Működik az orosz felőrlés

A 2023-as év azzal kezdődött, hogy a beharangozott elsöprő orosz támadást várta a közvélemény. Aztán ahogy múlt az idő, egyre biztosabbnak tűnt, hogy ez az offenzíva elmarad. De hogy a média mégse legyen igazi nagy összecsapásokkal kísért, egyszerre komoly erőket felvonultató háború nélkül – mert ilyet az első hetek kivételével nem láthattunk –, a tavasz közeledtével azonnal elkezdődött az ukrán ellentámadás felvezetése. Beindult az információs gépezet, és Kijev szavakban már többször is visszavette a Krímet, de legalábbis elvágta a szárazföldi összeköttetését. A kommunikáció dübörgött, az offenzíva viszont csak nem akart megindulni. Ahogy az orosz támadás elmaradása egyik okaként a kimondottan enyhe telet, a sáros terepet emlegették, úgy az ellentámadás csúszását is a raszputyicával magyarázták.

Közben már mindkét oldal hónapok óta készült az ukrán ellentámadásra. Erre hivatkozva újabb szintet lépett az ukrán hadsereg felfegyverzése. A Nyugat némi huzavona után megkezdte a nehézfegyverzet átadását, megalakult előbb a „Leopard-koalíció”, most pedig már az „F–16-os-koalíciónál” tart a nagy szolidaritás. Egyre hosszabb lett az ígéretek listája, és ha vontatottan is, de elkezdték átadni Ukrajnának a korábbinál modernebb technikát. Érkeztek a páncélozott gyalogsági harcjárművek, egyebek mellett az amerikai M2 Bradley, a német Marder, a francia „könnyűharckocsik”, az AMX-10 RC páncélozott kerekes járművek. Aztán a komolyabb lánctalpas harckocsik, a brit Challenger 2-esek, a német Leopard 2-esek több országból is, és talán majd az év végére befutnak az amerikai Abramsek is. Előbb a német IRIS-T, majd az amerikai Patriot légvédelmi rendszerekkel erősödött az ukrán légvédelem is, közben pedig egyre több precíziós és nagy hatótávolságú rakéta, előbb az amerikai Himars és a Harpoon, majd legutóbb a levegőből indítható Storm Shadow növelte az ukrán képességeket. De az ellentámadásra – főképp nyugati segítséggel – az ukránok stratégiai tartalékot is kiképeztek. Ez alatt az elmúlt nagyjából fél évben felállított 9. és 10. hadtestet értjük, amelyek létszámát egyes becslések 50-65 ezer fő közé teszik. Ez a tartalék jelenleg még érintetlen, és többségében a frontvonaltól 80-100 kilométerre, főképp Dnyipro környékén, illetve egyéb, jó közlekedési infrastruktúrával ellátott település térségében állomásozik.

Az orosz fél ezalatt kihasználta, hogy a bahmuti húsdaráló lekötötte az összes felesleges ukrán kapacitást – egyebek mellett ez is magyarázza, miért nem siettek az oroszok Bahmut ostromával –, és az elmúlt mintegy fél év alatt komoly védelmet alakított ki a közel ezer kilométer hosszú zaporizssjai és dél-donbaszi védelmi vonalak mentén. Mindenekelőtt a stratégiai szempontból leginkább várható támadási irányokat erősítették meg, így Zaporizzsja felől Tokmak és Melitopol irányába nagyjából 40, míg ettől keletebbre, Mariupol felé úgy 20 kilométeres ez az erődrendszer. Az orosz fél igyekezett minél nagyobb mértékben kihasználni a terepadottságokat, illetve a természetes akadályok adta lehetőségeket.

Az első 10-15 kilométer egy fedező, biztosító lépcső, amelynek a feladata, hogy lelassítsa az ellenfél támadását, szétverje a felderítő egységeket, azonosítsa a fő csapás irányát, és lehetőség szerint a támadók számára kedvezőtlen irányba, mozgási folyosókba terelje őket, ahol hatékonyabban mérhetnek csapást rájuk. Közben a leginkább felkeményített első lépcsőben lévő egységeket át lehet csoportosítani a támadás súlypontjához. De még emögött is ott van a második, fedező, biztosító, támogató lépcső, majd a tartalékok. Ezt a védelmet tehát nagyon nehéz áttörni, hiszen elsőként az ukrán támadó erőnek még az lépcső előtt egy több kilométer széles aknamezőn kell átjutni, amelyet követően harckocsiárkok, illetve azok közvetlen térségében betonakadályok fogadják. Ráadásul az orosz még harc közben is tud aknazárat telepíteni. Az áthatolás speciális műszaki járműveket igényel, illetve jelentősen lecsökkenti a támadó fél csapatainak sebességét és manőverezőképességét, kitéve őket az orosz válaszcsapásoknak.

A korábbi hónapokhoz képest érezhetően javult az orosz felderítés hatékonysága is, ami meglátszott az elmúlt jó egy hónap parancsnoki központokat, valamint a frontra tartó lőszerszállítmányok ideiglenes tárolására szolgáló raktárépületeket, vasúti pályaudvarokat érő rakétacsapásainak eredményességében is. De sikerült kiküszöbölni más hibákat is, így például érezhetően gyorsult a parancsnoki láncon végigfutó kommunikáció sebessége. Ehhez járul, hogy az őszi támadásokhoz képest az ukrán fél már nem nagyon számíthat a meglepetés erejére, és a több kilométer szélesen lefektetett orosz aknamezők miatt az ősszel bevált manőverező harcászat sem tud igazán hatékonyan működni.

Látta ezt az ukrán fél is, ráadásul a beígért nyugati technikának is csak egy része érkezett be, és a gyorsított kiképzés hiányosságai is gyorsan megmutatkoztak. Egy ilyen offenzíva sikeréhez elengedhetetlen összhaderőnemi harcászatnak egyébként is számos eleme – mindenek­előtt a csapatlégvédelem – hiányzik ukrán oldalról. Így aztán az első próbálkozások fényében nem csodálkozhatunk azon, hogy az offenzíva közeledtével egyre kisebb lett az ukrán vezetés arca. A változó, mindinkább óvatossá váló kommunikációból azt olvasható ki, hogy Kijev legszívesebben kivárna ezzel az ellentámadással. De nem teheti, mert egyre nagyobb rajta a nyomás. A Politico értesülései szerint ugyanis Washington az ukrán vezetés értésére adta, hogy a további támogatás mértéke jelentős mértékben függ az ellentámadás sikerétől. Ez érthető, hiszen az Egyesült Államok kényes időszak, az elnökválasztási kampány előtt áll, ráadásul azért érezhetően fogynak a Nyugat tartalékai, és a nyugati társadalmak is kezdik már unni a háborút. Kijev tehát a tavaszi retorikával ellentétben óvakodik egy meggondolatlan offenzívába belecsúszni, ugyanakkor eredményeket kell felmutatnia, így támadási kényszerben van.

Így aztán az időjárás javulásával, a terep felszáradásával megkezdődött az offenzíva első szakasza, amit kissé kelletlenül néhány nap múlva Zelenszkij elnök is az ellentámadás megindulásaként ismert el. Kijev láthatóan kivárt volna ezzel az első sikerekig, de a nyomás miatt nem tehette, így jobb híján az ukrán és a nyugati média inkább néhány falu, Neszkucsne és Blahodatne a terepviszonyok miatt értelmetlen elfoglalását – a környező területeknél mélyebben elhelyezkedő tűzzsákba csalták be az ukrán támadókat – igyekszik nagy sikerként eladni. Már csak azért is, mert közben az információs fronton is rosszul alakult a helyzet. A támadás első napjaiban ugyanis összeomló orosz védvonalak helyett kiégett Bradley-kről és Leopardokról szólhattak a hírek, amit az orosz kommunikáció szokásától eltérően hatékonyan ki is használt. Ráadásul az ukránok támadás előtt már megszokott sejtelmes hallgatása is visszájára sült el, és a feszült várakozás és pesszimizmus helyét orosz oldalon az óvatos optimizmus váltotta fel, míg az ukrán közvéleményre elbizonytalanítóan hatottak a szinte csak orosz részről érkező információk.

Az ellentámadás tehát alapvetően a várt irányban megkezdődött, bár még inkább a puhatolózó szakaszban tart. Nem kizárt az sem, hogy ezek a kísérletek igazából egyfajta elterelésül szolgálnak, és az intenzív fázis esetleg majd a Donbasz északi részén, a Szvatovo–Kreminna központú luhanszki fronton indul meg. De az sem kizárt, hogy a víz már most is drámai apadásával valahol a nyár közepén a kahovkai tározón át Enerhodarra csapnak le, avagy a Dnyeper alsó folyásán átkelve Herszon felől oldalba próbálják támadni az orosz erőket. Ez persze utólag magyarázná is a gát átszakadásának egyik lehetséges forgatókönyvét, miszerint az ukránok állnak a történtek mögött. Az mindenesetre gyanús, hogy az ukránok a Nova Kahovka feletti szakaszon lévő gátak korábban látványosan kinyitott zsilipjeit elzárták, ezzel is segítve az alsó szakaszon a Dnyeper vízszintjének csökkenését. A harcok főképp két tengely mentén, a zaporizzsjai Orehov, illetve a donecki Vremivka–Velika Novoszilka térség környezetében zajlanak.

Ez az első fázis finoman szólva nem ukrán sikertörténet, hiszen komoly veszteséget szenvedtek el az élőerőben, ráadásul kilőtték a meglehetősen értelmetlenül bevetett, néhány hónapja még „csodafegyverekként” beharangozott Leopardok 10 és a Bradley-k 15 százalékát. A harcok intenzív szakasza azonban még előttünk áll, hiszen az ukránok már említett stratégiai tartaléka még lényegében érintetlen, és váratlan támadási iránnyal is előállhatnak. Azt se felejtsük el, hogy Kijev a stratégiai tartalékokat beleértve összesen 350 harckocsit, 1000 különböző gyalogsági harcjárművet és csapatszállítót, 500 tüzérségi löveget és 140 rakéta-sorozatvetőt vont össze a zaporizzsjai front térségébe. Az orosz technikai fölény ennek ellenére egyértelmű, míg az élőerő terén még mindig Ukrajna áll jobban. Persze, ehhez azt is tegyük hozzá, hogy a támadó félnek a sikerhez 3-5-szörös fölényben kell lennie. Így elképzelhető, hogy a nyár végére az ukránok némi területet visszaszereznek, ám a jövő, a háború kimenetele szempontjából inkább az lehet a döntő, hogy milyen áron, tehát mennyire lesz hatékony az orosz felőrlő taktika.