A biztos az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését jelentő, Moldovával tartott első kormányközi konferenciát követő sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet: a feltételek teljesítése Chisinau részéről különösen figyelemre méltó, mivel az ország az ukrajnai háború és a destabilizációs kísérletek miatt kihívásokkal néz szembe.

Hirdetés

„Az az üzenetünk Moldovának és a moldovai népnek, hogy folytassák ezt az utat, és mi készek vagyunk önökkel együtt megtenni a következő lépéseket – hangsúlyozta Várhelyi.

Mint mondta, az Európai Bizottság továbbra is támogatni fogja Moldovát, két héten belül elindítja a bővítési folyamat következő lépését, amely az alkalmazandó uniós joganyag kétoldalú átvilágítása. Hozzátette, hogy a csatlakozási tárgyalásoknak átalakító folyamatnak kell lenniük.

Várhelyi rámutatott, hogy a tárgyalások már a kezdetektől fogva pozitív hatással lesznek Moldova társadalmára és gazdaságára, és kézzelfogható előnyökkel járnak majd a polgárok és a vállalkozások számára egyaránt.

Korábban írtuk

Emlékeztetett, hogy a gazdasági és beruházási terv keretében az EU 1,5 milliárd eurót mozgósított állami és magánberuházások formájában olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint az energia, a közlekedés, valamint a vállalkozások finanszírozáshoz való hozzáférése, és ez az együttműködést továbbra is folytatni fogják a csatlakozási tárgyalások során is.

Hadja Lahbib belga külügyminiszter a belga soros uniós elnökség nevében a sajtótájékoztatón kiemelte: Moldova történelme, öröksége, kultúrája Európa szerves részét képezi. Emellett az EU Moldova legnagyobb kereskedelmi partnere, és ez fontos üzleti és külföldi befektetési lehetőségeket jelent a jövőre nézve – tette hozzá.

A belga külügyminiszter szerint Moldova határozott álláspontot képvisel az ukrajnai orosz agresszióval szemben, és igazodik az EU kül- és biztonságpolitikájához. Méltatta továbbá, hogy Moldova jelentős erőfeszítéseket tett a háború elől menekülők befogadására.

”Moldova még ezekben a nehéz időkben is rendíthetetlen elkötelezettséget mutat közös európai értékeink iránt„ – hangsúlyozta.

Lahbib felhívta a figyelmet, hogy Moldovának még fontos reformokat kell végrehajtania többek között a jogállamiság, az igazságszolgáltatás és a korrupció elleni küzdelem területén. ”Tisztában vagyunk azzal, hogy a csatlakozási tárgyalások szigorú és igényes folyamatot jelentenek, de bízunk abban, hogy Moldova sikerrel járhat, köszönhetően a moldovai nép eltökéltségének és elkötelezettségének„ – jelentette ki a belga külügyminiszter.