Nagy-Britannia felfüggesztette teheráni nagykövetségének működését
Nagy-Britannia felfüggesztette teheráni nagykövetségének működését és evakuálta a diplomáciai képviselet személyzetét.A londoni külügyminisztérium szerda esti tájékoztatása szerint az Iránban kialakult biztonsági helyzet miatt a brit kormány elővigyázatossági megfontolásokból átmenetileg kivonta a teheráni nagykövetség személyi állományát, és a képviselet „távmunka” formájában folytatja tevékenységét.
A tárca ismertetése nem tér ki arra, hogy a nagykövetségi dolgozók hova távoztak Iránból.
A minisztérium hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az iráni helyzet gyorsan eszkalálódhat, és ez jelentős kockázatokkal jár.
A nyilatkozat felszólítja a brit állampolgárokat, hogy semmilyen okból ne utazzanak Iránba, mivel a brit kormány jelenleg csak rendkívül korlátozott segítséget tud nyújtani az Iránban tartózkodóknak, nincs lehetőség személyes konzuli segítségnyújtásra semmiféle veszélyhelyzetben, és London nem tud segíteni azokon, akik Iránban bajba kerülnek.
A brit külügyminisztérium felidézi, hogy Iránban számos helyen tiltakozó megmozdulások zajlanak, erőszakcselekményekről és halálesetekről érkeznek jelentések, a távközlés országszerte akadozik, az internethozzáférést az iráni hatóságok komoly mértékben korlátozzák.
A tárca szerint a brit állampolgároknak az őrizetbe vétel és a hatósági kihallgatás nagyon magas kockázatával kell számolniuk még akkor is, ha távol maradnak a tiltakozó megmozdulások helyszíneitől. A brit útlevél birtoklása önmagában is okot szolgáltathat az iráni hatóságoknak a brit állampolgárok fogva tartására – fogalmaz a londoni külügyi közlemény.
A minisztérium felidézi, hogy az iráni nukleáris és egyéb katonai létesítmények elleni tavaly nyári izraeli és amerikai csapásmérések óta tűzszünet van érvényben, a tárca szerint azonban a helyzet továbbra is ingatag, és figyelmeztetés nélkül is gyorsan romolhat.
