Merrick Garland közölte, hogy a 21 éves Jack Teixeráról van szó, aki az Egyesült Államok Nemzeti Gárdájának légierejénél dolgozott. Hozzátette, hogy a férfi első meghallgatása egy kerületi bíróságon lesz. Egyéb részleteket a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem közölt.

Hirdetés

Ezt megelőzően kormányzati forrásokra hivatkozva a sajtó arról írt, hogy a gyanúsított a Nemzeti Gárda massachusettsi légibázisának hírszerző egységében dolgozott, és hozzáféréssel rendelkezett katonai hírszerzési rendszerekhez.

A letartóztatásról bemutatott filmfelvétel szerint rendőrautókkal és páncélozott járművel közelítették meg a gyanúsított tartózkodási helyét, majd egy közeli rendőrségi börtönbe vitték.

Ezzel egy időben a védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője sajtótájékoztatóján annyit közölt, hogy szándékos bűncselekményről van szó. Pat Ryder hozzátette, hogy nyilvánvalóan megsértették az érvényben lévő, a minősített iratok kezelésére vonatkozó szigorú előírásokat. Hozzátette, hogy a Pentagon felülvizsgálja azok körét, akik hozzáférhetnek a minősített iratokhoz, és úgy fogalmazott, hogy „mindig minden helyzetből tanulnak”.

Korábban írtuk

Csütörtökön a sajtóban a gyanúsítottal kapcsolatban az jelent meg, hogy egy zárt, Thug Shaker Central nevű internetes csoport tagja. A minősített iratok elsőként egy főként internetes játékokra használt oldalon jelentek meg, ahonnan szélesebb körben elérhetővé váltak és kikerültek nagy közösségi oldalakra.