Nagy-Britannia nemet mond a nemi erőszakos migránsok betelepülésére
A brit kormány kedden ismertetett törvénymódosítási tervei alapján a jövőben nem kaphatnak menedékjogi védelmet Nagy-Britanniában azok a külföldiek, akiket korábban szexuális bűncselekmények miatt szabadságvesztésre ítéltek.A londoni belügyminisztérium kiemeli tájékoztatásában, hogy az 1951-ben kelt genfi menekültügyi konvenció alapján jelenleg is megtagadható a menedékjogi státus olyanoktól, akikkel szemben terrortevékenység vagy háborús bűncselekmény gyanúja merül fel.
A tárca szerint azonban a munkáspárti brit kormány a határbiztonsági, menedékjogi és bevándorlási törvény módosításával az olyan elmarasztaló ítéleteket is kizáró okká nyilvánítja, amelyek alapján Nagy-Britanniában az érintett külföldieket fel kell venni a szexuális bűncselekmények elkövetőinek nyilvántartásába.
A jogszabály módosítása nyomán azok, akik ebben a nyilvántartásban szerepelnek, nem kaphatnak menekültstátust, így nem részesülhetnek menedékjogi védelemben.
A belügyminisztériumi tájékoztatás szerint a tervezett törvénymódosítás része annak a kormányzati törekvésnek is, amelynek célja, hogy egy évtized alatt a felére csökkenjen a nők és a fiatal lányok ellen elkövetett erőszakcselekmények száma az országban.
A munkáspárti brit kormány, amely a tavaly júliusi parlamenti választások óta van hivatalban, általánosságban is jelentősen szigorította az illegális bevándorlással szembeni jogi fellépést. A Labour-kabinet által elfogadtatott határbiztonsági, menedékjogi és bevándorlási törvény ugyanolyan beható intézkedési, vizsgálati és büntetőjogi hatásköröket biztosít a szervezett bevándorlási bűnözés ellen, mint amilyenekre a terrorizmusellenes törvény ad felhatalmazást a brit hatóságoknak a terrorszervezetek elleni fellépéshez.
