Nagy István a tagországok agrárminisztereinek tanácsülését követően magyar újságíróknak elmondta: a közös agrárpolitika (KAP), a mezőgazdaság jövőjéről szóló tárgyalást nagymértékben beárnyékolta „Ukrajna európai uniós csatlakozásának a réme”.

Hirdetés

Ukrajnát csak alapos felkészülés és alapos hatásvizsgálat után lehet felvenni az Európai Unióba azért, hogy ne jelentsen veszélyt a tagállamok mezőgazdaságának. A magyar kormány szerint az ukrán csatlakozás egyik legnagyobb vesztese a mezőgazdaság lenne – szögezte le az agrárminiszter.

Magyarország azt szeretné, hogy olyan tükörszabályok lépjenek életbe, hogy egy termék – bárhol is állítsák elő a világban – ha megjelenik az Európai Unióban, ugyanazok a minőségi szabályok vonatkozzanak rá a termőföldtől az asztalig, mint ha az EU-ban állították volna elő – húzta alá.

Kiemelte: nagyon sok támogatás ment eddig Ukrajnába, az EU pedig ezt a költségvetési hiányt szeretné eltüntetni a különálló KAP-költségvetés megszüntetésével. Az Európai Bizottság egy nagy alapba akar összevonni minden uniós forrást, elfedve ezzel a tervezett támogatáscsökkentést – mondta.

Szavai szerint ez óriási veszélyeket hordoz magában, hiszen a terv megvalósulása esetén jóval kevesebb fog jutni az európai gazdálkodóknak.

„Tartunk ettől az elképzeléstől”, mert Magyarország szerint „a gazdák jövőképét semmi sem veszélyeztetheti” – fogalmazott Nagy István. Hozzátette: az élelmezés, a szuverenitás, az élelmezésbiztonság mindenek feletti.

Kijelentette: a KAP-nak ki kell maradnia a tervezett egységes alapból. Elengedhetetlen a különálló és teljesen független KAP megtartása, megfelelő költségvetéssel és két erős pillérrel, amely magában fogalja a vidékfejlesztést és a beruházásokat is – hangsúlyozta.

„A gazdák versenyképességét, a biztonságos élelmiszerellátást, a mindennapi kenyerünket nem veszélyeztetheti egy felelőtlen agrárpolitika” – fogalmazott.

A magyar kormánynak mindig a magyar emberek és a magyar gazdák érdeke az első. Az számít, hogy a magyar gazdák otthon, biztonságban és kiszámítható jövőképpel tudjanak tervezni – emelte ki.

Az akvakultúra jövőjéről folytatott megbeszélésekkel kapcsolatban Nagy István elmondta: az ágazat fejlesztése elengedhetetlen, ha az EU csökkenteni szeretné Európa importfüggőséget a halászati termékek területén.

Jelezte: Magyarország a halastavi gazdálkodással példát tud mutatni az Európai Uniónak, hiszen a halállományok fenntarthatóságában óriási szerepet játszik majd az az akvakultúrás halastavi beruházás és annak támogatása, amellyel az európai halállományok iránti keresletet ki lehet elégíteni a jövőben.

„Magyarország eddig is vezető szerepben volt az akvakultúrát illetően, most pedig mint jó példa szerepel a többi ország előtt” – fogalmazott.

A ragadós száj- és körömfájás vírusának magyarországi megjelenésével kapcsolatban az agrárminiszter elmondta, a meghozott védintézkedéseknek köszönhetően sikerült lokalizálni és megakadályozni a további kitöréseket. Magyarország a vírus megjelenésének első pillanatában bejelentette azt, a gyanú pillanatában védintézkedéseket hozott, és ezáltal segítette az állategészségügyi biztonságot szerte Európában. Ezeket az intézkedéseket nyomon követik, és példaként állították a többi uniós tagállam elé – tájékoztatott az agrárminiszer.

Korábban írtuk