Mit rejt az ukrán föld?

Ukrajna hatalmas kőolaj- és földgázmezők fölött fekszik, Oroszországot nem számolva Norvégia után övé a második legnagyobb ismert gázkészlet Európában. Becslések szerint földgázból 1,09 billió köbméter is rendelkezésre állna, amennyiben adottak volnának a feltételek a kinyerési munkálatokhoz. Az ismert lelőhelyek legnagyobb része azonban olyan területeken fekszik, amelyeket az orosz haderő már leválasztott vagy le fog választani Ukrajnáról. A kelet-ukrajnai Dnyeper–Donyeci-mélyedésnek, valamint a Donyec folyó medencéjének az északnyugati részein, a harkivi, szumi, csernyihivi, dnyiprói, donecki és luhanszki területeken több mint 140 kőolaj- és földgázlelőhely található. A dél-ukrajnai régió szintén gazdag altalaji kincsekben, ehhez a területhez a Fekete-tengermellék, az Elő-Dobrudzsai-mélyedés, az Azovi-tenger és a Fekete-tenger partvidéke és kontinentális talapzata tartozik. A gáz- és olajkincs mellett keleti szomszédunk mintegy 27 milliárd tonna vasérckészlettel is rendelkezik, az ország középső részén fekvő Krivij Rih-i medencét a világ egyik legnagyobb vasérclelőhelyeként tartják számon. A bilozerkai vasércmedencében, a zaporizzsjai és a dnyiprói területeken szintén nagy mennyiségű vasérc található. Ukrajna keleti részében a kőszénnek szinte valamennyi fajtája fellelhető: tőzeg, lignit, barnakőszén, feketekőszén és antracit. A Donyeci-kőszénmedencéhez a donecki, luhanszki, dnyiprói és harkivi területek tartoznak. Ezek együttes kiterjedése 50 ezer négyzetkilométer, békeidőben évente 200 millió tonna szenet termelnek ki, a készlet mennyiségét 109 milliárd tonnára becsülik. A bányák közel fele már a szakadár „Donecki (Donyecki) Népköztársaság” és „Luhanszki (Luganszki) Népköztársaság” létrejötte után elkerült Ukrajnától, a megmaradt kapacitások birtoklásáért pedig jelenleg is harcok dúlnak. A bányászattal összefüggésben meg kell említeni azt is, hogy Ukrajna jelentős uránércforrásokat tudhat a magáénak, illetve ritkaföldfémek kinyerésére alkalmas területeket is. A techipar működése pedig elképzelhetetlen bizonyos ásványokhoz való hozzáférés nélkül. Kína a legjelentősebb ritkaföldfém-importőr a világban, ami jelentős zsarolási potenciált nyújt az ázsiai nagyhatalomnak. A Nyugat számára ezért a források diverzifikálásában kapóra jöhetett volna az ukránok által birtokolt lelőhelyek feltárása.

Egyelőre a föld alatt

Az ukrán energiahordozók és más altalaji kincsek nagyobb része azonban a háború kitöréséig feltáratlan maradt, miközben jó eséllyel lehetett volna arra számítani, hogy a feltárások során újabb és újabb lelőhelyeket azonosítanak. Ukrajna vezetése a nagyszerű lehetőségek ellenére sem kezdett neki a saját források kinyerésének. Annak ellenére sem, hogy felhasználásuk nemcsak az energiaszektorban, hanem az ország más iparágaiban is elősegíthette volna a növekedést.

Egészen a közelmúltig Ukrajna éves gázfogyasztása megközelítőleg 29,8 milliárd köbméter volt, ebből körülbelül 14,3 milliárd importból származik. A már feltárt és hozzáférhető ukrán erőforrások fejlesztése nemcsak azt tette volna lehetővé, hogy teljes mértékben fedezzék az ország belföldi gázszükségleteit, hanem megkezdődhetett volna a gáz exportálása is a szomszédos európai államokba vagy éppen Nyugat-Európába. Mindezt segítette volna az is, hogy Ukrajnáé a világ egyik legfejlettebb gázszállítási infrastruktúrája, hosszú ideig a szovjet, majd az orosz, valamint a közép-ázsiai gáz szállításának fő folyosójaként szolgált számos európai államhoz. A meglévő vezetékek és tározók lehetővé teszik, hogy Ukrajnából folyamatosan nagy mennyiségű gáz áramoljon az EU-ba. Az ukrán gázinfrastruktúra jelentős részét az ország hatalmas föld alatti tározói alkotják. A csak részben kihasznált tárolási kapacitások több mint 31 milliárd köbmétert tesznek ki. Ha teljes mértékben kiaknáznák a rendelkezésre álló egységeket, Ukrajna képes volna csaknem egyharmadával növelni az EU-tagállamok jelenleg mintegy százmilliárd köbméternyi tárolóterületét. A brit Wood Mackenzie energetikai tanácsadó cég néhány éve éppen arra hívta fel az érintettek figyelmét, hogy Ukrajna lehetne a kulcs Európa gáztárolási válságának megoldásához. Az EU tárolóiban ugyanis nincs hozzá elég hely, hogy amikor éppen csökken a gáz ára, elegendő tartalékot képezzenek az áremelkedések idejére, miközben becslések szerint 2030-ra az EU gázigényének 90 százalékát importból fedezi majd. Az ukrán parlament 2019 végén olyan törvénymódosításokat fogadott el, amelyek megkönnyítették, hogy a rendelkezésre álló tárolókapacitásokat külföldi cégek igénybe vegyék.

Az ukrán energiabiznisz beindításához minden feltétel adott volt. Aztán kitört az orosz–ukrán háború, amely alapjaiban változtatta meg a helyzetet. A kedvező adottságok azonban már jóval korábban is rendelkezésére álltak Ukrajnának, a Szovjetunió felbomlása után ugyanis tudást, kutatóintézeteket, gép- és hadiipart, hatalmas acélműveket örökölt meg az ország. Gyakorlatilag ingyen hozzájutott mindehhez. Nagyszerű lehetőségek birtokában volt Kijev, nemcsak természeti kincsekben, hanem hozzáadott értékben is, így minden képessége megvolt ahhoz, hogy a Szovjetuniótól való függetlenedés után középhatalmi státust szerezzen. Jogosan merül fel a kérdés, hogy a kedvező adottságok ellenére miért nem történt semmi az altalaji kincsek felhasználása érdekében? Hogy jutott oda Ukrajna, hogy a háborút megelőző évtizedekben Moldovával versengjen Európa legszegényesebb országának státusáért?

Orosz szándékok

Az ukrán energiatartalékokban rejlő potenciál kiaknázása hatalmas anyagi befektetést igényelt volna. Az Ukrán Jövő Intézet tanulmánya szerint Ukrajna önellátóvá és potenciális exportőrré válása körülbelül 19,5 milliárd dollárba került volna. Ebből az összegből mintegy 3,5 milliárd dollár esne a gázmezők fejlesztésére és újabb vezetékek építésére, a fennmaradó rész, cirka 16 milliárd dollárt olajkitermelésre és olajfinomítók építésére kellett volna elkölteni. A függetlenség elnyerése óta eltelt három évtizedben azonban ezekre a befektetésekre nem került sor, az ukrán oligarchák fejlesztés helyett inkább lerabolták az egész országot, előbb orosz, majd nyugati jóváhagyással. Ostoba mohóságuk azonban éppen kapóra jött Amerikának: amíg az ország erejének elprédálásával voltak elfoglalva, addig sem tették rá a kezüket az értékes területekre. Aztán 2014 után a helyi oli­garchákat részben külföldiek váltották fel, megjelentek az amerikai „befektetők” és az ország „jóakarói”, a Moszkva felé orientálódó kiskirályok pedig közben lassan kiszorultak Ukrajnából.

Az orosz vezetőkben már ekkor megszületett a szándék arra, hogy megakadályozzák az ukrán kincsek amerikaiak és más nyugatiak általi megszerzését. Különösen, hogy az érintett területek lakossága túlnyomó részben orosz etnikumú, így az egyre oroszellenesebb ukrán politika miatt Oroszország feljogosítva érezte magát arra, hogy bevonuljon Ukrajnába. A hadműveletek elején mindenki arra számított, hogy Oroszország hamar legyűri szomszédját, és egy Moszkvához hű kormányt ültet hatalomba. Ám minél tovább tartanak az összecsapások, annál inkább kitűnik, hogy Moszkva célja nem Ukrajna teljes elfoglalása volt, pusztán a nyersanyagokban gazdag, orosz ajkú területek megszerzésére törekszik. Erre pedig reális esély mutatkozik. A hadműveletek vége az lehet, hogy az oroszok Harkivtól lefelé haladva építenek ki állásokat, és elvágják Ukrajnát a Fekete-tengertől. Amennyiben ez megtörténik, Ukrajna csekély ipari kapacitású, energiavásárlásra szoruló, fejletlen mezőgazdasági országgá válik. Egyedüli gazdasági értékként a csernozjom, a híres ukrán fekete föld marad meg ukrán kézen.

Kérdés az, hogy érdekes marad-e Amerika számára Ukrajna az ásványkincsekben gazdag keleti és déli területek nélkül is vagy sem. Jelen tudásunk szerint stratégiai szempontból továbbra is fontos szerepet kap az amerikai tervek kivitelezésében, ütközőállamként nagyszerűen használhatják majd, miközben folyamatosan nyomás alatt tarthatják Oroszországot. A megmaradt mezőgazdasági területek értékét pedig szintén nem szabad lebecsülni. Bár a búzaföldek birtoklása a Biden fiúhoz hasonló „üzletembereket” nem hozza lázba, akadnak olyan piaci szereplők, akik látnak fantáziát a mezőgazdasági lehetőségek kiaknázásában. Az agrárpotenciál ugyanis, amellyel Ukrajna rendelkezik, a XXI. században hatalmas léptékekben felértékelődött. A szóban forgó területeket Európa legjobb termőföldjeként tartják számon. Ukrajnát nevezték a Szovjetunió éléskamrájának, ma pedig az európai és világ élelmiszer-ellátásának meghatározó szereplője. Hogy a közelebbi példáknál maradjunk, Ukrajna Oroszországgal együtt látta el Európát gabonával és étolajjal – csak hogy két olyan terméket emeljünk ki, amelyekből napjainkban hiány mutatkozik Nyugat-Európában.

Mi marad az ukránoknak?

Az energiaforrások kérdéséhez pedig a mezőgazdaság kapcsán kanyarodunk vissza. Van tudniillik Ukrajnában egy másik energiaforrás, amely nagy lehetőségeket tartogat, mégpedig a biogáz. A biogázt hidrogénnel keverve biometán keletkezik, amely környezetbarát, nem tartalmaz szén-dioxidot. Az országnak pedig elegendő mezőgazdasági kapacitása van ahhoz, hogy évente körülbelül tízmilliárd köbméter biogázt állítson elő, amely nagyjából megegyezik azzal a mennyiséggel, amit évente importál. Mindezek mellett meg kell említeni, hogy Ukrajna Belarusszal és Oroszországgal együtt a műtrágyagyártásban is a világ élmezőnyében áll. A kör azonban itt bezárul Ukrajna számára. Mezőgazdasága hatékony működtetéséhez ugyanis gázra, olcsó energiára volna szüksége. Sajnos a műtrágya előállítása is egy meglehetősen energiaigényes (gáz)eljárással történik. Az ukránok pedig aligha fognak a közeljövőben közvetlenül Oroszországtól gázt vásárolni, saját gáz- és olajlelőhelyeik elvesztésével viszont a mezőgazdaság költséghatékony működtetése lehetetlenné válik. Olcsó energiahordozók nélkül tehát Ukrajna gazdasági jövője erősen kérdéses. Bár nem kizárt, hogy tározói más lehetőség híján egy nap amerikai palagázzal lesznek tele, amelyekből Európát is ellátják energiával, illetve az amerikai mezőgazdasági vállalatok az amerikai energia felhasználásával művelik meg a végtelen ukrán termőföldeket.

A helyzet ugyanis az, hogy Ukrajna a háborút tetemes adóssággal, romokban álló városokkal fogja befejezni. Az adósság pedig napról napra növekszik majd. Azt ugyanis senki nem gondolhatja, hogy az ukránoknak juttatott fegyverszállítmányok ingyen voltak. Az adományként kapott fegyverekért ugyan senki nem kér majd pénzt, azok jelentős részben kimustrált eszközök voltak, amelyeket a felajánló ország már amúgy is leselejtezett volna, azonban jelentős mennyiségű felszerelés és fegyver érkezett tisztán üzleti megállapodások alapján is. Ezek ellentételezésére pedig aligha lesz képes az ország a háborúból éppen kikecmeregve. Nyugati barátai azonban kidolgozhatnak egy olyan konstrukciót, hogy az adósságtörlesztés termőföldek bérleti jogának odaadományozásával is megtörténhessen. Kijev amúgy sem fogja tudni működtetni saját gazdaságát. A háborúban ugyanis Ukrajna nemcsak ipari képességeinek a javát, az energiaforrásai feletti rendelkezést veszíti el, hanem mindezekkel párhuzamosan egy súlyos demográfiai válság körvonalai is kirajzolódnak a láthatáron. A háború kitörése előtti békeévekben cirka tízmillió ukrán vándorolt ki gazdasági okokból, a fegyveres konfliktus kezdete óta pedig újabb milliók hagyták maguk mögött hazájukat. A negyvenmilliós ország így csak a menekültek és gazdasági kivándorlók miatt veszített majdnem 15 millió embert, az elcsatolt területek lakosságára pedig szintén nem számíthat többé. A helyzetet súlyosbítja, hogy a háborús menekültek jelentős része aktív korú felnőtt, akik jó eséllyel a békekötés után sem akarnak majd visszatérni a végletekig legyengített országba, ahol a lebombázott házaik romjain kívül semmi nem várja őket.