Marija Zaharova közölte: Oroszország a terrorista robbantások elleni 1997-es nemzetközi egyezmény és a terrorizmus finanszírozása elleni 1997-es nemzetközi egyezmény alapján már elküldte Dániának, Németországnak, Svédországnak és Svájcnak a pert előkészítő követeléseit. A konvenciók alapján ez egy kötelező lépés perindítás előtt – magyarázta.

Hirdetés

Ha az ügy nem oldható meg ebben a fázisban, akkor Oroszország a hágai Nemzetközi Törvényszéken (ICJ) fogja beperelni ezeket az államokat – mondta, hozzátéve, hogy a robbantásokkal szintén kapcsolatba hozható további országok is érintve lehetnek az ügyben. „A Nyugat hiába próbálkozik, nem fogja tudni szőnyeg alá söpörni ezt”- szögezte le.

Korábban írtuk

Zaharova megismételte, hogy „Oroszország súlyos nemzetközi terrorcselekménynek tartja a gázvezetékek felrobbantását, amelynek nyugati kivizsgálása konkrét eredmény nélkül zárult le, miközben Oroszországnak a többszöri kérése ellenére sem engedtek betekintést az ügy részleteibe”.

Az külügyi szóvivő nyilatkozatának előzménye, hogy Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak azt mondta: az orosz szakszolgálatok tudják, hogy az Északi Áramlat gázvezetékeket két évvel ezelőtt „jelentős államok” részvételével robbantották fel; az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája pedig közleményt adott ki, amely szerint nem állja ki az igazság próbáját az az amerikai és brit irányítás alatt álló szervek és média által az incidens évfordulója alkalmából „kampányszerűen terjesztett dezinformáció”, amely szerint önállóan cselekvő ukrán szélsőségesek robbantották fel a csővezetékeket.

A Balti-tenger mélyén húzódó Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékeket 2022. szeptember 26-án robbantották fel, de ennek elkövetőjeként senki nem jelentkezett.