Nagy-Britanniában betiltanák a friss tej fogyasztását
A brit kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a friss tej fogyasztását. A cél: megmenteni a Földet, márpedig a tartós tej nem igényel hűtést, így fogyasztása csökkenti a károsanyag-kibocsátást.
A környezetvédelmi, élelmezési és vidéki ügyek minisztériuma terjesztette a kormány elé a javaslatot, amelynek értelmében 2020-ra el kell érni, hogy a fogyasztott tej 90 százaléka tartós legyen friss helyett.
Így csökkenthető lenne a hűtőházak károsanyag-kibocsátása, hiszen a tartós tej nem igényel hűtést egészen addig, amíg a dobozt ki nem nyitják.
A The Times értesülése szerint a tervet már meg is kapták véleményezésre a tejtermelők és tejipari vállalatok vezetői.
Előbbiek azonnal fel is háborodtak a javaslaton, amelynek szerintük az lesz a vége, hogy csökken majd a tejfogyasztás Nagy-Britanniában.
„A javaslat teljesen értelmetlen” – vélekedett Gwyn Johns, aki egy 750 tehénnel rendelkező tejgazdaságot vezet. – „Nagy-Britanniában hagyománya van a friss tej ivásának, a javaslat, hogy szoktassuk át az embereket a tartós tejre, gőgös és meggondolatlan” – tette hozzá.
Egy másik cégvezető szerint a britek már választottak – méghozzá a friss tejet. „Még nem egészen értjük, milyen jótékony környezetvédelmi hatása lenne a javaslat életbe léptetésének” – tette hozzá Jim Begg.
(inforadio.hu)