Mit ér egy ember, ha tanár?
Egész Európa akut tanárhiánnyal küzd. A pedagógusi pálya egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára, ezért az aktív tanári állomány egyre öregszik. Az oktatók az egész kontinensen alulfizetettek, a problémát azonban a fizetésemelés sem oldja meg. De miért vesztette el vonzerejét a tanári pálya?
A tanárhiány nem csak Magyarországon, hanem tőlünk nyugatra is gondot okoz. Az Európai Bizottság már egy 2012-ben publikált jelentésben rámutatott, hogy a 15 éves német diákok felét bizonyos, elsősorban reál tárgyakból nem szaktanár tanítja. A hasonló korú hollandok 30, a belgák és franciák 45 százalékának nem volt képesítéssel rendelkező matematikatanára. Nem véletlenül: az ipar, a versenyszféra sokkal jobb fizetést kínál a matematika, kémia és fizika iránt érdeklődő fiataloknak, mint a katedra.
A munkaerő mindenhol korosodik. 2012-ben a német, brit, holland, belga, olasz tanárok harmada néhány évre volt a nyugdíjkorhatártól. Tíz év alatt a helyzet tovább romlott, egyre kevesebben jelentkeznek tanárképzésre, az aktív tanári állomány pedig tovább öregedett.
Drámai helyzet
A helyzet azóta minden európai országban romlott, a Covid miatt bevezetett távoktatás miatt pedig kifejezetten drámaivá vált. Franciaországban idén 4000 betöltetlen tanári hellyel vágtak neki az iskolakezdésnek, ami még istenesnek mondható ahhoz képest, hogy Németországban egyetlen tartományban – igaz, a legnépesebb – Észak-Rajna-Vesztfáliában 4400, az ország fővárosában, Berlinben pedig 875 oktatói állás maradt betöltetlenül.
Ausztriában is gondot okoz a munkaerőhiány, mind a kilenc tartományban több százra tehető a betöltetlen állások száma, a legnehezebb helyzetben azonban a bécsi iskolák vannak. Az osztrák főváros egyre növekvő lakossága tanévenként 50-100 újabb osztály indítását tenné indokolttá, de egyszerűen nincs annyi tanár, amennyire szüksége lenne az oktatási rendszernek, a fiatalok számára pedig egyáltalán nem vonzó a pálya.
Főként nem Bécsben, ahol a tanári fizetés kevesebbet ér, mint a kisebb településeken, ami részben megmagyarázza, hogy vidéken miért kedvezőbb a helyzet, mint a fővárosban. Felső-Ausztria tartományi kormányának a megoldása tipikus: egyelőre az osztályok összevonásával és a tanárok túlóráztatásával kezelik a helyzetet. A szakszervezetek persze kisebb osztályokat és magasabb alapbért követelnek, ami mellett szeretnék, ha mérsékelnék a rájuk rótt adminisztratív terheket is.
A legtöbb európai ország szintén próbálja növelni a tanári óraszámot egyre több olyan munkavállalót alkalmaznak, akik jó esetben szakirányú, rosszabb esetben semmilyen pedagógiai képesítéssel nem rendelkeznek.
Olaszországban összesen 150 ezer helyettesítő tanár dolgozik. Ott annyira súlyossá vált a helyzet, hogy több régióban már a szóbeli vizsgák megszervezése is komoly nehézséget okoz, mivel a vizsgabizottságokban legalább három, képesítéssel rendelkező tanárnak kell lennie, így szinte képtelenség három szaktanárt szervezni minden vizsgahelyszínre. Olaszországban 2020 szeptembere óta olyan toborzási módszert használnak (Quick call), amely a jelentkező régiójától függetlenül kínál álláslehetőségeket, hogy a lehető leggyorsabban betöltsék az üres helyeket.
Svédországban is hasonló a helyzet, ott a középiskolai tanároknak 83 százaléka rendelkezik a szükséges képesítéssel, az általános és középiskolákban az arány 71 százalék. Németországban szintén tömegével alkalmazzák szerződéssel a tanári képesítés nélküli jelentkezőket, Franciaországban pedig néhány nappal a tanév kezdete előtt gyorstalpaló képzéseket indítanak, hogy a potenciális jelentkezőket felkészítsék.
Összetett gond
Az angliai iskolaigazgatókat tömörítő szakszervezet szerint az iskolák 72 százaléka alkalmaz úgynevezett „helyettesítő tanárokat” a szakképzett, állandó oktatók helyett. Az intézmények kétharmadában dolgoznak olyanok, akik nem rendelkeznek képesítéssel az általuk oktatott tárgyból, az iskolák harmada pedig az osztálylétszám növelésével próbálja megoldani a tanárkrízist. Az angliai rendszerben kiugróan magas a lemorzsolódás is, egy év után a tanárok 12 százaléka hagyja el a pályát, öt év után 30, tíz év után 40 százalékuk választ más pályát.
A tendencia ijesztő: tavaly négyezerrel többen hagytak fel a tanítással, mint egy évvel korábban, ami több mint 30 ezer pályaelhagyót jelent. Az oktatók munkáját nehezíti az is, hogy a fegyelmezéssel sokkal komolyabb gondjaik adódnak, mint európai kollégáiknak. Egyáltalán nem szokatlan, hogy a tanárok idegi kimerültség miatt kérnek néhány hetes szabadságot. A ötvenes évei derekán járó ausztrál származású Chris korábban Londonban és Chesterben is dolgozott „főállású” helyettesítő tanárként.
– Nem számított, hogy nem volt szakirányú képesítésem, amíg átvettem az osztályt, a képzett pedagógus kipihenhette magát – meséli a Demokrata kérdésére a férfi, aki a helyettesítésekért háromszoros bért kapott az iskoláktól. Elmondja, hogy az angliai kollégái képtelenek fegyelmezni a diákokat, hangsúlyozza ugyanakkor, hogy nem kizárólag a bevándorló hátterűekkel, hanem a született brit diákokkal is gond van. A szemükben ugyanis egy tanárnak semmilyen tekintélye nincs.
A harmincas éveiben járó brit Ed biológiatanárként dolgozott évekig, aztán néhány évig Kínában tanított angol nyelvet. Elmondása szerint ott anyagilag és szakmailag is jobban megbecsülték, így amikor nemrég kínai feleségével visszatértek Angliába, már nem is gondolt arra, hogy újra az oktatásban helyezkedjen el. Számára nem is a fegyelemmel kapcsolatos nehézségek jelentettek visszatartó erőt, hanem az alacsony bérek.
A brit kormány legutóbb 9 százalékos fizetésemelést ajánlott a kezdő tanárok, 5 százalékot pedig a régebben pályán lévők számára. Az idei infláció azonban teljesen felfalja a béremelést, így az nem túl vonzó a pályakezdők számára, a jelenleg is aktív tanároknak pedig visszaesést jelent. A legnagyobb tanári szakszervezet szeptemberre sztrájkot hirdetett.
Nem csak a pénz
A fizetésemelés jó eséllyel akkor sem oldaná meg az Európa minden országában jelenlévő problémát, ha érdemben nőne a tanárok anyagi megbecsültsége és a keresetük reálértéke. A munkaerőhiány ugyanis még azokban az országokban is jelentkezik, ahol vonzó fizetéssel csábítják a katedra mögé a képzett tanerőt.
Németországban egy általános iskolai tanár 65 ezer, egy középiskolai 75 ezer eurót keres évente, ennek ellenére a német tanügy sehogy sem tudja meggyőzni a pályakezdőket arról, hogy tanárnak álljanak. A szakmai előmenetel kérdése sokat nyom a latba, amikor egy pályakezdő karriert választ magának. Különösen igaz ez a mai világban, amikor a munkaerőpiac egyre rugalmasabb feltételeket kínál a diplomások számára. A kulcsmondat Eric Charbonnier, az OECD oktatási elemzőjének szájából hangzott el egy Le Monde-nak adott interjúban: „Amikor úgy döntesz, hogy tanár leszel, 30 év múlva is tanár maradsz, és ez nagymértékben meghatározza egy fiatal választását.”
Nem mellékes az sem, hogy a tanítás körülményei is megváltoztak az utóbbi években. Az átpolitizáltság miatt az iskolai légkör is sokat romlott az elmúlt 15 évben, a tanári munka nehezebb lett, miközben a szülői elvárások is nőttek. Egy 2021-ben nyilvánosságra hozott szakszervezeti felmérés szerint a svéd tanárok negyede érezte úgy, hogy a szülők nyomást gyakoroltak rájuk annak érdekében, hogy változtassák meg a diákjaik osztályzatait. Egy másik felmérés szerint a francia tanárok csupán öt százaléka érzi úgy, hogy a társadalom értékeli a munkáját és az erőfeszítéseit. Ez a szám különösen alacsony, még az OECD országok 30 százalékos átlagához képest is.
Az európai tanárhiány tehát csak részben magyarázható anyagi okokkal. A probléma gyökerei mélyebbre nyúlnak, megoldásukra pedig egyelőre nem született jó recept. A baj pedig nem áll meg ennyiben: az alapoktatás színvonalának a romlása a felsőoktatásban is érezteti a hatását, így a kontinens globális versenyképességét is veszélyezteti az olyan feltörekvő hatalmakkal szemben, mint Kína, ahol a tanárokat szakmailag, emberileg, társadalmilag és anyagilag is megbecsülés övezi.
