Fotó: Kevin Kipper/Shutterstock.com
Hirdetés

A 2020-as választások idején Donald Trump személyes szavazásra buzdította híveit a novemberi választás kitűzött napján. Ez a stratégia akkor nem működött. Ezért az idei voksoláson a kommunikációban és az erőforrások tekintetében is nagyobb szerepet szánnak a korai szavazásnak.

„Csak szavazzanak – bárhogyan, ahogyan akarják”

– buzdította híveit Trump egy kampányrendezvényen.

Bár az ABC News szerint a demokratáknak még van némi előnye a korai szavazáson – amivel kapcsolatban kiemelik, hogy még mindig kezdeti időszakában jár –, két héttel az elnökválasztás november 5-ére kitűzött napja előtt mégis úgy tűnik, hogy működhet a Trump-kampány mozgósítása. A New York Times hétfőig 17 millió korai szavazat alapján jutott erre a következtetésre. A jelek szerint dacára annak, hogy egyes jobboldali szavazók még idegenkednek a szavazás ezen formájától, a republikánus bázis megértette a volt elnök felhívását, és ezt a Harris-kampányhoz közeli szakemberek is kénytelenek elismerni.

„Sokkal jobb munkát végeznek [a republikánusok] a korai szavazáson való mozgósításban (…) Szerintem rájöttek arra, hogy milyen egyszerű és kényelmes a korai szavazás: gyorsabban lehet a szavazatokat összegyűjteni, és kevesebbet kell spekulálni a részvételi és szavazati arányokon a választás napján”

– mondta Sam Almy, a Demokrata Párt kampánytanácsadója, aki az arizonai korai szavazatok alakulásának követéséért felelős. Arizona különös jelentőséggel bír az idei választáson: azon túl, hogy csatatérállam, azért is fontos, mert 2020-ban itt nagyon sok protesztszavazat érkezett Trump ellen. Most azonban itt egyre magabiztosabb támogatást tudhat maga mögött a republikánus elnökjelölt.

(forrás)

Korábban írtuk