerint hetente változik.

Ugyancsak kiemelt feladatának nevezte meg a fegyveres erők személyi állományának feltöltését. Ugyanakkor külön hangsúlyozta, hogy nincs szó mozgósításról. Kiemelten foglalkozott a katonáknak járó juttatások időben való kifizetésének, lakhatásuknak és egészségügyi ellátásuknak a kérdésével is.

Korábban írtuk

Feladatként fogalmazta meg, hogy növelni kell az állami katonai megrendelések teljesítésének hatékonyságát, hogy fokozatosan át kell térni a normatív elvű munkára és meg kell erősíteni az árképzés ellenőrzését. A katonai képzés témájára kitérve azt hangoztatta, hogy ezt a területet is folyamatosan fejleszteni kell, figyelembe véve az ukrajnai háború tapasztalatait.

Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin elnök feladatául tűzte ki a fegyveres erők gazdaságának teljes integrációját az ország gazdaságába, ami szerinte a katonai kiadások hatékonyságának javítását jelenti, de nem válogatás nélküli csökkentést. Belouszov megfogadta, hogy nem kíméli majd egészségét, sőt, ha kell, az életét sem a kitűzött feladatok megoldása érdekében. Hozzátette, hogy mindig is az a vasszigorú elv vezérelte, hogy „hibázni lehet, de hazudni nem”.

A 65 éves Andrej Belouszov 2006-2008 között a gazdaságfejlesztési miniszterhelyettes, ezt követően pedig az orosz kormány gazdasági és pénzügyi osztályának igazgatója volt. 2012-től gazdaságfejlesztési miniszterként dolgozott, majd 2013 júniusában elnöki tanácsadó lett. Öt év múlva megerősítették ezen a poszton, 2020 januárjában pedig első miniszterelnök-helyettesnek nevezték ki.

Szergej Sojgu, aki Belouszov elődje volt a miniszteri poszton, az orosz biztonsági tanács titkára lett.