Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Ebrahim Raíszi iráni elnök beszédet mond az iráni fegyveres erõk napjának alkalmából tartott díszszemlén Teheránban 2024. április 17-én.
Hirdetés

„Az iráni nép igaz és fontos szolgáját vesztette el, akit egyes gonosztevők hálátlansága sem tántorított el az állandó munkától” – olvasható az ajatollah közleményében.

Az IRNA iráni állami hírügynökség továbbá azt jelentette, hogy a szerencsétlenségben szintén meghalt Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter hivatalát addigi helyettese, Ali Bakeri-Káni veszi át.

Az iráni törvények értelmében Mokbarnak – aki, akárcsak a néhai államfő, Hamenei bizalmi emberének számít – 50 napja van az új elnökválasztás lebonyolítására, melyet eredetileg 2025-re terveztek.

Mindeközben a Taszním iráni félhivatalos hírügynökség az iráni Forradalmi Gárda bejelentésére hivatkozva azt közölte, hogy Raiszit kedden temetik el az északnyugat-iráni Tebríz városában. Hivatalos forrásokra hivatkozva hozzátette, hogy a szerencsétlenül járt helikopter többi utasát szintén Kelet-Azerbajdzsán tartományban helyezik végső nyugalomra.

Oroszország igaz barátja volt Ebrahim Raiszi iráni elnök – írta Vlagyimir Putyin orosz elnök az iráni vezetéshez intézett részvéttáviratában, amelyet hétfő délelőtt tettek közzé a Kreml honlapján.

Raiszi Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszterrel és más vezetőkkel együtt életét vesztette, amikor vasárnap lezuhant az őt szállító helikopter az iszlám köztársaság északnyugati részén, Varzekán térségében. A történtek okának megállapítására vizsgálat indult.

Putyin a részvétnyilvánításában emlékeztetett rá, hogy több ízben találkozott hivatali partnerével, akinek örökre meg fogja „őrizni legfényesebb emlékét”. Raiszit kiváló politikusként jellemezte, aki egész életét a haza szolgálatának szentelte és joggal élvezett jelentős tekintélyt otthon és külföldön egyaránt.

„Oroszország igaz barátjaként felbecsülhetetlen értékű személyes hozzájárulást tett az országaink közötti jószomszédi kapcsolatok fejlesztéséhez, és nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy azokat a stratégiai partnerség szintjére emelje” – állt a táviratban.

Kazem Dzsalali, Irán moszkvai nagykövete az IRNA hírügynökségnek elmondta, hogy Putyin fogadta őt vasárnap éjjel. A rendkívüli találkozón részt vett Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu, az orosz biztonsági tanács titkára, Valerij Geraszimov vezérkari főnök és Alekszandr Kurenkov, a rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője, valamint Igor Levityin elnöki tanácsadó.

A tanácskozást követően a rendkívüli helyzetek minisztériuma két IL-76-os repülőgépet küldött Moszkvából Tebrizbe, a fedélzetén egy 47 főnyi mentőalakulattal, beleértve három kutyás egységet is, valamint négy műszakit, köztük egy helikoptert. A különgépek kedden visszatértek a zsukovszkiji reptérre.

Részvétét fejezte ki a tragédia miatt hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is, aki Raiszit és Amirabdollahiánt egyaránt Oroszország megbízható barátának nevezte.

Irán moszkvai nagykövetsége elé, amelyen félárbocra eresztették a zászlót, hétfőn sokan virágot vittek. Hasonlóképp fejezte ki tiszteletadását a lobogóval a teheráni orosz diplomáciai képviselet is.

Raiszi a 2021 nyarán történt hivatalba lépése óta ötször találkozott személyesen Putyinnal két- és sokoldalú megbeszélések alkalmából, valamint mintegy féltucatnyi alkalommal folytatott telefonbeszélgetést is vele.

Korábban írtuk

A baleset vasárnap délután történt a tartomány Varzekán nevű körzetében.

A szerencsétlenség miatt a nap folyamán részvétét fejezte ki Recep Tayyip Erdogan török elnök is, azeri hivatali partnere, Ilham Aliyev pedig, aki vasárnap még találkozott Raiszival, mély megdöbbenésének adott hangot.

Iráni hivatalos források egyelőre nem közölték a szerencsétlenség okát, vasárnap este azonban Ahmad Vahidi belügyminiszter azt mondta, a helikopter vélhetően a rossz időjárási körülmények miatt került bajba, az iráni állami televízió pedig ugyanezt jelentette a halálhír közzétételekor.